Ne pazaroljuk szellemi vagyonunkat, működjön együtt szorosabban az oktatás és a kutatás

Úgy tűnik, a HUN-REN kutatási hálózat átalakítása a korábbi rendszer visszaállítását fogja jelenteni, vagyis az intézetek visszakerülnek az MTA égisze alá. Az a megoldás sem volt tökéletes, mert mesterségesen elválasztotta a kutatást az oktatástól. Magyarország kis ország, a szürkeállomány szétforgácsolásának luxusát nem engedheti meg magának. A hazai felsőoktatás fejlődése érdekében szoros intézményi együttműködésre van szükség az egyetemek és a kutatóintézetek között, hogy az oktatás és a kutatás kéz a kézben járjon. A kapcsolat megerősítését a doktori képzéssel lehetne kezdeni.

A tét nagy

2026 második negyedévében az OECD országaiban együttesen 0,5 százalékos GDP-növekedést mértek az előző negyedévhez viszonyítva. A kép meglehetősen vegyes: 27 országban jeleztek növekedést, de nagyon különböző mértékűt, három országban viszont nem volt kimutatható változás. Szerencsére hazánk nem az utóbbiak közé tartozott, nálunk ugyanis 0,5 százalékos növekedést mértek, ami picivel kevesebb, mint az EU országok átlaga, de nagyobb, mint például Ausztria vagy Szlovákia teljesítménye.

Mivel az új magyar kormány beiktatása óta már eltelt az amúgy sem betartott száznapos türelmi idő, élénk viták folynak arról, hogy ez a kicsi, ámde pozitív szám már valamiféle fordulat jele (nyilván számításba kell venni a kedvezőtlen nemzetközi feltételeket és a tragikus mértékű idei aszályt is), vagy marad minden a régiben, a magyar gazdaság ugyanis évek óta gyakorlatilag stagnál.

Vajon ki tudja szabadítani az új kormány a gazdaságot a közepes jövedelem csapdájából? Erre most még nehéz lenne választ adni, de az biztos, hogy a siker fontos feltétele a kutatási-fejlesztési tevékenység és az oktatás színvonalának emelése, és az ezeken a területeken tapasztalható lemaradásunk csökkentése, hiszen nyilvánvaló, hogy az eddigi extenzív pályáról kutatás- és innovációvezérelt intenzívre kell átállnunk.

Ez év júniusában cikket publikáltunk a G7-en az egyetemi rendszer átalakításáról, különös tekintettel a vagyonkezelő alapítványok sorsára. Írásunkra különböző reakciókat kaptunk, ami nem meglepő. A cikkben megfogalmazott állításainkat fenntartjuk, de most szeretnénk azokat egy konkrét, az indoklásnál tágabb kontextusba helyezett javaslattal is kiegészíteni, amely megítélésünk szerint fontos – ámbár természetesen csak az egyik – eleme lehet az átalakulásnak.

A következőkben megfogalmazzuk a konkrét fejlesztési javaslatunkat, majd a tágabb összefüggésrendszer megvilágítása érdekében rövid áttekintést adunk a doktori képzés szerepéről és jelentőségéről, általános (mondhatni globális) problémáiról, összehasonlító adatokat közlünk a kutatók és a doktori hallgatók számáról, felhívjuk a figyelmet mennyiségi és minőségi lemaradásunkra.

Jobban kihasználni a szellemi kapacitásokat

A kekva-rendszer átalakítása megindult, de a gyakorlati teendők tekintetében egyelőre sok a bizonytalanság, az egyetemek pedig még csak a folyamat elején tartanak. Folyamatban van a HUN-REN intézetek átalakítása is.

E két nagy transzformációs programnak számos közös pontja lehet. Közülük kiemelt fontosságú a posztgraduális, illetve a doktori képzés jövője: alábbi javaslatunk, illetve az ahhoz kapcsolódó indoklás az utóbbira vonatkozik.

Előző írásunkban felhívtuk a figyelmet arra, hogy egy olyan kis országban, mint a mienk, bántó pazarlásnak számít, hogy a tekintélyes szellemi kapacitásokkal rendelkező kutatóintézetek munkatársai intézményesen, rendszeresen és nagy számban nem vesznek részt az egyetemi oktatásban. Javaslatunk lényege egyszerű: a HUN-REN, illetve az esetleges későbbi MTA kutatóintézetek az átalakítási program részeként kössenek megállapodást egy vagy több egyetemi tanszékkel (illetve a mögöttük álló egyetemekkel) két újfajta munkakör létrehozására.

