Nyílt titok volt, hogy az őslakos gyerekek csak úgy eltűnnek a bentlakásos iskolákból

215 cipő sorakozik a Vancouver-i Művészeti Galéria lépcsőin.

A cipőket egy őslakos származású aktivista, Lorelei Wiliams helyezte el, hogy megemlékezzen arról a 215 gyerekről, akiknek maradványait egy tömegsírban találták meg a kanadai kisváros, Kamloops régi bentlakásos iskolája mellett. Az országban több helyen is megemlékeztek az elmúlt héten az elhunyt gyerekekről, közterekre kiscipőket, játékokat és gyertyákat helyeztek ki.

Ugyanakkor az indulatok is felerősödtek: a torontói Ryerson Egyetem alapítójának, Egerton Ryertonnak a szobrát vörös festékkel öntötték le. Ryerton volt ugyanis az őslakosoknak kitalált iskolarendszer atyja. A szobrot körülvevő épületre olyan mondatokat festettek, mint „Menjetek haza, oda ahonnan jöttetek!” illetve „Ássátok ki őket” – derült ki az NBC riportjából.

A 19. század végén 130, a kamloopsihoz hasonló létesítmény nyílt, nagy többségében a katolikus egyház közreműködésével és a kanadai kormány megbízásából, hogy az őslakos származású gyerekeket erőszakkal asszimilálják a társadalomba. A szóban forgó iskola története alatt csupán 51 dokumentált halálesetről tudtak eddig. A most előkerült 215 jelöletlen gyereksír az indián közösségek évszázadokon átívelő generációs traumáit hozta felszínre, ugyanakkor esélyt ad arra, hogy az eltűnt gyerekek ne maradjanak elvarratlan szálként a családjuk életében.

A helyi őslakos közösség bejelentette, hogy szorosan együttműködnek majd igazságügyi orvosszakértőkkel és a helyi múzeumokkal a történtek feltárásához. Sokan azt akarják, hogy az összes hasonló egykori iskola területén végezzenek vizsgálatokat, a feltételezések szerint ugyanis több ezer gyerek halhatott meg ezekben több mint száz év alatt.

Justin Trudeau miniszterelnök már korábban megígérte, hogy figyelembe veszik egy 2015-ös vizsgálat ajánlásait, és forrásokat is elkülönítenek. A kormányfő a mostani eset után kijelentette, hogy konkrét új lépések jönnek, de részleteket egyelőre a BBC szerint nem mondott. Szombaton viszont Trudeau felszólította a katolikus egyházat, hogy vállalja a felelősséget az őslakos iskolák ügyében játszott szerepéért. Többek között azt kérte, hogy engedélyezzék a hozzáférést olyan dokumentumokhoz, amik segíthetnek az évtizedek alatt eltűnt gyerekek sorsának megismerésében.

Közben viszont tizenöt kanadai ügyvéd hivatalos kérvényt nyújtott be a Nemzetközi Törvényszékhez (ICC), hogy indítson vizsgálatot a kanadai kormánnyal és a Vatikánnal szemben is feltételezett emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Intézményesített kulturális népirtás

Kanadában az 1800-as évek végétől egészen 1996-ig működtek olyan bentlakásos iskolák, amelyeket a kanadai kormány megbízásából legnagyobb részben a katolikus egyház tartott fenn. A CNN szerint a kamloopsi volt az egyik legnagyobb ilyen intézmény, egyszerre 500 gyereket is elszállásoltak itt, ezt 1978-ban zárták be véglegesen. 1874-től kezdőden mintegy 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el sokszor több száz kilométerre élő családjuktól, kultúrájuktól és zárattak kényszerrel bentlakásos iskolákba.

Ez súlyos traumát jelent őslakos gyerekek több generációjának is. Kénytelenek voltak feladni anyanyelvüket, angolul vagy franciául beszélni, és áttérni a kereszténységre. Az intézményekben azonban amellett, hogy büntették az őslakos kultúra gyakorlását, nagyon sok visszaélés történt. A gyerekeket gyakran elhanyagolták, nem kaptak megfelelő egészségügyi ellátást, valamint lelkileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazták.

A Kamloops kisvároshoz tartozó intézmény többek között a Tk’emlúps te Secwépemc nevű őslakos közösség gyerekeit taníttatta. Az iskolára bízott gyerekek közül azonban többen is eltűntek, valószínűleg az ő maradványaikat találták meg egy különleges hanglokátor segítségével. Egyelőre nem világos, hogy a fiatalok milyen körülmények között haltak meg, de a holttestek között hároméves gyerek testére is rátaláltak.

