A Budapest belső részein lakók pénzéből támogatnák a rájuk zúduló autóforgalmat

Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter javaslata szerint nem az erre szolgáló jövedéki adóból, gépjárműadóból vagy teherforgalmi behajtási díjból finanszíroznák a fővárosi utak felújítását – azokat inkább alacsonyan tartják vagy másra költik –, hanem abból a parkolási díjból, ami elsősorban a Budapest belső részén lakó közösségeknek járna a leginkább nekik fontos közterületek elfoglalásáért.

Az úthálózat – legyen az országos vagy önkormányzati – fenntartási költségeinek fedezésére Magyarországon (ahogy az EU-ban is) alapvetően az üzemanyagokra kivetett jövedéki adó, a gépjárműadó és az útdíj szolgál. Korábban ez teljesen egyértelmű volt, mert az ezekből az adókból származó bevételek az Útalapba kerültek, amely a bevételek 25 százalékát az önkormányzati utak felújítására fordította pályázatok útján. Bár az Útalapot a kormány 1996-ban megszüntette, a gépjárműadót – amelyet egy időben az önkormányzatok szedtek be és használtak fel – pedig a kormány fokozatosan elvonta az önkormányzatoktól, az alapelv nem változott, hiszen ezek az adók megmaradtak, csak a közvetlen kapcsolat szűnt meg az adókból származó bevételek és felhasználásuk között. A gépjárműadóról szóló törvény nevesíti is, hogy a bevételeket többek közt az úthálózat karbantartására kell fordítani.

A parkolási díjból származó bevétel ezzel szemben teljesen más célt szolgál. A parkolási díj alapvetően egy közterületfoglalási díj, amit azért fizetnek az autóhasználók, mert igénybe vesznek egy olyan közterületet, ami sok más funkciót is betölthetne. Ha a parkolás sokkal kisebb helyet foglalna, akkor jóval több zöldfelület, fa, szélesebb járda lehetne a városban. Elég megnézni Barcelona vagy Párizs parkolás alól felszabadított és részben bezöldített közterületeit, hogy látni lehessen, mennyit veszítenek Budapest lakói amiatt, hogy a közterületeiket a parkoló autók foglalják el.

Ebből következik, hogy a közterület tartós használatáért fizetett parkolási díj egyfajta bérleti díj, hasonlóan a közterületfoglalási díjhoz, amit például a lakását felújító lakosnak – aki a közterületen elhelyezett konténerbe rakja a törmeléket – vagy a közterületen nagyobb vendégteret kialakító vendéglátósnak kell fizetnie. Bérleti díjat márpedig azért kell fizetni, mert a bérlet időtartama alatt a tulajdonos nem tudja használni a saját tulajdonát.

A parkolás esetében persze köztulajdonról van szó, de egyrészt a belvárosi utcák nagy része a kerületi önkormányzatokhoz tartozik, másrészt ha nem így lenne, akkor is elsősorban a helyben lakók közügye az, hogyan használják a helyi közterületeket. Hiszen ők sokkal több időt töltenek rajtuk, mint bárki más, ugyanis munka, szórakozás vagy ügyintézés után is a környéken töltik idejük nagy részét (természetesen a közterületeket bárki ingyenesen használhatja olyan célra, ami nem veszi igénybe tartósan, például közlekedhet rajta). A belvárosiak se szólnak bele, hogy az ország más részén mi történik a közterületekkel vagy a hasznosításukból származó bevételekkel.

Ezért is teljes félreértés a főpolgármester álláspontja, amely szerint az autós társadalomnak beleszólása lenne a parkolási bevételek felhasználásába.

Ez olyan, mintha az albérlő megszabhatná a tulajdonosnak, hogy mire költse a bérleti díjat (mármint azon az elváráson túl, hogy tartsa fenn a lakás és a benne lévő bútorok és eszközök állapotát). Az autóhasználók igénybe vettek egy területet, fizettek érte és kész. A nem hatékony parkolásüzemeltetésen, illetve a parkolási bevételek nem megfelelő felhasználásán pedig elsősorban a helyben lakóknak kellene felháborodnia, akiknek ebből a pénzből például élhetőbb közterületeket lehetne kialakítani.

Míg a kisebb lakóterületi utakat leginkább a környéken lakók használják, a nagyobb főutak használata sokkal jobban megoszlik a helyiek és a máshol lakó fővárosiak, illetve a fővárosba látogatók között. Ezt idáig nagyjából le is követte a közterületek tulajdonjoga és a parkolási bevételek felhasználása, hiszen a kerületekhez tartozó kisebb utakon keletkező bevételekkel a kerületi önkormányzatok, a fővárosi nagyobb utakon keletkezőkkel pedig a főváros rendelkezett. Ezt változtatná meg most a főpolgármester és a kormány megállapodása, mely szerint a jövőben minden parkolási bevételt a Fővárosi Önkormányzat használna fel, bár a legfrissebb hírek szerint egy részét talán megosztaná a kerületekkel a kerületi tulajdonú utak felújítása érdekében.

