Akkor is itt maradnak, ha ez a föld már kiszáradt

„Misztikus és rejtélyes az a szó, hogy klímaváltozás, de sokaknak még csak abban fogható meg, hogy be kell kapcsolni a légkondit. Pedig még ha nehezen is megfogható ez a fogalom, a hétköznapi élet egyre több területére gyűrűzik be, és olyan hatásai vannak, hogy majd azt vesszük észre, hogy már rohadtul késő van bármit is tenni ellene” – mondta Balázs Zsolt fotográfus, aki a földjükhöz és életformájukhoz ragaszkodó alföldi gazdálkodókról készített Mi akkor is itt maradunk, ha ez a föld már kiszáradt sorozatában mutatja be, hogy mennyire tapintható már az éghajlatváltozás az egyén szintjén is.

2022 nyarán történelmi aszályt élt át Magyarország nagy része, a kevés csapadék és a perzselő hőség betett a gabonanövényeknek, a jószágoknak még a kaszálók és rétek sem kínáltak elég takarmányt. Az országban rekordalacsony vízállások, kiszáradt tavak, eltűnő vízfolyások mutatták meg, milyen sérülékeny is a környezetünk.

Balázs Zsolt még azelőtt vágott bele a témájába, hogy megtapasztaltuk az aszály apokaliptikus képeit. A fotográfus több külföldi esszét látott a klímaváltozás hatásairól, kurrens téma ez világszerte, de leginkább egy Közép-Nyugat-Amerikában készült sorozat ihlette meg, és ezután kíváncsi lett, hogy itthon is tetten érhető-e ilyen mérvű változás. Az már korábbi munkáiból is kitetszett, hogy erős vonzalma van a táj karakterét erősen meghatározó vízhez, az egyik a Telexen is látható sorozatában a Rákos-patakhoz kapcsolódó közösségeket mutatta be, míg a Dübörgő földek felett a néma égbolt című sorozata szintén a 2022-es hőséget és aszályt járta körül. Ez a munkája a Magyar Sajtófotó Pályázaton Természet és tudomány kategóriában az első helyezett lett.

Az előző években nagyon csapadékszegény volt az Alföld, még a talajban sem volt elég nedvesség. A kisvízfolyások és lefolyástalan tavak is hamar megérezték a vízhiányt, a hortobágyi halastavakban sem volt magától értetődő, hogy folytatni tudják haltenyésztést. Ezek a tavak még a Tiszából kaptak vízpótlást, de semmi garancia sincs arra, hogy a folyóban a következő időszakokban is lesz annyi felesleg, amit át tudnak vezetni.

2022-ben a halgazdaságok termelése 15 százalékkal csökkent 2020-hoz képest, de a veszteség nem csak egyetlen évet érint, idén akár 30 százalék is lehet. A tógazdaságok 26 ezer hektáros területéből több száz hektár kiszáradt, jórészt azért, mert az azokat tápláló csatornákban, kisvízfolyásokban sem volt víz. Balázs Zsolt olyan helyszínen is járt, ahol az utolsó lehalászásnak volt tanúja, mivel az ivadékoknak három év kell, hogy elérjék a kívánt méretet, nem is kockáztattak a betelepítésükkel.

A Duna–Tisza közén elterülő Homokhátság vízproblémái nem új keletűek, a kevés csapadék mellett sok esetben rosszul megtervezett vízgazdálkodás is előidézte, hogy sivárrá vált a vidék. Az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete már 2004-ben félsivatagnak minősítette ezt a területet. Az éghajlatváltozás hatására az Alföld még nagyobb területe kerülhet ebbe a kategóriába, és ezáltal az élelmiszer-termelésünk is nagy veszélybe kerülhet.

A forró és száraz nyár nem lett volna ilyen pusztító, ha a tél elég csapadékos, de ez pár évig elmaradt. Még ha éves szinten azonos mennyiségű csapadék hullik is, az eloszlása kedvezőtlenül változott meg, a Homokhátságnak folyamatosan a talajvízszint csökkenésével kell számolnia, a talaj felső rétegét pedig elmarja a szél, és homokkal, porral borít be mindent. A nyár közepére pedig néhol olyan csontkeménnyé aszott a talaj, hogy meggörbült benne az eke.

A Kunszentmiklós közelében élő László egykor tejelőmarhákat tartott, de az egyre nehezebbé váló feltételek miatt felszámolta a gulyáját, és áttért a jövedelmezőbb húsmarhák tenyésztésére. Ezek az állatok viszont több takarmányt igényelnek, így egyáltalán nem mindegy, mennyit és milyen áron tud beszerezni, vagy hogy kiégnek-e a legelők. A felhizlalt marhákat külföldön értékesíti, a gazdasága így kisebb veszteségeket szenved el.

„A gazdálkodáson és az állattenyésztésen kívül nem tudom elképzelni, hogy bármi mást is csinálhatnék. Ezt csináltam egész életemben, ez a családi örökségem egy része. Nem fogadhatom el, hogy elveszítem” – mondta László.