1. Pre-doc munkatárs. Egyéves szerződéses állásról lenne szó, amit maximum egy második évvel lehetne meghosszabbítani. Az ilyen állást elnyerő fiatalok felkészülnének doktori tanulmányaikra, átgondolnák, pontosítanák, hogy milyen területek és konkrét tudományos kérdések érdeklik őket, valóban akarnak-e doktori tanulmányokat folytatni, alkalmasak-e rá, vállalják-e a nehézségeket. A felelős egyetemi tanszék és az érintett kutatóintézet minden pre-doc munkatárs mellé kijelölne egy-egy mentort, akik intézeti, illetve tanszéki kutatókként bevonhatnák saját munkájukba a jelölteket kutatási asszisztensi feladatkörrel. A pre-doc munkatársak számukra kidolgozott felkészítő kurzusokon is részt vehetnének. Akik ebben az előkészítő évben jól teljesítenek, előnyt élvezhetnének a doktori felvételiknél. Nem teljesen új dologról van szó, Magyarországon leginkább az úgynevezett aspirantúrát lehet talán előzménynek tekinteni.
2. Post-doc munkatárs. Ezt a nemzetközileg is ismert pozíciót hasonló keretek között lehetne létrehozni, maximum 3+1 éves időkerettel. Célja a frissen végzett doktorok kutatási eredményei publikálásának és hasznosításának segítése, a végzettek új kutatási programokba való bevonása, előmenetelük támogatása, a felsőoktatási rendszerbe történő bekapcsolása.

E két munkakör intézményesítése közelebb hozhatná egymáshoz az egyetemi tanszékeket és a kutatóintézeteket, javítaná a korlátozottan rendelkezésre álló szellemi kapacitások kihasználását, szorosabb kapcsolatot teremthetne az intézeti kutatás és a felsőoktatás között. A programhoz nyilván megfelelő anyagi kereteket is biztosítani kellene, de ez a befektetés minden bizonnyal megtérülne.

A következőkben a teljesség igénye nélkül röviden áttekintjük, hogy milyen érvek szólnak a doktori programok kiemelt kezelése, a jelenlegi rendszer átvilágítása és reformja mellett.

A versenyképesség fontos feltétele

A doktori képzés tudományos, gazdasági és társadalmi fontosságához nem férhet kétség. A felsőoktatás legmagasabb szintjéről van szó.

A tudományos kutatás jelentős részét doktori hallgatók és témavezetőik végzik, az alapkutatási programok tudományos áttöréseket hozhatnak, az alkalmazott kutatások fontos innovációkat, vállalati fejlesztéseket alapozhatnak meg, új szabadalmak születhetnek. A jövő egyetemi oktatóinak nagy része a doktori iskolákból kerül ki, a doktori fokozat az egyetemi ranglétrán való előrehaladás fontos feltétele, de az akadémiai szférán kívül is sok doktorált szakértő tevékenykedik. Egyes szektorokban kifejezetten keresik a végzett doktorokat, szakmai tudásuk mellett leginkább a tudományos gondolkodást és szigort, bonyolult problémák átlátását, a tényeken alapuló érvelést, a kritikus gondolkodást, valamint a problémamegoldási és adatelemzési képességeket értékelik nagyra.

Egy igényes doktori disszertáció megírása többéves munka, ami fegyelmezett időgazdálkodást, forrásszerzési és publikációs rutint, adott esetekben komoly nemzetközi kapcsolatrendszert igényel. A doktori programok erősíthetik az egyetemek hírnevét, az intézmények nemzetközi hálózatokba, csereprogramokba kapcsolódhatnak be.

Csak megerősíteni tudjuk:

egy ország innovációs képességeit, tudományos és gazdasági tekintélyét jelentősen meghatározza a magasan képzett, presztízst adó doktor fokozattal rendelkező szakemberek száma és aránya.

Mindeközben a doktori képzés világszerte súlyos problémákkal néz szembe, átalakítása sok helyen folyamatban van. Általános probléma például, hogy a programok jelentős része nem készíti fel megfelelően a hallgatókat gazdasági vagy államigazgatási pályára, gyakorlati projektek menedzselésére, akadémián kívüli együttműködésre és kommunikációra, pedig sok végzett doktor nem kap megfelelő állást az akadémiai szférában. Felmérések és statisztikai adatok azt mutatják, hogy sok hallgató állandó stresszel, depresszióval és kiégéssel küzd, a lemorzsolódás aránya nagy. A doktori ösztöndíjak sok helyen nem elegendőek a megélhetéshez, nehezen vagy egyáltalán nem tartanak lépést az inflációval, a lakhatási költségek emelkedésével.

