Barcelonában van a világ legjobb bárja az idei rangsor szerint

2023. október 18. – 10:29

Másolás

Vágólapra másolva

Barcelona megtartotta a vezetést a világ 50 legjobb bárjának listáján, ugyanis idén egy pici, mindössze 33 férőhelyes koktélbár, a Sips szerezte meg az első helyet, írja a CNN. Az előkelő listát régóta londoni és New York-i bárok uralják, ez tavaly változott meg, amikor Barcelona letaszította a trónról Londont. A tavalyi győztes, a szintén barcelonai Paradiso idén a negyedik helyre csúszott vissza.

Kedden egy 50-es évekbeli, használaton kívüli szingapúri erőműben adták át a világ legjobb bárjainak járó díjat, a ceremóniát 2009 óta először rendezték meg Európán kívül.

Az elmúlt években egyébként a ranglista is egyre változatosabbá vált: Mexikóvárosból például négy bár is szerepel rajta, köztük a harmadik helyezett Handshake. Összességében ugyan London adja a legtöbb helyet a top 50-es listára, de a díj 14 évvel ezelőtti alapítása óta most először fordult elő, hogy egyetlen londoni bár sem került be az első három legjobb közé. A kétszeres győztes Connaught Bar, ami London előkelő Mayfair kerületében található, idén az ötödik helyen végzett. Magyar bárt idén sem találtunk a listán.

„Nevezzük ezt álomnak” – mondta a CNN-nek Simone Caporale, a Sips egyik alapítója, aki Marc Álvarezzel együtt a koronavírus-járvány alatt nyitotta meg a mindössze a helyi alapanyagokkal dolgozó bárt.

A világ 50 legjobb bárjának listáját itt tudja megnézni, a top 10 pedig a következő:

  1. Sips, Barcelona
  2. Double Chicken Please, New York
  3. Handshake Speakeasy, Mexikóváros
  4. Paradiso, Barcelona
  5. Connaught Bar, London
  6. Little Red Door, Párizs
  7. Licorería Limantour, Mexikóváros
  8. Tayēr + Elementary, London
  9. Alquímico, Cartagena (Kolumbia)
  10. Himkok, Oslo
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!