Kis műanyag henger, amiben májas, sajtos, esetleg juhtúrós krém van. Olyan elavult technológiának tűnik, mint a zacskós tej vagy a golyórágó, lehetetlen belőle gusztusosan kiszedni, felhasználni a krémet, a maradék pedig menthetetlenné válik. Mégis óriási választékban találunk műbeles termékeket a boltokban. Azon túl, hogy érthetetlen az irántuk érzett töretlen vonzalmunk, fenntarthatósági és mikroműanyag-szennyeződéssel kapcsolatos kérdéseket is felvetnek.
Az élelmiszer-csomagolások praktikus célokat szolgálnak, nemcsak arra jók, hogy éppen annyit tudjunk vásárolni az adott ételből, alapanyagból, amennyire szükségünk van, de segítenek abban is, hogy tovább lehessen őket tárolni, és biztonságosan, kényelmesen fogyaszthatóak legyenek. A terméket előállítás és csomagolása után még rengeteg megpróbáltatásnak tehetik ki, ingadozhat körülötte a hőmérséklet, érheti erős fény, érhetik a szállítás során akár mechanikai behatások is. A légmentes csomagolások a külső hatásokon túl megvédik az élelmiszert az enzimatikus, azaz természetesen elinduló folyamatoktól, illetve attól is, hogy kívülről mikroorganizmusok jussanak a belsejébe.
A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) szerint a csomagolások kialakításakor a gyártónak fontos szempont az is, milyen kiszerelésekhez szoktak a vevők, a csomagolás marketingeszköz is. „Ezen jelennek meg a kötelező jelölések, úgymint a minőségmegőrzési idő, az összetevőlista vagy a tápértékadatok, továbbá a márkaelemek, olyan információk, amelyek segítik a fogyasztót a vásárlási döntésben” – mondta Vörös Attila, a szövetség ügyvezető igazgatója.
Élelmiszereink nagy részét műanyagba csomagolják, ezt gyakorisági sorrendben követi az üveg, a fém, majd a műanyagból és papírból álló dobozok. A műanyagnak rengeteg hátránya van, nemcsak a környezetet és az élővilágot veszélyezteti, de az emberi szervezetbe kerülő mikroműanyagok miatt is kockázatos. Korábban foglalkoztunk azzal, mennyi láthatatlan, apró műanyagszemcsét eszünk, amelyek egy része a konyhai eszközökkel keveredik az ételbe. Ezeket a veszélyeket a műanyag csomagolásban vásárolt élelmiszerek is magukban rejtik.
Nem minden műanyag csomagolás ugyanolyan. A joghurtos pohárból és a túrós dobozokból könnyű sérülésmentesen kiszedni az alapanyagot, és visszazárni sem lehetetlen, ha nem fogy el egyszerre belőle minden. A tömlős sajtot/májast azonban már felnyitni is óriási kihívás, sose tudni, hogy mi jobb, ha lyukat szúrunk rajta, vagy ha ollóval levágjuk a kis fémzáras véget. Mindenképp kockázatos, ki tudja, repedni fog-e, túl sok vagy túl kevés jön-e belőle egyszerre, esetleg máshol indul-e el kifelé az anyag, mint ahol a nyílást ejtettük. Bármelyik módszerhez nyúlunk is, a legnagyobb probléma, hogy amennyiben nem tábornyi gyereknek kenünk kenyeret a tartalmával, vissza kell tennünk a maradékot a hűtőbe. A tömlő jó részében keményre szárad a sajt vagy a májkrém, így a következő nyomás már visszataszító ételmaradvánnyal kezdődik.
Ennek ellenére óriási a kereslet ezekre a termékekre, a Maradok a pénzemnél blog három éve 17 különféle natúr tömlős sajtot hasonlított össze.
Az értelmetlen dizájn
A töretlen népszerűség oka Mayer Kitty designteoretikus szerint a nosztalgiában keresendő. A kiindulási pont a májkrémkonzervek iránt érzett mély kötődésünk. Mivel a konzervhez konzervnyitó kellett, szerinte nagy váltás volt a praktikum felé a tömlő. Ugyan ehhez is szükség van valamilyen szúróeszközre, de utána nyomható a kiflire kiránduláson és kempingezéskor is. Szerinte olyan elven alapult a tömlők tervezése is, mint a zacskós tejé: senki nem gondolt arra, mennyire lesz praktikus kinyerni belőle a tartalmát, csak az volt a lényeg, hogy csomagolni egyszerű legyen.
A zacskós tej már a múlté, a műbeles csomagolás viszont él és virul. Az, hogy mennyire abszurd módon kell a tömlőből kinyerni a beltartalmat, annyira fontos része a kultúránknak, hogy művészeket is megihletett. Harsány Patrícia egy kollekciójában ételeket képzelt el ékszerként. „A májkrémes karkötő éppen azt a tulajdonságát emeli ki az ételnek, ami mindannyiunknál zsigeri élmény: a tömlőből távozó péppel sokan játszottunk már, figyelve, hogy éppen milyen mintázatot »festhetünk fel« vele a karéj kenyérre, kiflire” – mondta Mayer Kitty.
Fotó: Ács Bori / Telex
A Felelős Élelmiszergyártók Egyesülete szerint bár nem csak Magyarországon használják ezeket a csomagolásokat, tény, hogy a hazai vásárlók különösen vonzódnak hozzájuk.