Számos kanadai őslakos közösség a több nemzedék életét meghatározó létesítményeket teszi felelőssé a mostani társadalmi problémákért. Az ottawai vezetés 2008-ban kért bocsánatot a túlélőktől. Egy vizsgálóbizottság 2015-ben úgy foglalt állást, hogy kulturális népirtás történt. Az Igazság és Megbékélés Bizottságának (TRC) 4 ezer oldalas jelentése szerint több mint 320 gyermek halt meg bentlakásos iskolákban a több évtizedes időszak alatt. Ugyanakkor a bizottság végső jelentése elismeri, hogy lehetetlen megismerni a valódi számot, ami akár 6000 felett is lehet, és azt jelentené, hogy minden 25. gyerek meghalt, aki bekerült ezekbe az intézményekbe.

Ráadásul a jelentés szerint a hatóságok és az iskolák vezetése is tisztában volt a visszaélésekkel és a rendszer hiányosságaival. Gyakran rosszul megépített, rosszul fűtött épületekben, egészségtelen körülmények között éltek a gyerekek, akik sokszor nem fértek hozzá megfelelő orvosi ellátáshoz, miközben számos büntetésre számíthattak a nevelőktől.

Pletykáltak a temetőről

„Nem volt jó, de el lehetett viselni. Viszont az, hogy be voltunk zárva, olyan volt, mintha börtönbe lennénk. Nem mehettünk sehová, és a családunk is csak heti egyszer jöhetett látogatóba (…) És ez volt a többi bentlakásos iskolában is, nem csak Kamloopsban” – mondta Emma Baker egykori diák a CTV híradójában. A 83 éves asszony szerint nem volt más lehetőségük, mint a bentlakásos iskola, miután a „fehér iskolák” nem akarták őket befogadni.

„Néha az emberek nem jöttek vissza, aminek örültünk, mert azt hittük, hogy elszöktek, pedig nem tudtuk, hogy tényleg ez történt-e”

– mondta Harvey McLeod, aki a 60-as évek végén járt a kamloopsi iskolába. A férfi a mai napig emlékszik rá, ahogy néhány gyerek egyszerűen felszívódott. Ő és a volt osztálytársai még évtizedekkel később is azon tűnődtek, hogy hova tűntek a barátaik. Az eltűnéseket nyílt titokként kezelték, de az is szóba került, hogy az eltűnt gyerekek meghaltak. A holttestek hollétéről csak nagyon homályos fogalma volt a gyerekeknek.

„Pletykáltak egy temetőről, de senki nem tudta, hogy hol lehet, azt se tudtuk, hogy igaz-e. Volt egy gyümölcsöskert, amiről történeteket találtunk ki, hogy ott van a temető”

– mondta Emma Baker. A BBC több forrása is hasonlóan nyilatkozott: sokak szerint nem meglepő a tömegsír felfedezése, miután a bentlakásos intézmények túlélői már évek óta beszélnek az eltűnt gyerekekről.

Az iskola azonban nemcsak a rémtörténetek melegágya volt, hanem az abúzúsé is. McLeod és hét testvére 1966-ban kezdték el tanulmányaikat a bentlakásos iskolában, ahová egyébként szüleik is jártak. Más iskola nem volt ahová mehettek volna. A férfi a CNN-nek arról beszélt, hogy nem is tudja elképzelni, hogy mit éreztek a szüleik, akik valószínűleg ugyanazon mentek keresztül mint ők. „Az engem ért bántalmazás fizikai, lelki és szexuális jellegű is volt. 1966-ra olyan ember lettem, aki nem akart élni, annyira megváltoztam” – mondta McLeod, aki szerint a bentlakásos iskolarendszer nemzedékeket sebzett meg családjában. A család története szinte tankönyvi példája annak, amit az őslakosok generációkon keresztül elszenvedtek.

Pénzhiány, járványok, balesetek

A National Post szerint a bentlakásos iskolai gyermekhalandóság egyik fő oka a tuberkulózis volt. A szűkös anyagi körülmények és gondatlan egészségügyi gyakorlataik miatt ezek az intézetek melegágyai voltak a különböző járványoknak. A túlélők szerint a TBC miatt egyre gyengébb osztálytársaikat egy idő után „eltávolították”. A hiányos egészségügyi ellátás az amúgy viszonylag egészséges gyerekek túlélési esélyeit is csökkentette. James Gladstone, az első indián származású kanadai szenátor arról írt életrajzában, hogy a bentlakásos iskolában töltött ideje alatt ő asszisztálta végig az osztálytársa haláltusáját, miután a fiú belelépett egy szögbe, az intézmény vezetői pedig nem foglalkoztak megfelelően a sérüléssel.