Ha egy egyetem a létszámkeretek feltöltésében érdekelt, félő, hogy gyengébb minőségű hallgatókat, „megélhetési doktoranduszokat” is felvesz, akik rontják a program hírnevét és a fokozat presztízsét. A doktori hallgatók munkáját irányító-felügyelő konzulensek teljesítménye sok helyen nem felel meg a hallgatók elvárásainak, közülük csak kevesen kapnak modern pedagógiai képzést. Ma már olyan tudományos területeken is magas szintű adatgyűjtési és adatfeldolgozási ismeretekre lehet szükség, amelyek korábban kifejezetten kvalitatív témáknak számítottak. Az ilyen tartalmú képzés számos doktori programból kimarad. Mindeközben az akadémiai világot, a kutatási és a publikációs munkát alaposan felforgatja a mesterséges intelligencia, leginkább annak generatív változata, ami rengeteg etikai problémát is felvet.

Az elmúlt két évben radikális változások történtek a doktori rendszerben. Ilyen változás például az „industrial PhD”*

Nem csak a kialakult „jó gyakorlatok” lemásolásáról, az azokhoz való igazodásról van szó tehát: egyszerre kell felzárkózni, általános problémákra reagálni és új lehetőségeket, irányokat keresni.

Következő rövid elemzésünkhöz számos adatot használunk fel, de sajnos fel kell hívnunk a figyelmet azok bizonytalanságára, hiszen nem látjuk világosan, hogy mi is történik a hosszú doktori programokon, nem tudjuk például, hogy a regisztrált hallgatók közül hányan végeznek komoly és rendszeres kutatási munkát.

Kutatók és doktoranduszok: lássuk a számokat!

Az Európai Unióban a kutatók száma (teljes munkaidő-egyenértékkel kalkulálva) 2014-ben 1,5 millió volt. 2024-re ez a szám 2,21 millióra növekedett, ami 47 százalékos gyarapodás tíz év alatt. Magyarországon 68,7 százalékos növekedést mértek, a listavezető Lengyelország 82,7 százalékkal. A mi adatunk Görögországéhoz, Portugáliáéhoz és Svédországéhoz áll közel.

A kutatók több mint fele (57%) jelenleg üzleti vállalkozásoknál dolgozik, 31,6 százalékuk a felsőoktatásban, a maradék nagyjából 10 százalék pedig az állami szektorban. A megoszlás országonként erősen változó, az üzleti szektor részesedése hozzánk hasonlóan magas például Svédországban, Hollandiában, Ausztriában és Finnországban.

Egy ország kutatási képességeinek fontos mutatója a doktori programok hallgatóinak száma, a kutatói utánpótlás nagyrészt ezek felől érkezik.

Az EU-ban 2023-ban nagyjából 721 ezer doktorandusz tanult, ezek közel 40 százaléka tudományos és technológiai programokon. A STEM területekkel (természettudományok, technológia/informatika, mérnöki tudományok és matematika) foglalkozó hallgatók aránya csak Luxemburgban haladta meg az 50 százalékot, de ezek a területek például Csehországban, Lengyelországban és Horvátországban is népszerűek. A magyar mutató 2023-ban kicsivel meghaladta a 30 százalékot, lefelé haladva közvetlenül utánunk Bulgária következett.

Magyarországon az Eurostat adatbázisa szerint 2024-ben 10 700 hallgató tanult doktori programokon. Csehországban ennek közel a duplája (20 ezer), Ausztriában egy kicsit még ennél is több, a nálunk jóval kisebb lélekszámú (5,6 millió fős) Finnországban pedig 19 500. Ezek a számok jól mutatják a mennyiségi lemaradásunkat. Az abszolút számok tekintetében az uniós mezőnyben Németország verhetetlennek tűnik: 2024-ben több mint 200 ezer doktori hallgatójuk volt.

A 2025/26-os tanévben a KSH adatai szerint Magyarországon (külföldiekkel együtt) összesen 11 252 hallgató vett részt doktori képzésben, ebből 10 220 volt a nappali hallgató. A hallgatók összlétszáma 2000 és 2019 között egyik évben sem haladta meg a nyolcezret, az évszázad első tizenöt évében pedig feltűnően nagy volt a nem nappalis hallgatók aránya; az utóbbiak számában 2000-ben következett be ugrásszerű emelkedés. A húszas évek elejétől kezdve az összlétszám évről évre nőtt, miközben a nem nappalis hallgatók aránya a korábbi évekhez képest csökkent.

Hazánkban 2025-ben több mint kétezer hallgató szerzett doktori fokozatot 29 intézményben, 8 tudományterületen, 53 tudományágban.

Milyen hallgatói utánpótlásra számíthatnak a hazai doktori programok? A kép nem szívderítő. Magyarországon a 25-34 éves fiatalok körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 2010-es évek eleje óta stagnál, és ez a mutató az egyik legalacsonyabb az OECD országok klubjában. Az OECD országok többségében ez az arány nő (vagyis a fiatalabb korosztályokban nagyobb a diplomások aránya, mint az öregebbekében), itthon viszont nem tapasztalhatunk ilyen jelenséget. A felvettek létszáma a közelmúltban nőtt (különösen a STEM programokon), és erre a gyarapodásra nagy szükség van, ha országunk 2030-ra valóban el akarja érni az EU által megcélzott 45 százalékos diplomás arányt a fiatalok körében.