Nem kevés közterületről van szó. Például Erzsébetvárosban az összes közterület (például útfelület, parkolóhely, gyalogos felület, zöldfelület) mintegy 20 százalékát parkoló autók foglalják el, a kerületi zöldfelület háromszorosát. Márpedig amint az elmúlt nyár is megmutatta, Budapest belső részén óriási igény lenne árnyékot adó fákra, az aszfaltnál jóval kevésbé felforrósodó zöldfelületekre, és sok helyen szélesebb járda, kerékpársáv is előnyös lenne.

A főpolgármester és a miniszter elsősorban arra hivatkozik, hogy ha a parkolás üzemeltetése (díjbeszedés, ellenőrzés) a fővároshoz tartozna, jóval hatékonyabb lenne, mint a mostani helyzet, amikor tizenhárom kerület csinálja ugyanezt. Ez valószínűleg igaz, bár az alapján, hogy a főváros a saját magának szabott parkolással kapcsolatos feladatokat se tudja végrehajtani, lehetnek kétségeink.

Mindazonáltal a hatékonyság melletti érvelés nagyon visszás, mert összemossa az üzemeltetés kérdését a bevételek sorsával. Pedig ez két külön dolog, a fővárosi tulajdonú utakon most is a kerületek üzemeltetik a parkolást, a profitot pedig átutalják a fővárosnak (az már más kérdés, hogy az üzemeltetési költségeket illetően több kerületnek nagyon vastagon fog a ceruzája). Így elképzelhető lehetne egy olyan megoldás, hogy a főváros üzemelteti a parkolást, de a költségek levonása után megmaradó bevételek nagy részét szétosztja a kerületek között szabad felhasználás céljára. Eddigi megnyilvánulásaik alapján a kerületeknek elsősorban a bevételek elvételével van problémája, nem az üzemeltetés átszervezésével.

Természetesen sokszor a kerületek nem jeleskednek a közterületeik kezelésében, hiszen kivétel nélkül sok száz milliós kedvezményt nyújtanak autóhasználó lakosaiknak, akik így bagóért használhatják a közterületet, és a parkolóhelyek 70-90 százalékának elfoglalásával valójában leginkább ők akadályozzák a közterületek átalakítását. Ugyanakkor ebben a Fővárosi Önkormányzat is ludas, mert a lakossági parkolási kedvezményeket a fővárosi parkolási rendelet teszi lehetővé. És bár a kerületek se feltétlen a fizetős övezetekben lakók érdekeinek megfelelően használják fel a parkolási bevételeket – különösen hogy a kerületek egy részénél csak a területük egy része tartozik a fizetős zónába –, mégiscsak jóval nagyobb esély van erre a kerületi önkormányzatoknál, mint az elsősorban a fővárosi lakosság egészét képviselő Fővárosi Önkormányzatnál.

Ezt kiválóan demonstrálja a főpolgármester és a kormány egészen cinikus elképzelése, mely szerint a fizetős parkolási zónákban élő közösségektől elvett pénzt a fővárosi utak felújítására költené.

Különösen, hogy az alapesetben az utak felújítását szolgáló adókat és díjakat a kormány és a főváros alacsonyan tartja, nem szedi be, vagy másra fordítja. A kormány ugyanis az üzemanyagok jövedéki adóját a minimumszinten tartja – amivel a korábbi időszakokhoz képest havi mintegy 10 milliárd forintos lyukat üt a költségvetésen –, illetve egy részét visszautalja a fuvarozóknak, a gépjárműadó egy részét pedig Vitézy Dávid miniszter nyilatkozata szerint dízeltámogatásra fordítja.

A főváros pedig egy 20 tonna össztömegű korszerű teherautó Budapest különböző területeire történő egyszeri behajtásáért mindössze 1236-1750 forint teherforgalmi díjat szed be (kedvezmények nélkül). Már persze ha beszedi, mert egy 2022-es vizsgálat alapján a díjfizetésre kötelezett teherautóknak a nagy része (75 százaléka) nem fizeti meg a díjat. Így a parkolási bevételek átirányítása tulajdonképpen az autósok (olcsóbb üzemanyag), a dízelautósok és a fuvarozók támogatása a rájuk zúduló autóforgalomtól és különösen a dízeljárművek légszennyezésétől szenvedő belvárosi közösségek pénzéből. Ez körülbelül olyan, mintha az áldozatot köteleznék arra, hogy támogassa a bántalmazóját.

Természetesen a fővárosi utak felújítása közérdek. De elvárható lenne, hogy ennek finanszírozása ne a hatalmas autóforgalomtól szenvedő belvárosi közösségek, hanem elsősorban az utak leamortizálásához leginkább hozzájáruló gépjárműhasználók terhére történjen, azaz legyen megfelelő mértékű jövedéki adó, gépjárműadó és teherforgalmi behajtási díj, és azokat fordítsák útfelújításra, illetve az autóhasználattal kapcsolatos egyéb problémák kezelésére. A parkolási bevételeket pedig elsősorban a közterületek zöldítésére és humanizálására, a veszélyeztetett közterületi fák megmentésére kellene fordítani, hogy az egyre súlyosbodó klímaválságban a belváros ne váljon teljesen élhetetlenné.