Az alacsony finanszírozás az egészségügyi ellátás mellett arra is hatással volt, milyen ételhez jutottak hozzá a gyerekek: a helyi őslakos közösség szerint

1910-ben a kamloopsi iskola akkori vezetője kifejezetten arra panaszkodott, hogy a kormány nem biztosít elég forrást a diákok megfelelő élelmezésére.

Az alultáplált gyerekek nyilván még nehezebben győzték le a betegségeket. Az 1870-es és 1920-as években különösen sokan haltak meg. 1922-re az indián közösségek megpróbálták bojkottálni az iskolákat, a szülők azonban börtönbüntetést kockáztattak, ha nem engedték el a gyereküket az iskolába. Bár megpróbálták megreformálni a bentlakásos iskolákat, még az 1940-es években is ötször annyi gyerek halt meg az indiánok iskoláiban, mint a kanadai intézményekben, és ez az arány húsz évvel később is kétszeres volt.

Ezeket ráadásul gyakran tetézte a lelki és szexuális abúzus is. A BBC szerint gyakori volt, hogy az iskola papjai teherbe ejtettek diáklányokat, akiktől a szülés után elvették a csecsemőket, akiket kemencékben égettek el.

A balesetek is hasonlóan gyakoriak voltak: ezen intézmények építésekor időnként figyelmen kívül hagyták a biztonsági előírásokat, így egy-egy tűzesetnek akár több mint tíz diák is áldozatul eshetett – írja a National Post. A balesetek közé sorolták még azokat az eseteket, amikor egyes gyerekek szökési kísérleteik során haltak meg. A lap szerint az eltűnt gyerekeket az iskolák gyakran késve, vagy egyáltalán nem keresték, az eltűnést nem jelentették be a hatóságoknak. Egy 1937-es esetnél például négy 7-9 éves kisfiú szökött meg egy intézményből újév napján, hogy a nem messze lévő rezervátumba menjenek meglátogatni a családjukat. Az iskola vezetősége csak 24 órával az eltűnésük után küldött keresőket a fiúk után, akikre az otthonuktól néhány kilométerre találtak rá, megfagyva.

A sokadik jelöletlen tömegsír

A National Post szerint többször is történt már olyan eset, hogy bentlakásos iskolák területén jelöletlen gyereksírokra bukkantak: a Saskatchewan-i Battleford Ipari Iskola körül 72 sír feküdt jelöletlenül, amíg régészhallgatók az 1970-es években fel nem tárták őket. 2001-ben az Alta államban történt heves esőzések miatt 34 olyan gyermek koporsója került felszínre, akik a közeli Dunbow intézetben haltak meg. 2019-ben régészek 15 gyermek sírját találták meg a Saskatchewan törzs Muskowekwan iskolájának helyén.

Az iskolák nem dokumentálták rendesen a haláleseteket. Ha mégis született feljegyzés egy-egy gyerek haláláról, akkor is gyakran hiányosan jegyezték fel az adatokat, kihagyva a diák nemét vagy családnevét, ezért nagyon nehéz az utólagos azonosításuk is. A hivatalos emléknyilvántartás 2800 neve között vannak olyan áldozatok, akikre csak „Alice”, „McKay” vagy „Elsie” néven tudnak hivatkozni.

Az is általános volt, hogy az elhunyt gyermek testét nem adták vissza a családoknak, és a szülők ritkán tudták meg a halál körülményeit. Sokszor csupán annyi jutott el az indián közösségekhez, hogy egy bizonyos keresztnevű gyerek meghalt. Egy 1939-es esetnél egy édesanya kikérte az iskolától az állítólag agyhártyagyulladásban elhunyt fiának a testét, amit az illetékes minisztérium azzal utasított el, hogy „nem tartozik a gyakorlatba, hogy a minisztérium indiánok holttestét vonatoztassa”.

„Megdöbbentő azt gondolni, hogy a családok nem tudták, mi történt a gyerekkel, akit a bentlakásos iskolákba küldtek” – mondta Andrew McCallum ontariói tisztségviselő 2012-ben, amikor hivatala vizsgálatot indított a fel nem jegyzett bentlakásos iskolai halálesetek miatt.

