Rácz Jenő luxusagymenéseivel ünnepli az újranyitást az első magyar Meki

A lelkem mélyén élő hatéves kislány nagyon várta, hogy mekis szülinapi bulira menjen, hiszen nem létezett a szemében menőbb dolog a kis krumpliszacskónál, a karácsonyi Váci utcán áramló illatoknál, no meg az ajándék Oroszlánkirály-figuránál, ami tudott forogni, ha felhúztuk a farkánál.

Szerkesztőségünkből nemcsak én vagyok ezzel így, a legtöbb vidéken felnőtt kolléga legnagyobb álma az volt, hogy Budapesten a Mekiben ehessen. „Azt képzeltem, hogy valami igazán különleges dolog történik majd a Mekiben, mondjuk egy cowboy lesz ott, vagy egy indián” – mesélte egyikük. Ám aztán „jó volt az a sültkrumpli, tényleg, de nem volt olyan jó, mint a nagymamám szalmakrumplija”. Más annyira boldog volt, hogy végre eljutott messziről a gyorsétterembe, hogy a táskájában is vitt magával haza egy szendvicset. Többüknek inkább a Nyugati téri Meki jelentette a nagy élményt, hiszen vonattal egyenesen oda csöppent, aki Pestre érkezett, így azt hitte, az maga a nagyvárosi csoda.

A gyorsétteremlánc már hazai megjelenésekor mást jelentett nekünk, magyaroknak, mint ami eredetileg Amerikában volt: nem szimpla gyorsmegoldást, hanem luxust, magát a Nyugatot és a Vasfüggöny lehullását. Aki még emlékszik a korai McDonald'sok korszakára, annak emlékeiben jó eséllyel úgy él, mint a fényűzés csodája, a drága dolog, amire anyuéknak nincs pénzük, ezért maga az örök elérhetetlen vágy. Aminek beteljesülése olykor csalódás: „1989-ben egy Big Mac is drágának tűnt, simán betoltam, és utána éhesen mentem haza” – mesélte egy kollégánk. Másban máig is él a mekiláz: „Én finomabbat nem nagyon tudtam elképzelni a mekis ételeknél, és elhatároztam, hogy ha nagy leszek, minden nap ott eszem majd. Ez így is lett.”

A felújított, október 21-én 13 órakor hivatalosan is újranyitó belvárosi egységről viszont sokaknak az 1998-as Aranykéz utcai robbantás jut az eszükbe. „Elkísértem anyukámat egy hosszú ügyintézésre, és mivel jól viselkedtem, megígérte, hogy utána elmegyünk a McDonald'sba. A várakozást nehezen viseltem, közben végig a gyerekmenüre gondoltam, ám mikor végre odaértünk, csak rendőröket és kordonokat láttunk, nem kaptam sajtburgert.”

Az utóbbi 35 évben lassan megfizethetőbbé, így hétköznapibbá váltak a menük, még a zsebpénzünkből is össze tudtunk kuporgatni legalább egy fagyira valót, ezzel párhuzamosan viszont a csillogása is szürkült, sokan már cikinek és műanyagnak tartották. Aztán jött a kézműves hamburgerek forradalma, ami még mindig nem ejtett nagy sebeket a Meki uralmán, hiszen az még mindig jelentősen olcsóbb volt az éttermi szendvicseknél. Ez fordult meg újra az utóbbi évek gazdasági válságaival, hiszen már nem sokkal olcsóbb, viszont a megszokott iparíz – amit sokan imádnak – megmaradt.

Most a 35 évvel ezelőtti fényűző Meki-élményt hozná vissza a vállalat a csillogóra manikűrözött Régi Posta utcai üzlettel. Réz és látszóbeton, amiben szezámmagnyomokat is látni, bőrülések és csillogó tükrök között lehet majd burkolni burikat, szubkontrasalikat, tátikapukikat és bugi-bugikat, ahogy a Bëlga énekelte.

A megnyitó előtti ünnepségen ezért aztán mindent a fényűzés, a minőség és a prémium jelszavak vittek, a menüt pedig a tévéből ismert sztárszakács, Rácz Jenő főzte. Fördős Zével, aki a szakács műsorvezetőtársa, azzal vezették fel az estét: „Annyira mekitestvérek vagyunk, hogy a Konyhafőnök versenyfináléjában, mikor a versenyzők izgulnak, rendeléseket szoktunk leadni. De ezt ne mondjátok el senkinek!”

