Sarka Kata férje 870 milliót vett ki a cégéből

2020. október 9. – 08:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

870 millió forint osztalékot vett ki Netrise nevű cége tavalyi nyereségéből Bessenyei István, írja a Privátbankár.hu. A Femcafe nevű női tematikájú portált kiadó Netrise növelni tudta bevételét.

A Netrise kilenc évvel ezelőtt alakult meg a Femcafe nevű női portál elindítására. Az alapító, Csereklei Zoltán azonban 2017-ben kiszállt a cégből, több mint három évvel ezelőtt beszállt viszont Sarka Kata férje, Bessenyei István.

A nyilvános cégadatokból az látszik, hogy nem sokkal azután, hogy Bessenyei lett a cég tulajdonosa, a Netrise bevétele és nyeresége is jelentős növekedésnek indult. A Privátbankár felidézi, hogy Bessenyeinek akkor már nem volt ismeretlen a média világa, hiszen korábban az akkor még az RTL vezérigazgatójaként dolgozó Dirk Gerkensnek adott tanácsokat.

Egyik legismertebb érdekeltsége pedig a Valton-Sec nevű biztonságtechnikai cég, amelyik a Fidesz egyik kedvenc őrző-védő cégének számít, ebben Bessenyei kisebbségi tulajdonos, 11 százalékát birtokolja a cégnek. A Valton tavalyi nyereségéből 44 millió forint osztalékot vehetett fel. Ennél sokkal többet hozott viszont a Netrise, amelynek tavaly mintegy 1,7 milliárd forint árbevétele volt (14 százalékkal több, mint tavalyelőtt), a 890 millió nyereségből pedig 870 milliót fel is vett Bessenyei osztalékként. A Femcafe reklámfelületeinek értékesítését 2017 óta az Origót kiadó, kormányközeli New Wave Media Group vette át. A Netrise 2019-es bevételeit gyarapította az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-től érkező 40 millió forint is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!