Amikor a kép elveszti a fény jellegét

2022. március 12. – 23:49

Amikor a kép elveszti a fény jellegét
ŐSZ Gábor – Passive Movements [Passzív mozgások] vázlatok; 2021 © ŐSZ Gábor

Másolás

Vágólapra másolva

Szokatlan kiállítás látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Több mint kilencven százalékban fotográfiákat lehet látni ebben az intézményben. A legtöbb esetben képeket a falon, vagy nagyon kortárs kiállítások esetében a falnak támasztják a fotókat, hogy aztán a földre térdelve vagy kényelmetlenül hajlongva tudjuk megnézni a többnyire keretezett fényképeket. A mostani kiállítás magával a képpel foglalkozik, nem pedig azzal, ami rajta van. A klasszikus értelemben vett fényképezőgépet egyik kiállított munkához sem használtak.

Képek között éljük le az egész életünket, egy olyan sötét korban, ahol már a fényre sincs szükségünk a fotóink elkészítéséhez. Egyre inkább a kijelzőkön történik és jön létre minden. Megváltozott képfogyasztási szokásaink egyre inkább magát a kommunikációt jelentik, azt a kommunikációt, amit alapesetben nyelvi szinten értettünk eddig. Manapság a legfontosabb érték a figyelmünk lett, és ezt megszerezni képekkel a legkönnyebb. A képek létrehozásához már régóta nem kell semmiféle szaktudás, a gomb megnyomásához nem szükséges már emberi értelem sem, a feladatot akár egy idomított csimpánz is elvégezheti.

Kiborítani egymást hangulatjelekkel

A médium demokratizálódásával a kamerák mozgó és állóképeire már nem tekinthetünk úgy, mint képekre. A kép maga is kommunikáció. Az egymásnak írt üzeneteinkben először a nyelvi fordulatok rövidültek meg, aztán a szavak is, de a hangulatjeleket se karakterekből rakjuk már össze. És egyre gyakrabban magyarázatok nélkül is küldünk, töltünk fel képeket.

Ki lehet-e borítani egymást kizárólag hangulatjelekkel? David Claerbout és Ősz Gábor kiállítása a fényképezés határterületeit kutatja, a képet mint fogalmat emeli a középpontba. Ha a világ összes képét egy kalap alá vesszük, és fotográfiaként nézzük, akkor a fotográfia mára valóban elvesztette a több mint másfél évszázadon át rá jellemző, azt különlegessé tevő mágikus képességét. (Érdekes kérdés ezen a ponton, hogy az irkafirkát miért nem nézzük soha festészetnek.)

A technikai kép rögzítése a fotográfia kezdete, de az első pillanatát nem ismerjük pontosan. A kép megszületéséhez csak fény kell, a kép mindig ott van a fényben. Hogy ezt láthassuk mi is, csak egy apró lukra és egy kis sötétre van szükség, és a fény máris képpé változik.

Ennek az átalakulásnak a csodálatos eszköze a camera obscura, ez az átalakulás az egész fotográfia alapja. A valóság képe benne a feje tetején áll, oldalai fordítottak, a létrejövő kép kétdimenziós és torzulásmentes, de nem megállított. A pillanat rögzítése már a fotográfiában születik meg, és ez a természetben nem létező lehetőség szakítja el a fotográfiát a valóságtól, pedig a fény és a benne rejlő kép teljesen valóságos.

Meditatív szemlélődés az utolsó posztig

David Claerbout Csendes part (The Quiet Shore) című videója pontosan abból indul ki, hogy a fotó képes rögzíteni a pillanatot. A harminckét perc harminckét másodperces mű állóképeinek sora különböző beállításokból, de ugyanazt a pillanatot mutatja. A fekete-fehér ezüstös fényű nedvesen csillogó part ezüstje utalhat még az analóg fotográfia nyersanyagára, de a képek már mesterségesen, fény nélkül jöttek létre. A belga művész másik, hosszában szintén meditatív huszonnégy perces videója egy belülről megfigyelhetetlen folyamatot, egy erdőtüzet mutat meg mesterséges, de teljesen valószerű képeivel.

A meditatív szemlélődés az egész kiállításnak fontos része, Ősz Gábor munkáinál már időben sem lehet meghatározni a művek, pontosabban a velük töltött idő elejét és a végét. A Passive Movements [Passzív mozgások] projekt teljesen zavarba ejtő: de a trükkje, hogy nincs trükk a szó manipulációs értelmében, a nézőpont szokatlan, amiben a jelenség létrejön, azért szokatlan, mert nem ismertük, pedig okai fizikai természetűek. Kinetikus installációt monitoron bemutatni érdekes, de inkább megkerülendő feladat. Ősz szerkezetig csupaszított művét könnyebb egy filmtörténeti hasonlattal megközelíteni, melynek elve nem pont ugyanaz, de nagyon hasonló, ez az a pillanat, amikor Fred Astaire körbetáncolja a szobát, a falakon át a plafonig és vissza, miközben csak a szoba forog, és a kamera így ellentétes irányú mozgást végez.

Ha követjük a kiállítás rendjét, akkor végül eljuthatunk a legegyszerűbb kamera és a tiszta fény csodálatáig. Az utolsó teremben fordított camera obscurákat láthatunk. Ha sokáig időzünk, nem csak könnyedén átláthatjuk a szerkezet működését, de elgondolkodhatunk azon is, hogy mit jelent az a fogalom, hogy kép, és érdekes-e az a helyzet, amikor a képeket létrehozó fény képe maga a fény forrása lesz. Majd az egészről feltölthetünk valahova egy képet.

David CLAERBOUT – Csendes part / The Quiet Shore 2011 © David CLAERBOUT

David CLAERBOUT – Futótűz (merengés a tűzön) / Wildfire (meditation on fire) 2019-2020 © David CLAERBOUT

ŐSZ Gábor – Passive Movements [Passzív mozgások] – Fotó: Capa Központ
ŐSZ Gábor – Passive Movements [Passzív mozgások] – Fotó: Capa Központ
ŐSZ Gábor – A fény képe / Image of Light 2022 © ŐSZ Gábor – Fotó: Capa Központ

Kedvenceink