Ahol kikopnak a szavak az internetről

Horváth Tibor 2003-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A világ legrövidebb diplomavédésére tett Guinness-rekord-kísérletét a bizottság közepesre értékelte. A rekordkísérlet-beszéd így szólt: „Tisztelt Vizsgabizottság! Diplomamunkám a világ legrövidebb diplomavédése kategóriában indul Guinness világrekord-kísérletként. Kérem, ehhez járuljanak hozzá, és kérdés nélkül fogadják el ezt az eseményt a munkámnak. Köszönöm.”

Művészet mint napi munka

Horváth Tibor jó tíz évig tartó, lezárt, vagy talán csak felfüggesztett képzőművészeti pályája hű maradt a diplomamunka szellemiségéhez. Intézmény- és rendszerkritikája rendre és igen furfangosan lépte át a provokáció határát, és voltak olyan sikeres évek is ezalatt, amikor valóban a művei eladásából élt meg. Végül önszántából mondott le erről az életformáról, és Magyarországot elhagyva költözött az internetre.

Pedig előtte a magyarországi közélet volt a legfontosabb dolog az életében. Ezt úgy kell érteni, hogy a művészettel napi munkaként foglalkozott, és ehhez legalább annyit olvasott, tájékozódott, mint egy hírszerkesztő, azzal a különbséggel megterhelve, hogy az információ nagy részére villámgyors és saját reakciót adott, majd ebben végül érzelmileg teljesen felemésztette magát. Az itthon maradást az sem támogatta, hogy 2010–2012 között úgy érezte, hogy nincs a társadalomban szolidaritás és az ez ellen létrejövő aktivizmus rövid időn belül magától megsemmisül.

Megismerni a miniszterelnök vonásait

Egyik utolsó itthoni munkája a The Prime Minister of Hungary 2012 egy oldalán nyitott doboz. Benne Orbán Viktor életnagyságú teste fekszik nyitott szemmel. A résen betehetjük a kezünket, és ha már nem láthatjuk, legalább tetőtől talpig végigsimogathatjuk a miniszterelnököt. A munka elsőre elég meredeknek tűnik, de nem egy alaptalan és öncélú provokáció. Az ötletet az adta, hogy 2011-ben a Vakok Intézetében gipszbe öntötték Orbán Viktor arcmását, hogy a vakok tapintásukkal megismerhessék a miniszterelnök vonásait. A gipszmás megérintésekor Orbán Viktor hangja is hallható, ahogy magáról beszél, segítve a róla alakuló ismeretek elmélyülését. A kiállításon egyébként Sólyom László és Schmitt Pál portréja is simogatható.

Horváth Tibor már régóta túl volt a tűréshatárán amikor 2013-ban egy három hónapos művészeti ösztöndíjjal Berlinbe utazott – és ott is maradt. Az ösztöndíj ideje nem volt elég arra, hogy nagyobb léptékű munkába fogjon, kisebb kollázsokat csinált, és az ösztöndíjat lezáró kiállításán már teljesen elszakadt Magyarországtól. Innentől a munkák globális térbe kerültek, többségében angol, néha német nyelvűvé változtak. A hazai művészeti szcénából is meglehetősen kiábránduló képzőművésznek egy idegen városban mindent elölről kellett volna kezdenie, és nagy valószínűséggel a kereskedelmi művészet is kiábrándító hasonlóságokat mutatott volna. Ekkor vált világossá, hogy az ösztöndíj alatt készített munkák a jövőbeli tevékenység alapjai, helyük pedig a nagyobb nyilvánosság kell hogy legyen, ezért Horváth Tibor, mint művész, az internetre költözött. Úgy érzi, hogy a közösségi média felületei az ő független kiállítóterei, ahol valójában egy állandó kiállítása lehet anélkül, hogy beleszólnának abba, mit és hogyan rak ki.

Rövidülések

A mai napig aktív adseries Facebook oldalának több mint ötezer követője van. A közel hétszáz bejegyzés mindenféle magyarázatok nélkül közölt csattanós, tanulságokkal teli rajz. A kezdetben szórakozásból indított oldalt egyre komolyabban vette. Itt is a közélet a fontos, csak a lépték globális, és ha vannak, akkor a tipográfiában megjelenő szavak nyelve is az. Talán nem a rajz erre a legpontosabb megfogalmazás, mert valójában inkább jelek, vagy ha úgy tetszik, egy hibrid nyelv eszközei a saját ábécéjük helyett. Egy korábbi cikkünkben a képek kapcsán írtuk már, hogy a kép maga is kommunikáció. Az egymásnak írt üzeneteinkben először a nyelvi fordulatok rövidültek meg, aztán a szavak is, de a hangulatjeleket se karakterekből rakjuk már össze. És egyre gyakrabban magyarázatok nélkül is küldünk, töltünk fel mindenféle képeket. Szóval, nézhetjük úgy az adseries darabjait, mint a folyamat végét, amiben először a hosszú szövegek rövidülnek meg, majd a szövegek szavakká, és/vagy végül képekké válnak.

Legújabb munkájában kilép a fehér lap két dimenziójából is, és a térben kezd dolgozni, majd a végeredményt lefényképezve visszateszi a síkba, és feltölti az Instagramra. A kézügyességre épülő tevékenység akkor válhatna szobrászattá, mondjuk, ha műtárgyként tekintenénk a zöldségből és gyümölcsökből kreált kompozíciókra. Az Obst und Gemüse sorozatot a kényszer szülte, a legszigorúbb karantén idején az emberek nem mehettek sehova, így Horváth Tibor is azzal kezdett dolgozni, amit a lakásban talált. A lényeg továbbra is a szó szerint friss dolgokra adott friss reakció, egy új nyelv használata. Az internetes közösségek nagyrészt már egyre kevesebb szóval kommunikálnak, a folyamat nyilván nem zárulhat le soha. Ha nagyon meg akarjuk magyarázni, talán úgy érdemes megközelíteni, mintha internetes graffitiket néznénk, hiszen ugyanúgy van egy közösség, amely ezt könnyedén használja és olvassa. Aztán ha majd új platformra kell költözni, és máshogy kell kommunikálni, mert a jövőben máshogy és más helyeken érintkezünk majd egymással, akkor a jelenlétét Horváth Tibor is átteszi oda. Ígéri, meg fogjuk találni.