Ráz, kigyullad, eltörik: hoverboard egy sem, csak két elektromos roller ment át a fogyasztóvédelmi vizsgálaton

2020. október 7. – 08:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált műszaki laboratóriuma a családok, gyermekek biztonsága érdekében összesen 14 elektromos rollert és hoverboardot vizsgált meg. A laboreredmények alapján mindössze két roller használata veszélytelen, az összes többi eszköz forgalmazását megtiltotta a hatóság.

A termékbiztonsági ellenőrzések célja a veszélyes árucikkek kiszűrése, a balesetek megelőzése. Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma hat elektromos rollert, nyolc hoverboardot és akkumulátortöltőiket vizsgálta meg. A sérülésveszélyes kialakításuk miatt négy e-roller és mindegyik hoverboard megbukott az ellenőrzésen. Utóbbiak közül kettő töltőjéről is megállapították, hogy áramütést okozhatnak.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „A fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek és hoverboardok laborvizsgálata szerint tizennégyből tizenkét termék használata kockázatos. A fogyasztóvédelmi hatóság haladéktalanul intézkedett, megtiltotta a járművek további forgalmazását. A súlyos kockázatú termékeket visszahívják a vásárlóktól.”

A hoverboardok mindegyikére jellemző hiba volt, hogy éles szélű, sorjás, mozgó részeken vezették át a belső vezetékeket, amelyek így megsérülhetnek, és belső zárlatot okozhatnak. Az egyensúlyozva vezérelhető kétkerekű járművek emiatt menet közben leállhatnak, meghibásodásuk így zúzódásokkal, végtagtöréssel és egyéb sérülésekkel járhat.

Több vizsgált terméknek volt felróható a nem megfelelő, balesetveszélyes szerkezeti kialakítás. Az elégtelen anyagvastagság miatt a roller szára eltört, a hiányos rögzíthetőség miatt a kormány szára levált. A szakemberek találtak olyan elektromos rollert is, amelynek első kerekét sem biztosították kilazulás ellen, fogantyúja pedig nem akadályozta meg a kéz lecsúszását a markolatról.

Egyes járművek akkumulátorai mellől elmaradt a hőmérséklet-figyelő eszköz, amely megakadályozná a túlhevülést, a használat vagy töltés közbeni kigyulladást. A vizsgált töltők némelyikének túl vékony volt a hálózati csatlakozóvezetéke, nem volt megfelelő szigetelése. Néhány esetben pedig a hálózati csatlakozódugó volt kisebb az előírtnál, ezek a hiányosságok áramütést okozhatnak.

A felsorolt hibák komoly veszélybe sodorhatják a használókat, a már említetteken túl akár a kézujj csonkolását, agyrázkódást, koponya- vagy gerinctörést is eredményezhetnek. A vizsgált termékek tételes listája a feltárt hiányosságok jegyzékével együtt itt érhető el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!