Díjnyertes fotók, amik a múlt előtt tisztelegnek, de a jövőbe tekintenek
2022. április 7. – 20:55
A világ legrangosabb sajtófotóversenyét idén 65. alkalommal tartották meg, de a World Press Photo ezúttal teljesen új rendszerben zajlott. Hat régióra osztották a világot (Afrika, Ázsia, Európa, Észak- és Közép-Amerika, Dél-Amerika, Délkelet-Ázsia és Óceánia), a különböző régiókból érkező fotók négy új kategóriában (egyedi kép, sorozat, hosszú távú projekt és kötetlen formátum) versenyeztek, a végső győzteseket pedig a regionális díjazottak közül választotta ki a zsűri. 2022-ben 130 országból 4066 fotós és 64 823 fotó volt versenyben, a Telex most bemutatja a négy új kategória globális győzteseit, a nagydíjasokat.
Ki emlékszik már arra, hogy tavaly is milyen rossz volt – ezzel a felütéssel mutattuk be március végén a World Press Photo néhány regionális győztesét. Virágvölgyi István kurátor, képszerkesztő, a Capa-nagydíj titkára, aki az európai szekció zsűritagja volt, ekkor arról beszélt, hogy a World Press Photo új rendszere több érdekességet is hozott, és több kérdést is felvet. Az idén például sem portré-, sem sportfotó nem került a nyertesek közé, a regionálisan fontos témák kapcsán pedig felmerült, hogy világszinten nem biztos, hogy relevánsak.
Virágvölgyi szerint ugyanakkor pozitív tanulsága is volt a sajtófotóverseny 2022-es mezőnyének: „Újfent megerősödtem abban a hitemben, hogy a közösségi médiából ránk zúduló képáradat ellenére sem csökken a jó fotók ereje, egy ütős fénykép még ilyen vizuális tobzódásban is rögtön utat talál az ember szívéhez.”
A nagydíjas fotók, projektek sem festenek idilli pillanatképet a világunkról, a témáik között megjelenik az intézményesített kulturális népirtás, az ausztrál őslakosok tűzhasználata, az esőerdők pusztítása, illetve az ősi tudás elvesztése, és a kényszermigráció. Rena Effendi, a zsűri elnöke azt mondta: „A globális győztesek együtt tisztelegnek a múlt előtt, miközben a jelenben élnek, és a jövőbe tekintenek.”
Az év egyedi képe: Kamloop Residential School (Amber Bracken, The New York Times)
A 19. században kezdték meg működésüket Észak-Amerikában azok a bentlakásos iskolák, amelyekkel erőszakosan akarták az európai gyarmatosítók és misszionáriusok nyugati kultúrájába asszimilálni az őslakos közösségekből származó embereket. Több mint 150 ezer diákot távolítottak el erőszakkal az otthonukból és a szüleiktől. Nekik gyakran megtiltották, hogy saját nyelvükön kommunikáljanak, fizikai és néha szexuális bántalmazásnak is alávetették őket.
Az Igazság és Megbékélés Bizottsága szerint legalább 4100 diák halt meg ezekben az iskolákban.
Ebben a rendszerben a kamloopsi iskola volt a legnagyobb. Kamloopsban 2021 májusában egy talajradarral végzett felméréssel 215 gyerek maradványait fedezték fel egy tömegsírban – megerősítve a szóbeli beszámolók alapján készült korábbi jelentéseket.
2021. június 19. Kamloops, Brit Columbia: A 215 jelöletlen sír megtalálása után út menti keresztekre akasztott piros ruhákkal tisztelegnek az őslakos gyerekek asszimilálására létrehozott Kamloops Indian Residential Schoolban elhunyt diákok emléke előtt.
Az év sorozata: Erdők megmentése tűzzel (Matthew Abbott, National Geographic / Panos Pictures)
Az úgynevezett „hűvös égetés” az ausztrál őslakosok módszere, amellyel a nagyobb tüzek kialakulását akadályozzák meg. Az így gyújtott tűz lassan mozog, és csak az aljnövényzetet égeti el, eltávolítva azokat az éghető anyagokat, amik a nagyobb tüzeket táplálhatnának. Az ausztráliai Nyugat-Arnhem-földön élő Nawarddeken nép több tízezer éve gyakorolja az irányított hűvös égetést, a tűzre pedig olyan eszközként tekintenek, amellyel karbantarthatják az 1,39 millió hektáros szülőföldjüket. A warddeken vadőrök a hagyományos tudást a modern technológiákkal ötvözik, hogy megelőzzék az erdőtüzeket, és ezáltal csökkentsék a légkört károsító szén-dioxid-kibocsátást.
2021. május 3. Mamadawerre, Arnhem-föld, Ausztrália: Conrad Maralngurra, a Nawarddekenek vénje, füvet éget, hogy megvédje a mamadawerre-i közösséget az évszak végén keletkező futótüzektől.
2021. május 2. Mamadawerre, Arnhem-föld, Ausztrália: Egy barna kánya száll a vadászok által korábban a hűvös égetés módszerével meggyújtott tűz felett. Ez az Észak- és Kelet-Ausztráliában őshonos ragadozó tűzmadár néven is ismert, mivel égő tüzek közelében vadászik: a lángok elől menekülő nagy rovarokat, kisemlősöket és hüllőket ragadja el.