Az autójára kitett hangszóróból nem magát vagy a marháit szórakoztatta, hanem az őszi vetését próbálta megvédeni a vadaktól. Miután hatalmas veszteségekkel járt a nyári betakarítás, végzetes lehetett volna, ha a következő évi termény is veszendőbe megy. 2022 nyarán az aszály a szántóföldek közel harmadán, egymillió hektáron okozott jelentős veszteségeket.

„Az alföldi ember roppant okos és roppant művelt, nagyon tájékozott a világ dolgait illetően, az éghajlatváltozásról is tudnak. Ha a tudományos alapjaival nincs is mindegyikük tisztában, abban bizonyosak, hogy történt valami, ami nem normális, nem vág egybe a népi hagyományokkal, az időjárásról szóló, öröklődött mondásokkal” – mondta Balázs Zsolt.

Az aszály nem csak a szántóföldi kultúrákat tarolta le, a réteket, legelőket is kikészítette, olyan kevés fű, széna, szalma jött le ezekről, hogy a haszonállatok takarmányozása is kemény feladat elé állította a gazdákat. A szalmabálák árai az egekbe szöktek, ami májusban 8 ezer forint volt, az augusztusra 30 ezer lett. Az ország távoli részeiből is megérte az Alföldre szállítani.

A táplálékhiány miatt sok gazda megvált a jószágaitól, vagy menekülésképpen levágatta. Néhány hónap alatt nagyot esett a tejelőmarhák létszáma, 2022 júniusában még 902 ezret számoltak, ebből az év végére 885 ezer maradt.

A Balázs Zsolt által megörökített szegvári tehenészetben száz marhával csökkent az állomány őszre. „Most azon gondolkodunk, hogy még több marhát küldünk a vágóhídra, így legalább ki tudjuk fizetni a munkásainkat” – mondta neki akkor a gazda. Ők kiégett, majd összezúzott kukoricával etették a marháikat, de ennek a takarmánynak nem túl jó a tápértéke, a marhák tejhozama a felére apadt.

A Kisizsákon élő Eta és családja nem több generáción át tejhasznosítású marhákat tartott, de mivel azok jóval érzékenyebbek a takarmányozásra, ők is áttértek a húsmarhákra, amelyeket külföldön is értékesítenek, de a piaci zavarok ott is érezhetők voltak.

Eta unokája, Kisbandi is a tanyán képzeli el a jövőjét, ami nem feltétlenül általános. A hagyományos gazdálkodáshoz inkább csak az idősebbek és a középgeneráció ragaszkodik, a fiataloknak már kevésbé vonzó az a küszködés, amelyet a szüleiknél is tapasztalnak.

„Az idősebbeknél még elég erős a földhöz való ragaszkodás. Sok gazdálkodó mondja, ha nagyon rosszra fordulnának a dolgok, és sem a búzának, sem a kukoricának nem lesz ára, akkor felszámolja a gazdaságát, és csak annyi marhát és földet hagy, amennyiből megtermeli a saját szükségletét. Legfeljebb nem küld élelmet a városi embernek” – mondta Balázs Zsolt.

A nagy folyószabályozások és a melegedő klíma előtt időszakban az Alföld igazi vízi világnak számított, mocsarak, kisvízfolyások, lápok és tavak tették változatossá, de mára ennek csak nyomai maradtak. A sokszínű állatvilág is megsínylette ezeket a változásokat, a vízhez kötődő madárfajok zöme is eltűnt, vagy megritkult az állományuk. Balázs Zsolt a fülemülesitkét hozta fel példának, amely egykor szinte mindenütt előfordult, de egyre ritkábban találkozni vele és énekével. „De hát hol érdekli az embereket a fülemülesitke? Akkor talán, ha meg tudod mutatni, hogy milyen láncolatok vezettek az eltűnéséhez” – mondta a fotográfus.

Balázs Zsolt még 2021 őszén állt neki a munkának, első útja a már több évtizede kiszáradt fülöpházi Kondor-tóhoz vezetett. Egykor itt is szédítően változatos madárvilág volt, de a víz hiányában ez is el- és letűnőben van.

„Vegytisztán nincs olyan, hogy klímaváltozás, ahogy ebben az egykori tóban is rendesen benne van az emberi sztori, a kiszámíthatatlan időjárás ötvöződik a rossz emberi gyakorlatokkal, ami ahhoz vezet, hogy már nem működnek a természet visszaállító mechanizmusai.”

Balázs Zsolt sorozata június 15-étől Pozsonyban látható, ahol a visegrádi négyek országaiból érkező fotográfusok a klímaváltozás más-más szeletét mutatják meg. Balázs Zsolt munkája ezzel nem ért véget, érdekli, hogy kik élték túl a történelmi aszályt, és milyen perspektíváik vannak. Attól tart, hogy feladata lesz az emlékállítás is, kérdéses ugyanis, hogy a térség még megmaradt halastavait meddig lehet ilyen körülmények között üzemeltetni, ahogy a félsivatagos környezetben a tejelőmarhák tartásának sincs nagy jövője.