A háború, a reuma és négyszáz tojás kapcsolata a fényképekkel

2022. március 06. – 23:32

A háború, a reuma és négyszáz tojás kapcsolata a fényképekkel
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor

Másolás

Vágólapra másolva

A fotográfia a kezdeteitől fogva tanúja a világ fegyveres konfliktusainak, így Kardos Sándor Hórusz Archívumának is vannak háborús történetei. A most következővel még régen, az egyik gyűjtőútján találkozott, de még sosem írta le.

„Mama, fotoapparát, gyerünk!” – mondta az orosz sofőr. A néni akkor még fiatalasszony volt, és képzett falusi fényképész. Az alezredes elvtárs gyakorta elhívta, hogy fényképezze le az olyan dolgokat, amiket ő fontosnak tartott. Hogy magyar parasztszekéren indul a szovjet járőr, hogy sorban ül a szakasz, hogy a parancsnok felhúzza a zubbonya ujját, és az óráját nézi: mikor, hova?, hogy az alezredes elvtárs felesége meztelenül ül az üres fürdőkádban – mert ez még nem fordult elő vele –, mindkét karján válltól csuklóig órák.

Kezdek remegni. És tessék mondani, hol vannak ezek a képek? Volt a kert sarkában egy hatméteres fészer, az mind tele volt üvegnegatívval. „Eladtam a terület felét egy kőművesnek, kellett a hely, kihordatta a szeméttelepre.” Uram, irgalmazz!

Budapest ostroma előtt csapatösszevonások voltak, a szovjetek néhány hétig álltak egy harminc kilométeres körzetben, és bejártak a helyi fényképészhez, illetve a magas rangú tisztek magukhoz rendelték a képrögzítőt. Valahányszor elhangzott a felszólítás, hogy mama, fotoapparát, az akkor még fiatalasszony távozott. Ezzel egy időben megjelent az udvarban egy fiatal katona, szinte suhanc, leültette a férjet az asztalhoz, kibiztosította a pisztolyt, mögé állt, a tarkójára tette, és órákig ordított vele: „rohadt német fasiszta, kiloccsantom az agyadat.” A férj, szerencsétlenségére, árja típusú magyar földművelő volt, paraszt, de két méter magas, szőke és kék szemű. Ráadásul érzékeny lelkű, tudott hegedülni is. Hogy a fiatal szovjet fiú tényleg azt hitte, német, vagy a gyűlölet számára kapóra jött a játék, a formai hasonlóság, ki tudja. De az ember lelkét kitölti a rémület. Mintha az autón, amiben ülsz, hirtelen átmenne egy tank. Az Üllői úton enyhe hó szitált az események után. Nem láttam az utat, lágy, vékony anyagba léptem. Valaki, akin átment.

Az érzékeny lelkű férj nem bírta sokáig. Egy alkalommal, mikor az asszony hazatért, már kiterítve feküdt az udvaron. Nem bírta tovább, beugrott a kútba.

„Menjünk fel a padlásra, hátha találunk azért még valamit.” Mintha egy filmben lennék operatőr. A homályban titok után kutatok, kihúzok egy cserepet, dől be keskeny csíkban a napfény, szikráznak benne a remegő porszemek. A fény a földre vetül, kis halmot világít meg, rajta több évtizedes por. Leverem. Orosz katonák. Eláll a lélegzetem. Kiemelem a legfelsőt, beletartom a fénybe, a néni arca kőkemény lesz. „Ő az.” Vigyorgó suhanc, egyenruha, maga előtt tartott jobb kezében pisztoly, csuklóján ovális alakú női karóra. Ezentúl nem lesz egy folyam az életünk, mérni tudjuk. A festett nyírfaerdőháttér előtt, az udvaron, csizmája a mély sárban. „Mégis, minek magának ez a szemét, miért akarja elvinni? Nem viheti el.”

A gyanakvás, hogy a másik ártani akar nekünk. Kusza bennünk a félelem, kiismerhetetlen, körvonalait sem látjuk. Egyszer filmszerepre kértünk egy öreg parasztot. A kerítés fogazata és a kalap karimája között látszott csak a szeme. Így mondta, hogy nem! „Rózsa Sándort is kivégezték, és tőrt vetettek neki.”

Többórás tárgyalás végén megállapodtunk a nénivel. A reumás lábával négyszáz tojást kellene bevinnie a közeli városba a piacra. Ha a tojást megveszem, elvihetem ezt a szemetet is. De aztán nehogy ártsak valamiképpen!

Hogy mi módon képes a gyanakvást a reuma és a könnyebb haszon semlegesíteni, ki tudja. Hetekig tojást ettünk.

Kardos Sándor

Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor
Fotó: Hórusz Archívum / Kardos Sándor