A hazai népszerűség okai gazdasági, technológiai és főleg fogyasztói szempontok együttesében keresendők – mondta Vörös Attila. A műbeles csomagolás költséghatékony. A hazai fogyasztók általában árérzékenyebbek, ez a csomagolási forma pedig olcsó és (a gyártónak legalábbis) praktikus megoldás: a csomagolásához kevesebb csomagolóanyag szükséges, és a termék gyártása (töltés, lezárás) is egyszerűbb, mint az összetettebb, például tálcás és fóliázott kiszereléseké. Az anyagtakarékosság is kiemelt szempont, hiszen egy nagyobb kiszerelésű, műbeles felvágott esetében jóval kisebb mennyiségű csomagolóanyagra van szükség, mint a kisebb nettó tömegű, szeletelt, tálcás változatoknál – tette hozzá a szakértő.
Az ömlesztett sajtok, májkrémek vagy juhtúrók ilyen formában évtizedek óta ismertek a hazai fogyasztóknak, ezért sok vásárló kifejezetten ehhez a kiszereléshez köt bizonyos termékeket. A FÉSZ igazgatója szerint a megszokás és a hagyományok szerepe különösen fontos szerepet játszik abban, hogy még mindig ilyen népszerű nálunk ez a forma.
Kioldódik, nem oldódik ki?
Ha az egészségügyi szempontokat, például a szennyezőanyagok kioldódását vizsgáljuk, akkor fontos tudni, hogy az élelmiszerekkel érintkező anyagokra az Európai Unióban egységes szabályozás vonatkozik – mondta a FÉSZ igazgatója. Függetlenül attól, hogy egy termék műbélben, merev falú dobozban vagy fóliacsomagolásban van, ugyanolyan szigorú feltételek érvényesek rá, így ebből a szempontból nincs lényegi különbség a különböző csomagolástípusok között. Az sem tesz jobbá vagy rosszabbá egy csomagolást, ha szorosabban vagy lazábban érintkezik a beltartalommal, a szabályok szerint nem veszélyesebb egy műbél egy zacskós ropinál – vélik a szakértők.
Az egyes csomagolástípusokat aszerint vizsgálják és engedélyezik, hogyan fogja azokat a fogyasztó használni. Azt, hogy a csomagolásból mi kerül esetleg a termékbe, rendeltetésszerű használat alapján nézik, tehát úgy, hogy ha az előírások szerint tároljuk, szedjük ki belőle az élelmiszert, majd dobjuk el a csomagolást, akkor mi oldódik ki belőle. Szélsőséges példa, hogy nyilván veszélyesebb egy grillsajt elfogyasztása, ha csomagolással együtt sütik meg, vagy ha a PET-palackot tűző napon hagyják, mint ha az előírásoknak megfelelően használják őket – magyarázta Vörös Attila.
Fotó: Ács Bori / Telex
Az egyes anyagok kioldódásának mértékét számos tényező befolyásolja, úgymint az élelmiszer jellege és összetétele, az érintkezési idő, a tárolási hőmérséklet és a csomagolóanyag tulajdonságai. Így aztán a szakértők szerint nem veszélyesebb egy tömlős csomagolás más műanyag kiszereléseknél.
Műanyaghulladék
Mivel a csomagolások mennyisége a mostani életvitelünk mellett nehezen csökkenthető, az Európai Unió arra próbálja ösztönözni a gyártókat és a fogyasztókat, hogy a teljes csomagolási életciklus fenntarthatóbb legyen. A 2025-ös rendelet már nemcsak az újrahasznosításra, hanem a hulladékok keletkezésének megelőzésre, a visszaváltásra, sőt arra is hangsúlyt helyez, hogy a csomagolásokat újrafeldolgozhatóságra tervezzék.
Ez azonban sokkal összetettebb kérdés, hiszen a gyártóknak nemcsak azt kell előre kitalálniuk, hogy milyen csomagolást tudnak a saját termékeik gyártása során alkalmazni, de azt is, hogy ez aztán ne dobjon túl nagyot a termék árán. Olykor a gyártó nem az újrahasznosításra, inkább a csomagolóanyag mennyiségének minimalizására fókuszál, így csökkenthet a költségeken és a hulladékon is – írta a FÉSZ. Fontos gazdasági tényező, hogy Magyarországon sokszor nem térül meg a beruházás az új csomagolási technológiákba. Ennek oka, hogy a hazai piac viszonylag kicsi, így ezek a drága, nagy befektetések nehezebben, csak hosszabb idő alatt hozzák vissza az árukat.
Végül fontos szempont az is, hogy a tömlős termékek tényleg sokkal olcsóbbak a termékkategóriájukon belüli társaiknál, ám ezzel egy időben gyakran kevésbé jó minőségűek is. Már amennyiben a valódi alapanyag-tartalom százalékát és az adalékanyagok mennyiségét nézzük. Megszokott sajtkrémek, májkrémek ezek, de nagy eséllyel találunk belőlük jobbat pohárban vagy a piacok kimérős pultjainál. A nosztalgia mégis örökké fontos faktor marad, a magyar vásárlónak különösen. Jól mutatja ezt annak az ismerősömnek példája, aki nem mond le a műbeles májkrémről, de kicselezi a csomagolás buktatóit: miután hazaviszi, szép tálba nyomja, elkeveri vajjal, fűszerekkel, hogy finomabb legyen, majd így tálalja.