A beharangozóban az állt, az ételeket mekis fogások alapanyagaiból fogja készíteni a séf. Mostanában, mióta a szakácsok celebek lettek, az internet is tele van hasonló kihívásokkal, ahol gyorsételeket készíttetnek el velük elegánsan. Itt például egy szakács gnocchit faragott a sült krumpliból és ragut a húspogácsából. A műfajok keveredésének divatja is egyre nagyobb, a világ legjobb éttermei készítenek poénos fogásokat gyorskajákból, hideg csirkeszárny és hamburger is került már csillagos menükre. (A témáról hosszabban az Ízfokozó podcastunk alábbi adásában beszélgettünk.)

Ahogy vártam a vacsorát, egy luxusmekimenüt képzeltem magam elé, szuvidált, majd nyílt lángon sült japán marhák zsírral márványozott húsát kézműves szuperbriósba töltve, a legfinomabb termelői burgonyát, amit különböző spéci technikákkal főztek, sokkoltak és sütöttek ízes zsírokban, de egészen mást kaptam: egy kis luxust, amit olyan alapanyagok adnak, amiket bárhogy tesznek tányérra, gazdagságot sejtetnek, de nem azt az érzést, amitől dobbant a szívem, ha ovi után megéreztem a krumpliillatot. Nézzük is a menüt!

Tőkehal Brandade tartlet, lazacpisztráng kaviár: Az étvágygerjesztő egy kis ehető műanyag kupolácska alatt, ropogós kosárkába töltött halkrém volt kaviárral. Rácz Jenő ebben a fogásban a mekis halas szendvicsre gondolt, sőt, krém formájában a hasábburgonyát is beillesztette az alapanyagok közé. Hideg zselé, majonézeskonzervhal-íz, a hidegtálas halak emlékével. Körülöttem sokan ötöt-hatot is bekaptak belőle.

Libamáj, alma chutney, cékla: Az előétel arra a szezonális libás szendvicsre utalt, ami idén nem kapható a Mekiben. Amúgy kiválóan elkészített libamáj volt, rajta a mekis almás pite töltelékéből készült chutney-val, ami valójában fűszeres nem, csak édes volt, még rózsaszín habcsókocskák és lila virágok is kerültek rá, mellette pedig egy barbecue-szószra emlékeztető mártás és némi céklapüré, de azt villával nem tudtam megenni sajnos. Egy kis szarvasgombát elbírt volna még.

Glazúrozott csirkemell, konfitált zeller, sülthagyma, mogyoró: A szakszavak itt is csalókák, a zellerről maga a séf állította, hogy szenesre sütötte, míg az étlap konfitálást (zsiradékban való lassú hőkezelést) jelzett, de fogyasztás közben egyik sem tűnik fel, viszont van rajta majonéz, amitől picit Big Mac-ízű, a szórat pedig a fagyira használt mogyoró, amiről senki ne gondolja, hogy ne lenne helye a csirkén, hiszen a krumplit is fagyival esszük. Egy vékony hamburgerzsemle-ropogós is volt a tányéron utalásképp a burgerekre. A csirke hengerformájú volt, szósszal. Fördős Zé a mikrofonba azt mondta, mindegy, mit jelent a glazúrozás.

Pisztáciás, karamellás képviselőfánk. Pici égetett tésztagolyók pisztáciakrémmel és a mekis fagyis karamellszósszal. Nagyon ment volna mellé a hasábburi.

A hatéves gyermeki énem éhes maradt a menü végére, de a körülöttem ülő, szépen kiöltözött vendégek, akiknek akár 50 sajtburgermenüjükbe is kerülhetett ez a vacsora, megilletődött tisztelettel fotózgatták az előkelő ételeket. Azért kifelé menet óvatosan megérintettem az új üzlet közepén álló gigantikus rendelőpaneleket, hátha kiugrik belőlük egy bohóc sült krumplival, de csak néztek rám vissza elegáns réz-beton-tükör arcukból.