Vonat tetején megfogant szerelemről és háborúról mesélnek a World Press Photo 2024-es fődíjat nyert képei

Hirtelen érkező gyász, lassú, de méltóságteljes elmúlás és halálos veszély árán megváltott reményteljes jövő – nagyjából így lehetne leírni, miről is szólnak idén a World Press Photo globális kategóriájának nyertesei.

„A győztes fotósok mindegyike személyesen és közelről ismeri témáját. Ez segít nekik abban, hogy mélyebb megértést nyújtsanak a többieknek, ami remélhetőleg empátiához és együttérzéshez vezet. Hálás vagyok az elkötelezettségükért, bátorságukért, szakmaiságukért és ügyességükért” – mondta Joumana El Zein Khoury, a World Press Photo ügyvezető igazgatója.

A WPP igazgatója a díjakat kísérő nyilatkozatában kiemelte: a sajtó- és dokumentumfotósok világszerte gyakran nagy kockázatot vállalva végzik a munkájukat.

„Az elmúlt évben a gázai halálos áldozatokkal rekord közelébe emelkedett a megölt újságírók száma. Fontos elismerni az általuk átélt traumát, hogy megmutathassuk a világnak a háború humanitárius hatásait”

– írta El Zein Khoury.

A World Press Photo éves versenye a világ egyik legrangosabb fotópályázata, amely a világ legjobb fotóriporteri és dokumentumfotóit díjazza. A zsűri 130 ország 3851 fotósának 61 062 pályaműve közül választotta ki a díjazott fotókat. Azt is kiemelték, hogy a versenyben szigorúan tiltják és ellenőrzik is a mesterséges intelligencia használatát.

A pályázatokat először hat regionális zsűri bírálta el, összesen 33 fotóst és 32 projektet díjaztak idén. A regionális győztesek képeit ide kattintva nézheti meg. A globális győzteseket pedig végül a 24 regionális győztes közül választották ki.

Az év egyedi képe: Palesztin nő öleli az unokahúga holttestét (Mohammed Szalem, Palesztina, Reuters)

Az Izrael-Hamász háború kezdetén Izrael figyelmeztette a gázaiakat, hogy biztonságuk érdekében meneküljenek délre. Ennek ellenére – a Guardian és az Al-Dzsazíra jelentései szerint – október közepétől izraeli légicsapások hevesen bombázták a dél-gázai Hán Júnisz városát. A meggyilkoltak közül sokan olyan családok voltak, akik napokkal korábban elhagyták Gázát. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) szerint 2023 végére a palesztin nők és gyerekek tették ki a gázai halálos áldozatok több mint kétharmadát.

A fenti kép 2023. október 17-én készült, a háború 10. napján. A 36 éves Inász Abu Mámar az 5 éves unokahúga, Szali holttestét szorongatja. A kislány négy családtagjával együtt akkor halt meg, amikor egy izraeli rakéta otthonukba csapódott Hán Júniszban.

A fotós szerint erőteljes és szomorú pillanatot örökít meg a kép, „amely összefoglalja a Gázai övezetben történtek szélesebb értelmét is”.

Az év sorozata: Valim-babena (Lee-Ann Olwage, Dél-afrikai Köztársaság, Geo)

Madagaszkáron nem elég széles körben ismerik a demenciát, ami azt is jelenti, hogy az emlékezetkieséssel küzdő embereket gyakran megbélyegzik. A 91 éves, demenciával élő Paul Rakotozandrinyt évek óta a 41 éves lánya, Fara Rafaraniriana gondozza. Történetük jól illusztrálja a madagaszkári valim-babena elvét, ami azt jelenti, hogy a felnőtt gyermekek kötelesek segíteni az öregedő szüleiknek.

Méltóságteljes, bensőséges megközelítésével ez a projekt egy másik perspektívát mutat be a témában, szerte a világon rezonál családok millióival, ugyanakkor megkérdőjelezi az Afrikával kapcsolatos konfliktusközpontú sztereotípiákat – dicsérte a sorozatot a WPP.

Dada Paul Odliatemix nevű unokájával készül a templomba. „Dada Paul” (ami magyarul nagyjából „Pali tata” lehetne) 11 éve él demenciával, de a családja sokáig azt feltételezte, hogy „megőrült”, vagy hogy túl sokat iszik. Egyedül a lánya, Fara vette észre, hogy valami más változott meg, majd úgy döntött, hogy a nehézségek ellenére továbbra is gondoskodik róla.

Fara Rafaraniriana vasárnap reggel a templomba sétál lányával, Odliatemixszel és édesapjával, Dada Paullal. Fara akkor ismerte fel először Dada Paul demenciájának jeleit, amikor a korábban sofőrként dolgozó férfi nem találta az utat hazafelé, miután érte ment a munkahelyére.

Fara nézi, ahogy Dada Paul szokása szerint vasárnap délután halat tisztít. A demenciája ellenére Dada Paul még elbír a kisebb feladatokkal, például a halpucolással. Bár az ujjai remegnek, megnyugtatónak találja a folyamatot.

