A rekordgyenge forint miatt lett nagy nyeresége az MNB-nek

2020. október 6. – 15:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen nőtt a Magyar Nemzeti Bank első féléves nyeresége az árfolyamváltozásnak köszönhetően, írja az MTI. Ez az „árfolyamváltozás” tulajdonképpen a rekordgyenge forintot jelenti.

Az első fél évben az MNB-nek 217 milliárd forint nyeresége keletkezett, ez 164,5 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit; ehhez a devizaárfolyam változásából származó nyereség 206,6 milliárd forint volt, amely egy éve 38,8 milliárd forint volt – áll az MNB gazdálkodásáról összeállított jegybanki jelentésben.

A Portfolio elemzése szerint az elmúlt tíz évben sosem volt példa ekkora nyereségre hat hónap alatt, a legközelebb 2019 második felében járt hozzá a jegybank, akkor 202 milliárd forint profitot ért el. Ha az alapfolyamatokat nézzük, akkor alig volt változás az MNB eredményében. A nettó kamateredmény például 28,6 milliárd forint után 28,3 milliárd volt. A pénzügyi műveletek eredményében sem volt nagy változás, az egyéb tételeknél pedig valamivel nagyobb veszteség volt, mint tavaly.

A jegybank akkor tud árfolyamnyereséget elérni, ha a devizatartalékból eurót ad el – írja a lap. Annak bekerülési költsége ugyanis általában alacsonyabb, mint az aktuális piaci árfolyam, a kettő közti különbözet profitként jelenik meg. Az euróeladás leggyakoribb módja az, ha az MNB biztosítja az állam devizaigényét, vagyis a lejáró devizakötvényeket és a kamatot úgy fizeti vissza az Államadósság Kezelő Központ, hogy ahhoz eurót vált a jegybanknál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!