Ezen a felnőttekre szabott, pszichedelikus játszótéren találunk rá lelkünk igazi nyugalmára

Az idei évben az Ozora saját szcénáján belül európai szinten is az egyik legnagyobb pszichedelikus fesztiválként tért vissza a járvány utáni fesztiválszezon lüktetésébe. A Dádpusztán tartott, egyhetes fesztiválra a világ legtöbb pontjáról ellátogattak, bár a magyar résztvevők szerint a tavalyiakhoz képest mostanra kicsit átfordultak az arányok, jelentősen megemelkedett a magyar résztvevők száma is. Első ozorázóként, a labirintusos fesztivál nyugtató ölelésében körbejártam, hogy a résztvevők válaszai alapján kiderítsem: mitől az Ozora misztikuma, hogy lehet olyan jó, hogy már pár óra után bárkit magába szippant.

Az ozorázók legelső élménye a belépés után, hogy sétálás vagy autózás helyett egy traktor által vontatott platón érkezhetnek a fesztivál központi helyszínére. Az első nap délutáni traktorán a magyarok mellett utazott rengeteg német, holland, francia és arab csapat is: szinte mindenki egységesen arról beszélt, hogy alig várták, hogy újra az Ozorára jöhessenek. A miért kérdésre válaszul az érkezett, hogy mert „igazából ez az, amit egy igazi nyaralásnak hívhatunk”. Danielle például Hollandiából érkezett lakókocsival és egy unikornissal az Ozorára. Az unikornis mindenhova vele megy, este táncolni, reggel pedig arra az énekes meditációra, amit Danielle tart.

Az Ozora-feelinget szinte az összes fesztiválozó szerint az emberek adják. A sokadszorra ozorázók arról beszéltek, hogy az elmúlt években „bár a zene változott, jó irányba alakult a fesztivál”, aminek „a társaság és a szabadságérzés a legjobb része”. A kapun belépve úgy érzi az ember, hogy a szabadság földjére érkezik, ahol „elfogadnak téged, akárhogy is nézel ki”, mindenki az lehet, amiért pár kilométerrel arrébb, „a hétköznapi életben már megszólást kapna”.

Habár az Ozora tipikusan elektronikus zenei felhozataláról ismert, könnyen élvezhető azoknak is, akik önmagában nem a zene miatt jönnének. A Dragon Nest-stage különálló helyszínként élőzenét játszik, ebbe sokszor keverednek például balkáni zenét játszó fellépők is. A fesztivál egyik legnagyobb előnye azonban, hogy hatalmas: lényegében bárhova leülhet még az is, aki zenét még csak hallani sem akar. „Három nap után ez az első koncert, amin vagyunk” – mondta az egyik társaság a Dragon Nest felé tartva. Ők egyszerűen azért vannak itt, mert „ez a zene nem mozgat annyira minket, a hangulat viszont utánozhatatlan”.

A fesztivál Ozora-feelingjének, a fesztiválozók szerint afféle „misztikumának” egyik legvonzóbb része, hogy itt társaságot talál az, aki egyedül érkezik, és egyedül tud lenni az is, aki amúgy társaságban jönne. Akit beszippant az Ozora hangulata, márpedig ez elkerülhetetlen annak, aki ellátogat rá, hamar rájön: itt hiába van többezernyi ember, az egész a nagysága és a hangulata miatt mégis olyan, mintha mindig egy családias kisfesztiválon lenne.

Az Ozora fő motívumát hippijelképek, sámánkultúrából vett szimbólumok adják, az egész közeget egy nyugalomra vágyás élteti. Akárhol sétálunk, szinte mindenhol látunk pihenő embereket, akik a szabadban alszanak. Az ébren lévőket is hasonló nyugodtság járja át, a fesztiválozók is úgy látják, hogy a „chillezés, ez a terápiás pihenés” az, ami mindenkit bevonz az Ozorán.

A fesztiválra sokan látogatnak családdal, a pár hónapos gyerekektől kezdve a tinikig minden fiatal korosztály megjelenik szülei oldalán. A felnőttek néhol egymással osztják meg a gyerekvigyázási praktikákat, van, aki a fülhallgatós gyerekkel koncertezésben hisz, van, aki inkább csak napközben sétálja körbe a területet a családdal. Egy nagyszülő házaspár szerint az Ozora kifejezetten jó helyszín az unokáknak is, „ki tudják magukat rohangálni, van játszótér is, a nap végére legalább lefáradnak”, a színes díszítések pedig lekötik őket. A szülők egy része azért persze gyerek nélkül jön, hogy teljesen át tudja magát adni a fesztiválnak. A gyerekkel érkezők szerint viszont remek helyszín az Ozora, mert „már gyerekkorban át tudja adni a szabadság és az elfogadás fontosságát”.

