Két részre szakad az IBM

2020. október 9. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az IBM 109 éves fennállása során számtalanszor bizonyította már, hogy remekül alkalmazkodik a technológiai trendekhez, a jelek szerint pedig továbbra is jól reagálnak a modern kihívásokra, Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója csütörtökön ugyanis bejelentette, hogy felismerték a felhőalapú számítástechnikában és a mesterséges intelligenciában (MI) rejlő lehetőségeket, így a jövőben elsősorban erre fókuszálnak majd, a hagyományos IT-s infrastruktúrát pedig egy új cég viszi majd tovább – írja a BBC.

A Krishna vezette IBM korábban is nagy érdeklődést mutatt a felhőalapú szolgáltatások iránt, tavaly a vezérigazgató volt a legnagyobb mozgatórugója annak, hogy a cég 34 milliárd dollárért megszerezte a Red Hat nevű, pontosan ilyesmiben utazó vállalatot. Jelenleg az Amazon és a Microsoft uralja a felhő alapú szolgáltatások piacát, Krishna pedig blogposztjában arról írt, hogy a növekedéshez nekik is fel kell ismerniük, hogy jelenleg a hibrid felhő és a MI szédületes tempóban válik a kereskedelem, előbb-utóbb pedig a számítástechnika alapjává, ezért ezeket kell a stratégiájuk alapjává tenni.

A korábbi szolgáltatásaikat egy jelenleg NewCo néven ismert cégbe tervezeik kiszervezni, ami gyakorlatilag egy folyamatosan csökkenő, de a vezérigazgató szerint így is 19 milliárd dollár éves bevétellel rendelkező részleget vesz majd át. A NewCo-nak 90 ezer alkalmazottja lesz, végleges nevét pedig jövőre kapja majd meg, a szétválás pedig 2021 végére mehet majd végbe, és a várakozások szerint 5 miliárd dollárjába fog fájni az IBM-nek. A bejelentés nyomán a cég részvényei 6 százalékos növekedéssel zártak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!