800 új munkahelyet hoz létre Ózdon a Wellis

2020. október 7. – 15:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar tulajdonú Wellis Zrt. 8,5 milliárd forintos beruházással 800 új munkahelyet hoz létre Ózdon és környékén, írja az MTI. Ehhez a kormány 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A Wellis egy a területről kivonuló külföldi vállalat helyét veheti át az ország egyik legszegényebb térségének munkaerőpiacán, az elektronikai termékeket gyártó ABB ugyanis februárban jelentette be, hogy év végéig fokozatosan bezárja ózdi gyárát, amivel csaknem 1200 embernek szűnik meg a munkája.

A Wellis megvette az ABB otthagyott ózdi telepét, a 29 ezer négyzetméternyi gyárterületre új gépeket visz, 20 ezer négyzetméteren pedig logisztikai központot épít. A beruházással világviszonylatban is jelentős gyártókapacitást hozhat létre a medencegyártásban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!