Hihetetlenül olcsón vásárolt ki egy önkormányzati üzlethelyiséget egy belvárosi képviselő lánya

2020. szeptember 28. – 11:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon nagy kedvezménnyel vásárolt meg a kerülettől egy jó helyen lévő boltot egy V. kerületi fideszes képviselő lánya – írja a 24.hu.

A lap információi szerint Szágerné Fazekas Éva kerületi fideszes képviselő lányának cége a környék négyzetméteráraihoz képest közel milliós engedménnyel jutott hozzá egy Bajcsy-Zsilinszky úti virágüzlet tulajdonjogához, miután a fideszes többségű képviselőtestület megszavazta, hogy 41,4 millió forintért privatizálható a helyiség.

Ez a bérlőnek járó 18 millió forintos kedvezménnyel együtt lett ennyi, eredetileg 59,15 millióra becsülték fel a 108 négyzetméteres (+ 18 nm galériás) ingatlant. A 24.hu gyűjtése szerint kirívóan alacsonynak számít már az eredeti ár is, találtak olyan, szintén kirakatos, Bajcsy-Zsilinszky úti üzlethelyiséget, amelynek a szóban forgó ingatlanhoz képest közel hatszoros a négyzetméterára (1,8 millió forint).

A lap birtokába jutott bérleti szerződés szerint nem csak a Száger Anna Anemone Brigid Kft.-je által fizetett vételár volt kedvezményes, hanem az eddigi bérleti díj is: a cég havi 260 ezer forintot fizetett a használatért.

A 24 úgy tudja, személyes érintettsége miatt a virágüzletről szóló testületi szavazásnál Szágerné – aki egyébként a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke – nem nyomott gombot, de a maradék 9 fideszes képviselő támogatta a privatizációt.

Az eladásra szánt önkormányzati ingatlanokhoz a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt. cég készíti például az értékbecsléseket, miután a bérlők részéről megérkezett a vételi ajánlat. Az V. kerületben a privatizált ingatlanvagyon meghaladja a kétmilliárd forintot az idén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!