Nem tudni, honnan kapott 660 millió forintot az Alapjogokért Központ

2020. október 1. – 13:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2019-ben 660 millió forintos, nem részletezett eredetű támogatást kapott a kormányközeli Alapjogokért Központ mögött álló cég, a Jogállam és Igazságosság Kft., írja a K-Monitor a cég 2019-es beszámolója alapján.

A 2019-es pénzügyi beszámolóból kiderül, hogy ugyan a Jogállam és Igazságosság Kft. értékesítési bevételei csökkentek 2019-ben, támogatásból 210 millió helyett már 660 millió érkezett. Hogy kitől, azt nem tudni, ugyanis mindent az egyéb költségek között tüntettek fel, így azt sem részletezték, mire fordították a több támogatást, csak annyit tudni, hogy sokkal több anyagi jellegű ráfordítást (filmeket, weboldalakat) és a bérköltségeket tudtak fedezni.

Az Alapjogokért Központ vezetője ugyanaz a Szánthó Miklós, aki a kormánypárti médiatermékeket tömörítő KESMA vezetője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!