2021. július 22. Djulkar, Arnhem-föld, Ausztrália: A 11 éves Stacey Lee (balra) meggyújtja a fák kérgét, hogy természetes fényforrást hozzon létre az ausztrál szemölcsöskígyók vadászatához.
2021. október 31. Gunbalanya, Arnhem-föld, Ausztrália: Nawarddeken asszonyok egy csoportja házi készítésű szerszámokkal teknősökre vadászik. A teknős népszerű csemegének számít, de egész napos munkával mindössze kettőt sikerült találniuk belőle. Nemsokára elégetik a füvet, hogy megkönnyítsék a vadászatot.
Az év hosszú távú projektje: Amazóniai Disztópia (Lalo de Almeida, Folha de São Paulo / Panos Pictures)
Az amazóniai esőerdőt nagy veszély fenyegeti, mivel Jair Bolsonaro brazil elnök politikája nyomán egyre nagyobb lendületet kap az erdőirtás, a bányászat, az infrastrukturális fejlesztés és a természeti erőforrások kiaknázása. 2019 óta a brazil Amazonas pusztulása gyors ütemben zajlik. A rendkívüli biodiverzitású terület több mint 350 különböző őslakos népcsoportnak az otthona. Az Amazonas kiszipolyozásának számos társadalmi következménye van, különösen az őslakos közösségekre nézve, amelyek a környezetük pusztulásával, és így az életmódjuk jelentős romlásával kénytelenek szembenézni.
2016. szeptember 21. Humaitá, Amazonas, Brazília: A Pirahã közösség asszonyai és gyermekei a Maici folyó partján lévő táboruk mellett állva figyelik a transzamazóniai autópályán elhaladó autósokat abban a reményben, hogy harapnivalót vagy üdítőt kapnak tőlük.
2013. szeptember 3. Altamira, Pará, Brazília: Légi felvétel a Belo Monte-gát építéséről. A Xingu folyó vizének több mint 80 százalékát elvezették természetes medréből a vízerőmű építéséhez. A vízhozam drasztikus csökkenése kedvezőtlen hatással van mind a környezetre, mind a gát folyásirányában élő közösségek megélhetésére.
2013. június 14. Altamira repülőtér, Pará, Brazília: A Munduruku közösség tagjai sorban állnak, hogy felszálljanak egy repülőgépre. Miután a Xingu folyón épülő Belo Monte-gát építésének helyszínén tiltakoztak, az ország fővárosába, Brazíliavárosba utaztak, hogy követeléseiket a kormány elé tárják. A Munduruku közösség az Amazonas egy másik mellékfolyójának, a Tapajos folyónak a partján lakik, több száz kilométerre innen, ahol a kormány további vízerőműprojektek építését tervezi. Az őslakosok, a környezetvédők és a civil szervezetek tiltakozásának ellenére a Belo Monte-gátat megépítették és 2019-ben át is adták.
2018. augusztus 28. Pará, Brazília: Egy fiú egy kidőlt fatörzsön pihen a Xingu folyóban, a Belo Monte-vízerőmű gátjának közelében. A fiút a víztározó elárasztása után elrohadt fák veszik körül.
2013. szeptember 2. Altamir, Pará, Brazília: Kóbor kutyák bámulják a hentesüzletben lógó húst Vila da Ressacában, ahol korábban aranyat bányásztak, de mára szinte teljesen elhagyatott területté vált.
2020. július 20. Altamira, Pará, Brazília: Egy Bolsonaro elnököt támogató üzenet egy óriásplakáton, a transzamazóniai autópálya mellett. A plakátot a helyi gazdák finanszírozták. Az agrárium az elnök politikai támogatottságának egyik fő pillére.
2020. augusztus 24. Apuí, az Amazonas déli része, Brazília: Masszív erdőirtás egy, a transzamazóniai autópálya mentén fekvő településen. Apuí az a város, amelyet a régióban a legnagyobb mértékben érintett az erdőirtás.
2021. január 29. Pedras Negras, São Francisco do Guaporé, Rondônia, Brazília: A Quilombola közösség egyik tagja részegségtől ájultan „fekszik” egy padon. A Quilombola közösség fekete brazilokból áll, akiknek egy része az afrikai kontinensről származó, rabszolgasorba taszított emberek leszármazottja. Az egykori rabszolgasorban élő emberek által indított közösségek földhöz juttatása már Jair Bolsonaro megválasztása előtt is lassan haladt. Mostanra pedig teljesen megrekedt, mivel az elnök elhatározta, hogy az ő számukra nem jelöl ki további földterületeket az Amazonas vidékén.
Az év kötetlen formátumú projektje: A vér egy mag (Isadora Romero)
Isadora Romero projektje (amelynek eredeti címe: La Sangre Es Una Semilla) a magok eltűnését, a kényszermigrációt, a gyarmatosítást és az ősi tudás későbbi elvesztését feszegeti. A videó digitális és hagyományos filmre készült felvételekből áll. Az analóg felvételek egy része lejárt 35 mm-es filmre készült, van köztük olyan, amelyre később Romero apja rajzolt.
A kolumbiai Cundinamarcában található ősi falujukba, a kolumbiai Unéba tett utazás közben Romero a földdel és a terményekkel kapcsolatos elfeledett emlékeket kutatja, és megismeri a nagyapját és a dédnagyanyját, akik „vetőmagőrök” voltak, és több burgonyafajtát termesztettek, amelyek közül ma már csak kettő létezik.