Újra termel Líbia legnagyobb olajmezője, esik a világpiaci ár

A kereslethiányos időszakban minden új kínálat belépése lefelé nyomja az árat.

Az olajárak hétfőn mérsékelten csökkentek, miután Líbia bejelentette, hogy újraindította az olajtermelését a Shararán, vagyis a legnagyobb líbiai mezőn. Az ország ugyan tagja az OPEC-nek, de mentesül a szervezet olajtermelés-csökkentési kötelezettségei alól, mert ebben az országban a polgárháború miatt a korábbi napi egymillió hordós termelés hónapokig nullára esett.

(Ide kattintva olvashatóak a Telex legfrissebb hírei.)

Az olajpiacon régóta nyomottak az árak, mert a tavalyi napi 100 millió hordós fogyasztás az idén átlagosan is 8 százalékkal apadhat. Ennek fő oka, hogy kevesebbet közlekedünk autóval, repülővel, de az iparnak is kisebb a termelése és így az olajfogyasztása. Ebben az időszakban bármi, ami a kínálat növekedésére utal, csökkentheti az árat, ráadásul most a líbiai termelés mellett a Mexikói-öbölben is éppen újraindulnak a Delta vihar miatt lezárt kapacitások. Most a kínálat-bővülés hírére a WTI- és a Brent-jegyzések is 1,5 százalékkal estek.

Pletser Tamás, az Erste Bank olajpiaci elemzője szerint  a bejelentés nem teljesen meglepő, már egy hete arról van szó, hogy az ország jelentős részét kontrolláló Halifa Haftar tábornok megegyezett a központi kormányzattal, és újra megnyitják a kutakat és a kikötőket. A Sharara mezőben egyébként az osztrák OMV-nek is van részesedése, és a 300 ezer hordós névleges kapacitásnak jelenleg csak a 10 százalékát lehet kihozni. A termelés felfuttatása mindig összetett, ha előtte hónapokig le volt zárva a kút. Amennyiben tényleg felmegy egy-két héten belül a líbiai termelés és megközelíti az egymillió hordót, annak már mindenképpen lesz hatása a világpiacra.