Oda a befőttálom: milliárdokat bukott az állam és a piarista rend

2020. október 14. – 15:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megdöbbentő gazdasági történetet mutatott be a 24.hu. A magyar állam és a piarista rend úgy juttatott milliárdokat egy alföldi (kerekegyházi) élelmiszer-feldolgozó álomra, hogy az egész megalapozatlan kártyavár összeomlott. A cégvezetőt elítélték, a rend működik tovább, de a tartalékaiknak annyi.

Végtelenül szomorú történetet járt körbe a 24.hu. Az alaposan feltárt és szerteágazó gazdasági dráma röviden: egy alföldi fantomkonzervgyár sztorijára rengeteg pénzt adtak a hazai piaristák, illetve az állam, a rend még egyes épületeit is hajlandó volt elzálogosítani, de az álomból nem lett semmi. Termelés nincs, a cégvezetőt elítélték, minden érintett a sebeit nyalogatja, legfeljebb a veszteségek minimalizálásában bízhat.

(Ide kattintva olvashatók legfrissebb cikkeink!)

Mint az írás bemutatja, egy gigantikus, de sem alapanyag-, sem piaciigény-, sem munkaerő-oldalról egyáltalán nem realisztikus gyümölcsfeldolgozóba mentek az állami és rendi milliárdok.

A Hírös-Vital Zrt. korábban kecskeméti ásványvíz-palackozót tervezett, majd az alapító, B. Ede egyre nagyobbakat mert álmodni, elsősorban gyümölcsfeldolgozást. A kerekegyházi óriásüzem ötletére aztán sokakat képes volt megnyerni, az állam (nevezetesen a HIPA) hétmilliárd forintos egyedi támogatással sietett az üzlet megsegítésére.

A piarista rendnek vannak követelései, jelzálogjogot jegyeztetett be ingatlanokra, de vannak kötelezettségei, és maga is elzálogosított az üzlet reményében saját ingatlant. A cikk szerint a rémes történetsorozatnak van köze ahhoz, hogy a rendnek új tartományfőnöke lett.

A szomorú az, hogy a rendet egykori piarista tanítványok úgy húzták bele egy igazán gagyi dologba, hogy az érintettek a mai napig úgy vélik, hogy nem előre kitervelt csalásról, szándékos bűncselekményről volt szó, hanem egy jószándékúan, de minden szempontból elfuserált fantazmagóriáról, értelmetlen hibák sorozatáról.

Mindenesetre a termeléspróbálkozások engedély nélkül indultak, ezért is büntetéseket kapott a gyár, és ahelyett, hogy elkészült volna B. Ede álma, vagyis Magyarország legnagyobb élelmiszer-feldolgozója, ma már inkább az a kérdés, hogy ki kaparintja majd meg a csarnokokat, a technológiákat.

A terv ugyanis az volt, hogy a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt hűtőházakban tárolják, hogy aztán lekvárokat, befőtteket, savanyúságokat, ivóleveket készítsenek belőlük a hazai, illetve külföldi piacokra. Az teljesen érthetetlen, hogy az üzletember mire alapozta a vállalkozását, de mégis el tudta adni, hogy majd újra kiszolgálják a keleti piacokat, hagyományos iparág volt, nagy foglalkoztatási potenciállal és a piaristák által megerősített megbízhatósággal.

Pár éve még voltak arra jó példák, hogy egyházi szervezetek, tanítórendek a vagyonukat befektessék, hiszen a főtevékenységüket is segítheti, ha nem a bankban kapnak a tartalékaikra 1-2 százalékos hozamot, hanem a piacon szereznek rá 6-8 százalékot. Ezzel a történettel alighanem olyan tanulópénzt fizettek a piaristák, hogy ez a fajta vagyonkezelés jó időre nem lesz reális Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!