Jövőre adómentes lehet a pálinkafőzés

2020. október 11. – 07:51

Másolás

Vágólapra másolva

558

A kormány döntése értelmében 2021. január 1-jétől mind az otthoni magánfőzés, mind a bérfőzés újra adómentes lehet – közölte Tállai András, pénzügyminisztériumi parlamenti államtitkár az MTI-vel.

Minderre azért lesz lehetőség, mert az Európai Unió nyáron módosította szabályozását: a tagállamok adómentessé tehetik a párlatfőzést maximum 50 liter gyümölcsszeszig.

A kormány az adómentessé tételért való küzdelmet csak pálinka szabadságharcnak nevezi, és most ki is hirdette saját győzelmét. „A kormány úgy döntött, hogy a kedvező szabályokat már 2021. január 1-jétől alkalmazza, vagyis jövőre már nem lesz szükség párlatadójegyre, illetve az ehhez kapcsolódó közteher megfizetésére se” – közölte Tállai András.

A Pénzügyminisztérium várhatóan a jövő héten nyújtja be a Parlamentnek az adó-adminisztrációt csökkentő javaslatait, ezek egyik fontos eleme az adómentes pálinkafőzés, hiszen az új szabályok nemcsak anyagi megtakarítást, hanem jelentős egyszerűsítést is hoznak jövőre – mondta az államtitkár.

Pálinkaszakértők zsűriznek a Pálinka Nemzeti Tanács országos pálinkaversenyén a miskolci városházán 2020. szeptember 28-án. (Vajda János/MTI)
Pálinkaszakértők zsűriznek a Pálinka Nemzeti Tanács országos pálinkaversenyén a miskolci városházán 2020. szeptember 28-án. (Vajda János/MTI)

Itthon 2016 óta a pálinkafőzőknek párlatadójegyet kellett váltaniuk, egy liter párlat után 700 forintot kellett fizetniük. Tállai azt közölte, hogy adóhivatal adataiból az látszott, hogy így is van igény a házi pálinkára. 2020. január 1-je és október 8-a között 69 ezer párlatadójegyet váltottak ki az otthonfőzők. A befőzött pálinka mennyisége 947 ezer hektoliterfok volt, ami közel 1 millió 900 ezer liter 50 százalékos párlatnak felel meg.

A jövő évtől minden nagykorú, gyümölcstermesztő magyar állampolgár háztartásonként évi 86 liter gyümölcspárlatot főzhet le magánfőzésben adómentesen. A pálinkafőző magánszemély nem értékesítheti a párlatát, de azt családtagjai és vendégei elfogyaszthatják az új szabályok szerint.

A desztillálóberendezést továbbra is be kell jelenteni az önkormányzatnál, és a főzés előtt bejelentést kell tenni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is, amiért cserébe a hatóság származási igazolást állít ki, ez igazolja a párlat eredetét és ezzel lehet részt venni különböző pálinkaversenyeken is. Az otthoni főzés szabályai betartását változatlanul az önkormányzati jegyzők ellenőrzik majd.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,06 Ft
USD 357,18 Ft
További élő árfolyamok!