A Mandiner főszerkesztője megvette a Rubicon archívumát, a lappal együttműködés indul

2020. október 14. – 09:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A jövőben a Rubicon lap és az azonos nevű történetkutató intézet külön, de stratégiai szövetségben fog működni.

Új magyar történetkutató intézet alakult – jelentette be a Mathias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója hétfő este. Szalai Zoltán, aki egyben a Mandiner főszerkesztője is 70 millió forintért vásárolta meg a Rubicon, vagyis a legnagyobb hazai történelmi ismeretterjesztő lap teljes archívumát, így részben magát a Rubicon brandet is. „Az általa alapított, hétfő este bejelentett Rubicon Intézet a Bethlen Gábor Alapkezelő 300 millió forintos támogatásával kezdheti meg működését” – írja a Válasz Online.

(Ide kattintva olvashatja a Telex.hu legfrissebb cikkeit.)

Az intézet példaképének tekinti Magyarország talán legjobb ismeretterjesztő folyóiratát, a Rubicont. Az idén 30 éves újságot stabilan 15 ezer példány felett értékesítik, a lapban a legnevesebb magyar történészek publikálnak. A most bejelentett Rubicon Intézet Szalai Zoltán közleménye szerint „stratégiai szövetségesként” viszonyul a laphoz.

A cikk leírja, hogy a 2750 cikkből álló Rubicon Tudástár felhasználási jogait szerezték meg Szalaiék. Ez a lap teljes archívumát jelenti: cikkek, tanulmányok, képek, térképek, ábrák. Ugyanakkor a Rubicon nyomtatott lap megjelentetésére továbbra is kizárólagosan a főszerkesztő, Rácz Árpád által önállóan képviselt Rubicon-Ház Kft. jogosult.

A két azonos néven működő brand azért alapvetően egységesen fog működni – derül ki a cikkből, de Szalai Zoltán a Válasz Online kérdésére azt mondta, nincs arról terv, hogy a Rubicon Intézetet bármilyen formában az MCC alá tagozzák, és az intézet nem tervez jogosultságot szerezni a lap kiadásában.

A Rubicon Intézet főigazgatója Hahner Péter történész lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!