Letaszították a trónról Londont, már nem ott van a világ legjobb bárja

2022. október 5. – 15:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közzétették a világ ötven legjobb bárjának 2022-es ranglistáját, és meglepetésre a lista 2009-es alapítása óta idén először nem londoni vagy New York-i bár végzett az élen, hanem egy barcelonai – írja a CNN. A listát 650 csapos és bártulajdonos, italkritikus és koktélszakértő szavazata alapján állítják össze.

Az ötven legjobb bár listájára felkerülő vendéglátóhelyek névsorát kedd este hirdették ki Barcelonában – nem véletlenül, a tíz legjobb bár közül három is a katalán fővárosban található. A ceremóniát először rendezték meg Londonon kívül.

Az idei nyertes, a Paradiso tulajdonosai, Giacomo Giannotti és Margarita Sader azt nyilatkozták: „Nagy megtiszteltetés számunkra a győzelem, de egyben nagy felelősség is. Keményen fogunk dolgozni, hogy megérdemeljük a legjobb bár címét, úgy, hogy közben hűek maradunk az elveinkhez is.”

A Paradiso 2021-ben még csak harmadik volt, innen jutott idén a dobogó legfelső fokára. A londoni The Connaught Bar viszont nagyot koppant: míg az ezt megelőző két évben is a lista első helyén végzett, idén a nyolcadikig csúszott vissza. Ezzel együtt sem kell szégyenkeznie az Egyesült Királyságnak: a listára öt londoni bár is felfért, és a brit fővárosban található Tayēr + Elementary is meg tudta tartani a második helyét.

A legnagyobbat a szintén barcelonai Sips ugrotta, amely a tavalyi 37. helyről idén a dobogó harmadik fokára lépett előre.

További érdekességek a listáról:

  • Összesen négy spanyol bár jutott be a legjobb ötven közé – Madridban a Salmon Guru a 15. helyen áll.
  • Olaszország is erősen szerepelt, római, firenzei, milánói és nápolyi bárok is felkerültek a listára. Az újonc L'Antiquario Napoli a 46. helyet szerezte meg, Nápoly és Firenze pedig először került be a legjobb ötven közé.
  • A portugál főváros, Lisszabon is először szerepel a listán.
  • Hat New York-i bár szerepel a listán (közülük kettő az első tízben), ezzel a legjobban teljesítő nem európai város lett.
  • A hatodik helyen végző New York-i Double Chicken Please-ről (ami a legerősebb debütáló címet is elnyerte) azt írták a szakértők, hogy „majdnem Michelin-kategóriás konyhája van”, ami jól jelzi, hogy a legjobb bárok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a minőségi éttermi kiszolgálásra is.
  • Mexikóváros egy másik észak-amerikai koktélfőváros, ahol négy bár is található az első ötven között, köztük a Licorería Limantour a negyedik helyezett lett, és egyben az Észak-Amerika legjobb bárja díj nyertese.
  • A cartagenai Alquímico lett Dél-Amerika legjobb bárja, a 10. helyen végzett a listán. Emellett három Buenos Aires-i és egy limai bár is felkerült a toplistára.
  • A 12. helyen a szingapúri Jigger & Pony végzett, ezzel a legjobb ázsiai bár címét nyerte el.
  • Három dubaji bár szerepel a legjobb ötven között, a lista 38. helyén álló Zuma a Közel-Kelet és Afrika legjobb bárja. A Zuma harmadik egymást követő évben nyerte el az elismerést.
  • Ausztrália legjobb bárja a sydney-i Maybe Sammy, ami a 29. helyen áll.

A teljes lista itt böngészhető. Magyar bár sajnos nem szerepel rajta.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!