Nem meglepő, hogy az egyetemek versenyeznek a tehetséges és szorgalmas doktori hallgatókért. Ez a verseny nemzetközi, mondhatni globális, a hallgatói mobilitási adatokat tehát érdemes figyelni, azok sokat elárulhatnak az országok, az intézmények és a doktori iskolák vonzerejéről, versenyképességéről. Nagy számokról van szó: az EU országaiban 2024-ben összesen 1,83 millió külföldi (más EU-s vagy azon kívüli országból érkező) hallgató tanult a felsőoktatásban. Figyelemre méltó adat, hogy a 27-ből 19 EU-s országban a doktori programokon volt a legnagyobb a külföldi hallgatók aránya. Magyarországon (ahol feltűnően nagy az ázsiai hallgatók részesedése) ebben az évben 3110 külföldi doktori hallgató tanult, míg Csehországban 5574, Ausztriában 8530, Finnországban 5877. Nem meglepő, hogy Németország a külföldi doktori hallgatók számában is verhetetlen.

A magyarországi doktori programok minőségét nehéz megítélni. Minden bizonnyal vannak olyan programjaink, amelyek nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket, de a mezőny minden bizonnyal erősen széthúzott, akadnak meglehetősen „gyanús” programok is, amelyek nem annyira a tudományos fejlődést, hanem inkább a pénzszerzést és a kapcsolatépítést szolgálják („diplomagyárak”). Mindenesetre minőségi problémákra utalnak a nemzetközi hallgatói mobilitási adatok: hazánkba számos külföldi doktori hallgató érkezik, de nem azokból az országokból, amelyeket az ambiciózus magyar hallgatók céloznak meg.

A doktori fokozat elinflálódása sajnos komoly veszély, ami ellen következetesen harcolni kell.

Összefoglalva tehát az látszik, hogy:

• a hazai doktori képzési rendszerre mindenképpen ráfér egy alapos és szakszerű átvilágítás, majd egy átfogó reform és cselekvési program kidolgozása és megvalósítása.
• A doktori programok rendkívül fontosak a gazdasági fejlődés, a kutatási és felsőoktatási munka szempontjából, a felsőoktatási és kutatási rendszer reformja idején ezért kiemelt figyelmet érdemel.
• Hazánk kis ország hosszabb ideje stagnáló gazdasággal, véges kutatási és felsőoktatási kapacitásokkal, amelyeket minél jobban ki kell használni.
• A kapacitások kihasználását nagyban akadályozza a széttagoltság, az érintett intézmények együttműködésének hiánya.
• Az egyetemek és a HUN-REN hálózat átalakításához kapcsolódva szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a kutatóintézetek és az egyetemi tanszékek között. Ennek egyik módja lehet a jelen cikkben javasolt pre-doc / post-doc rendszer.
• Tekintettel arra, hogy a fokozattal rendelkező kutatók nagy része az üzleti szférában dolgozik, ahol a finanszírozási és megélhetési lehetőségek is sokkal jobbak, az egyetemek és a kutatóintézetek együttműködésébe, a közös doktori programokba lehetőleg vállalatokat is be kell vonni.
• A doktori programok tartalmában, a kutatási feladatok kijelölésében különös figyelmet kell fordítani a STEM területekre. Ez egyáltalán nem jelenti a társadalomtudományi kutatások lebecsülését vagy háttérbe szorítását, már csak azért sem, mert a jelenlegi technológiai fejlődés rengeteg társadalmi problémát vet fel, amelyek kiváló témákat szolgáltatnak doktori hallgatóknak.
• A kiváló doktori programokon felkészült és motivált hallgatókra van szükség. A doktori képzés a felsőoktatás csúcsa, de nem létezhet megfelelő alapok és utánpótlás nélkül.

Miközben a nagyvilágban fontos változások, strukturális átalakulások és innovációk történnek a felsőoktatás doktori szektorában, hazai doktori programok jelentős mennyiségi és minőségi problémákkal küzdenek. Fontos mutatók jelzik a lemaradásunkat a nemzetközi versenyben. A konkrét elképzelések megvalósításánál ezért mindig tekintettel kell lenni a tágabb összefüggésekre is. A mennyiségi lemaradást úgy kell felszámolni, hogy közben a minőség is emelkedjen. Most vagy soha, lépni kell, mert különben menthetetlenül lemaradunk. Ez talán az utolsó esély!