A nagybetűs szabadságérzés pedig tényleg teljesen körbefonja az Ozorát. Itt senki nem lepődik meg a megannyi meztelenkedő emberen, sem az ételért sorban álló topless lányokon. A szabadság jegyében az emberek napközben hol strandolnak és egymást fröcskölik, hol pedig frizbiznek, fociznak, labdáznak: a fesztivál területe így az esti buliidőszakon túl tényleg egy nagy játszótérré változik, ami nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is szól.

Az Ozorához kapcsolódóan gyakran jelenik meg a sztereotípiák között a droghasználat, ezt azonban inkább azok gondolják így, akik sosem jártak még rajta. Azt a fesztiválozók közül senki nem tagadja, hogy vannak olyanok, akik pszichedelikus szerekkel vagy spanglikkal készülnek elő a bulizásra, az viszont, hogy a fesztivál erről szólna, erősen túlzás. A résztvevők szerint aki itt fogyaszt, az is igyekszik tudatossággal.

Ezt erősítik a nagy csapattal és több szervezettel jelen lévő addiktológusok, pszichológusok is, akiknek a Havenben az a feladatuk, hogy a bulizókra vigyázzanak. Mint az INDIT pszichológusa, Hegedűs Attila fogalmazott, „nem nagyon hiszem, hogy létezik olyan magyar fesztivál, ahol ne fogyasztanának illegális szereket, a különbség az, hogy az adott fesztiválon van-e komoly szándék az ártalomcsökkentésre vagy sem. Az Ozora ebből a szempontból kiemelkedően tudatos, a közönség figyel egymásra, segítenek egymásnak, sokszor érkeznek be hozzánk úgy kliensek, hogy ismeretlen fesztiválozók kísérik be őket hozzánk a Haven sátorba”.

A fesztiválozók szerint mindenen túl amiről az Ozora a leginkább szól, az az, hogy mindenkié. Camille és Fernando 60 évesek, hetedjére utaznak Svájcból az Ozorára, és ahogy ők fogalmaznak, „hálásak vagyunk azoknak, akik felajánlották ezt a földet, hogy ez a rengeteg különböző ember jól érezze itt magát együtt”. Az idősebb korosztály egyébként meglepően nagy számban jelenik meg a fesztiválon, a külföldiek mellett a környékbeliek között is akad olyan, aki bár „nyugdíjasnak tartja magát, azért még szórakozni tud”. Fernandóék szerint ezt is az Ozora érzése hozza ki az emberekből, mert „itt mindenki átváltozik és gyógyul, gyönyörű dolgok történnek itt.”

Többször emlegetett dolog volt az Ozorával kapcsolatban az is, hogy mennyire közel van a természet, mennyire átöleli ez az egész érzés a fesztivált is. A helyszínválasztást szinte mindenki tökéletesnek tartja: távol a városoktól felépül az Ozorán egy kisváros, ahol lehet enni, inni, bulizni, viszont fák, bokrok és vízpart között járunk folyamatosan, ha valahova megyünk. Az egész Ozora-misztikumot pedig tényleg a természet teszi teljessé, az, hogy napközben aludhatunk a fákon kifeszített függőágyon, este nézhetjük a csillagokat, ha pedig úgy adja kedvünk, vacsorázhatunk a rózsaszínes naplementében.

A természet részeként a fesztivál egyik legnagyobb kulcsa a víz. A legtöbb hazai fesztivállal ellentétben itt nincsenek elképesztő drágán árult vizek, akinek van kulacsa vagy pohara, az szerezhet abból a rengeteg csapból, amit a fesztiválozóknak raknak ki. Napközben van vízosztás is a nagyszínpad mellett, aki pedig nem inni szeretné, az pancsolhat is benne: vagy az embereket vizező tűzoltóautók alatt vagy a fürdőzésre kialakított mesterséges tóban.

„A víz megjelenése fontos, éveken át csak tűz volt a fesztiválon, most már a víz is megjelent” – mondja nekünk az egyik fesztiválozó az Ozora fő szimbólumára, a nyitóceremóniára célozva. Ahogy azt itt már bemutattuk, a megnyitón az ozorai asszonykórus éneke után tüzet gyújtó lovasok igazi józan pszichedelikus tripet adnak az embernek, ami után már akkor sem tudná elkerülni az Ozora-feelinget, ha nagyon akarná. Egy fesztiválozó csoport szerint pedig „a tűz azért is fontos, mert tanít. A klímáról, magunkról és egymásról tanít minket ez az egyensúly abban a világban, ahol sokkal jobban kéne figyelnünk arra, ami körbevesz”.