Az orosz hír indította a mélybe, de már felfelé száguld az OTP árfolyama

Az orosz hír indította a mélybe, de már felfelé száguld az OTP árfolyama
Bankautomata Groznij Vlagyimir Putyinról elnevezett sugárútján, illusztráció – Fotó: Alexander Nemenov / AFP

Egymás után a harmadik kereskedési napon emelkedik jelentősen az OTP árfolyama a hazai tőzsdén, a csütörtöki, 38 ezer forint alatti mélypont után a cikk írásakor már 42–43 ezer forint között állt a részvény.

Előzmények: a nemrég még 47 ezer forint felett is megfordult részvény jelentősebb esését az indította be, hogy Csányi Péter vezérigazgató arról beszélt a Bloombergnek, hogy a bank mérlegeli az oroszországi kivonulást. Ezt követően pedig már a bankszektort övező rossz tőkepiaci hangulat és a profitrealizálás vette át a főszerepet az árfolyam irányításában.

Alulnézet: a legnagyobb Oroszországban működő nyugati bankok közé tartozó OTP kivonulása a Concorde szerint rövid távon jelentős kockázatot hordoz. Az orosz leánybank leírása önmagában mintegy 2000 forinttal csökkentené az OTP-részvények értékét (ugyanakkor most is 53 640 forint a brókercég célára a részvényre, vagyis ezt tartja a reális értékének).

  • Rendkívül nyereséges az oroszországi leányvállalat, 2026 első félévében a teljes bankcsoport profitjának 22 százalékát adta, ugyanakkor a bank a megtermelt nyereséget egy ideje nem tudja osztalékként hazautalni, így az orosz kirendeltség saját tőkéje 548 milliárd forintra nőtt. Kérdés azonban, hogy a bank hasonlóan teljesítene akkor is, ha a tulajdonosa nem európai lenne.

Igen, de: az OTP történetének legnagyobb felvásárlása előtt áll, aminek célja a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportjának számító Luminor. A szerződéskötés már megtörtént, de a tranzakció még jóváhagyás alatt áll – a balti országok különösen óvatosan viszonyulnak Oroszországhoz, így az OTP ottani tevékenysége aggályokat vet fel a hatóságok számára, és reputációs kockázatot hordoz.

Mi várható? Bukta Gábor, a Concorde-csoport elemzési üzletágvezetője optimista, múlt hét pénteken a Telexnek rövid távon 42-43 ezer forintos részvényárfolyamot jósolt, ami mostanra meg is valósult. Ennél hosszabb távon az árfolyamot jelentős mértékben a nemzetközi tőkepiaci helyzet határozhatja meg.

Tágabb kontextus: a nagyobb, még Oroszországban működő nyugati bankok jellemzően továbbra is elhagynák az országot, vagy legalábbis ezt kommunikálják – a tényleges szándék már kérdéses, részben azért, mert a távozás rendkívül költséges, sőt bizonyos esetekben kérdés, hogy egyáltalán lehetséges-e. Az orosz szabályozás két éve szigorúbb lett ebben a tekintetben.

  • Az UniCredit megkapta a napokban Vlagyimir Putyin engedélyét az orosz leánybankjának átszervezésére és részleges eladására. A kivonulás azonban csak részleges lesz: 2027-ben egy Egyesült Arab Emírségekből származó befektető vásárolja meg a hagyományos banki tevékenységekből álló üzletágát, de a fizetési szolgáltatások piacán továbbra is jelen lesz az olasz cég.
  • A Raiffeisen kivonulási kísérletei eddig kudarcba fulladtak, noha elvileg továbbra is a lehető leghamarabb ki akar vonulni. Ezt azonban a szabályok mellett a Rasperiával kialakult több milliárd eurós, a Strabag építőipari vállalat részvényei miatti jogvita is akadályozza. Ugyanakkor az osztrák bank a nyugati hatóságokkal is konfliktusban van az oroszországi tevékenysége miatt.

Mit mondanak ők? Az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta napirenden lévő kérdésben a bankok nemcsak az orosz szabályok változása miatt döntenek nehezen. Az UniCreditet vezető Andrea Orcel négy éve morálisan helytelennek tartotta a bank oroszországi érdekeltségeinek esetleges átadását olyan szereplőknek, akik ellen a nyugati országok szankciókat vezettek be.

Kövess minket Facebookon is!