Fara és lánya, Odliatemix együtt fekszenek a Dada Paullal is megosztott, közös ágyukon. Fara az egyedüli eltartója a háromtagú családnak. Madagaszkáron mindössze egyetlen szervezet, a Masoandro Mody nyújt támogatást és képzést a demenciával élő emberek családtagjainak.

Az év hosszú távú projektje: A két fal (Alejandro Cegarra, Venezuela, The New York Times / Bloomberg)

Mexikó nagy átalakuláson ment át az elmúlt öt évben. 2019-ben még tárt karokkal fogadták a menedékkérőket az ország déli határán, ám 2020-tól kezdve már keményen fellépnek ellenük. Mostanra olyan szigorúan védik saját déli határukat, mint amilyen szigorral védik az amerikaiak Mexikó északi határát. A Mexikó határain kialakult válsághoz nagyban hozzájárult az egymást követő republikánus és demokrata amerikai kormányok kül- és belpolitikája, a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések, valamint a Közép- és Dél-Amerikában kibontakozott politikai és gazdasági válságok. Ezek együtt mind kitettebbé tették a migránsokat az erőszaknak, a korrupciónak és a bizonytalanságnak.

Alejandro Cegarra fotográfus 2017-ben maga is áttelepült Mexikóba venezuelai otthonából. Saját tapasztalataiból kiindulva 2018-ban kezdte el a projektjét, hogy dokumentálja a mélyen kiszolgáltatott migráns közösségek helyzetét. Célja azt volt, hogy tisztelettel és érzékenységgel mutassa be ellenálló képességüket is.

Egy migráns sétál a „Bestia” nevű tehervonat tetején. Azok a migránsok és menedékkérők, akiknek nincs pénzük az embercsempészek megfizetésére, gyakran tehervonatokat használnak, hogy elérjék az Egyesült Államok határát. Ez a módszer nagyon veszélyes; az évek során több százan estek a sínekre, és haltak meg vagy veszítették el valamelyik végtagjukat.

A népes De Coto család a Bestián. A De Coto család Ciudad Juárezbe tartott a Bestia fedélzetén. A fényképész három nappal azelőtt készítette róluk a képet, hogy lejárt volna a bevándorlók által jól ismert „42-es rendelkezés”. A világjárvány kezdetekor kiadott rendelkezés lehetővé tette az Egyesült Államok hatóságainak, hogy a menedékkérelmek elbírálása nélkül deportálják a migránsokat. 2020 óta több mint kétmillió migránst utasítottak ki a 42-es rendelkezés alapján.

Ruben Soto Rosa Bellóval ül a vonat tetején. A venezuelai Ruben és a hondurasi Rosa Mexikóban ismerkedtek meg, és az Egyesült Államokba vezető úton szerettek egymásba.

A bevándorlók egy házi készítésű létrával másszák át a határfalat, amiben egy embercsempész segít nekik.

Mexikói bevándorlási tisztviselők vizsgálják át a Bestiát Samalayuca közelében migránsok és menedékkérők után, hogy megpróbálják visszafogni az Egyesült Államok határa felé áramló bevándorlást.

Menedékkérők várakoznak a Mexikói Menekültügyi Bizottság (COMAR) kapujánál meghallgatásra Tapachulában. A COMAR humanitárius vízumot ad egyes bevándorlóknak, hogy Mexikóban maradhassanak vagy az országon keresztül az Egyesült Államokba utazhassanak. A COMAR-t korrupcióval és a humanitárius vízumok jóváhagyásának késleltetésével vádolják.

Carlos Mendoza venezuelai migráns átkel a Rio Grande folyón, hogy menedéket kérjen az Egyesült Államokban.

Ever Sosa (középen) a vállán viszi a lányát, miközben átkelnek a Suchiate folyón Guatemalából Mexikóba. Ever Sosa és kislánya csatlakozott egy 3000 migránsból és menedékkérőből álló karavánhoz, amely megpróbált átkelni a folyón. 2019-ben Mexikó humanitárius vízumot adott egy hasonló csoportnak, de 2020-ra változott a politika, és bármilyen migránskaraván feloszlatására szólítottak fel. Így ezrek kényszerültek arra, hogy a Dr. Rodolfo Robles híd helyett a Suchiate folyón átkelve jussanak el Mexikóba.

Az év kötetlen formátumú projektje: A háború személyes (Julia Kocsetova, Ukrajna)

Több tízezer civil és katonai áldozat mellett hónapok óta patthelyzet uralkodik, és nem látszik béke az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban. Miközben a médiában statisztikákat és térképeket osztanak meg az olvasókkal, a nemzetközi figyelem pedig máshova terelődik, Julija Kocsetova létrehozott egy honlapot, amely a fotóriporteri munkát a személyes dokumentarista napló stílusával ötvözi, hogy megmutassa a világnak, milyen a háború mindennapos valóságával együtt élni.

A projekt egy ukrán illusztrátorral és DJ-vel együttműködve szövi össze a fotókat versekkel, hangfelvételekkel és zenével.

Zene: Daria Kolomiec
Illusztrációk: Oleksandr Komiakhov