Nem vehetik félvállról

Az Igazság és Megbékélés Bizottságának eddigi adatai szerint a kamloopsi iskolában az évtizedek során összesen csak 51 gyerek halálát dokumentálták, ami nyilvánvalóan elmarad a megtalált holttestek számától. Az eddig azonosított gyerekek 1900 és 1971 között haltak meg. Az érintett törzs azt ígérte, hogy felveszi azokkal a családokkal is a kapcsolatot, akiknek a gyerekei az iskolába jártak. Egy átfogóbb, előzetes vizsgálati jelentést június közepére várnak.

A TRC egyébként már hat éve is foglalkozott az eltűnt gyerekek és a jelöletlen sírok ügyével: 2015-ben 96 felhívást intéztek a kormányhoz és a Vatikánhoz, hogy segítsenek a történetek tisztázásában. „Tudjuk, hogy sok olyan helyszín van, mint kamloopsi, amik a jövőben nyilvánosságra kerülnek majd. Erre fel kell készülnünk” – mondta a TRC-t vezető Murray Sinclair a héten.

Az ügyben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Twitteren fejezte ki a sajnálatát, illetve elismerte, hogy a mostani felfedezés nem egyedi eset. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy már most elkülönítettek egy bizonyos összeget arra, hogy más intézményeket is megvizsgáljanak. Egyes törzsek vezetői próbálják rávenni a kormányt, hogy alaposabban vizsgálja ki a több mint 130 bentlakásos iskola környékét, ahol további tömegsírok lehetnek. Sokan pedig azt szorgalmazták, hogy Trudeau tegyen az eddigieknél többet az ügyben.

Arra a kérdésre, hogy akár jogi lépéseket is fontolgatnak-e a katolikus egyházzal szemben, Trudeau azt válaszolta, hogy ha szükséges, keményebben lépnek fel. Azonban reményét fejezte ki, hogy a katolikus vezetők megértik, hogy részt kell venniük ezekben a vizsgálatokban, és segítenek dokumentumok megismerésében.

Kanada őslakos kapcsolatokért felelős minisztere, Carolyn Bennett szerint a bentlakásos iskolák a „szégyenteljes” gyarmati politika részei voltak, a kormány pedig elkötelezett amellett, hogy „emlékezzen az elveszett ártatlan lelkekre” – mondta. Benett, illetve az őslakos szolgáltatásokért felelős miniszter, Marc Miller szerint a katolikus egyháznak és Ferenc pápának bocsánatot kellene kérnie a múltban elkövetett bűnökért, a Vatikán azonban egyelőre nem reagált az ügyre. Trudeau már 2017-ben arra kérte Ferenc pápát, hogy kérjen bocsánatot az egyház szerepéért.

Ahogy már említettük, kanadai ügyvédek közben az ICC-től is azt kérik, vizsgálják ki az őslakos gyerekek halálának és temetésének körülményeit. Ha az ICC vizsgálatot indít, az a katolikus egyház és a kanadai kormány azon „alkalmazottainak és szereplőinek” felelősségre vonásához vezethet, akik részt vettek a halálesetek eltussolásában. A Nemzetközi Törvényszék azonban csak akkor indít eljárást, ha az illetékes ország hatóságai ezt nem teszik meg. Ugyanakkor, a Törvényszéknek jogában áll, hogy az érintett feleket arra kényszerítse, hogy hozzák nyilvánosságra a nyomozással összefüggő összes dokumentumot és információt. Miután a kormány és a Vatikán nem tett eleget a TCR hat évvel ezelőtti felhívásának, ezért az ügyvédek lehetségesnek tartják, hogy az ICC elfogadja a beadványukat. Jonathan Denis korábbi tartományi igazságügyi miniszter szintén amellett foglalt állást, hogy független vizsgálatra van szükség, miután „a nyilvánosság nem bízik az igazságszolgáltatásban”.

A bentlakásos iskolát túlélő Harvey McLeod szerint már a sírok felfedezése is sokat segített a közösségük tagjainak, hogy ki tudják beszélni az őket érő abúzust és a nemzedékeken átívelő traumát. A férfi ugyanakkor el akarja kerülni az ujjal mutogatást vagy a hibáztatást: „Megbocsátottam szüleimnek, megbocsátottam bántalmazóimnak, megtörtem azt a láncot, ami hozzákötött az iskolához. Nem akarok tovább ott élni, ugyanakkor biztosra akarok menni, hogy azokat, akik nem jöttek haza, elismerik, tisztelik és jó értelemben véve hazahozzák.”