Mióta a tálibok átvették a hatalmat a világot heroinnal ellátó Afganisztánban, a meghirdetett kábítószerellenes harcot a drogbiznisz vesztesein, a függőkön kezdték. Összefogdossák és kényszerelvonóra hurcolják őket egy régi amerikai katonai támaszpontból kialakított központba, egy ezerfős hodályba, ahol semmilyen vagy minimális gyógyszeres segítséggel kell 45 napot kibírniuk úgy, hogy közben világos: utána odakint minden kezdődik újra elölről. Az AFP fotósa nyomasztó riportban mutatta meg, hogyan élnek és mi történik velük.
A tálib hatalomátvétel után új időszámítás kezdődött Afganisztán borzalmas körülmények közt nyomorgó drogfüggőinek az életében is. Miközben az ország alapvetően rá van utalva a máktermesztésre és a drogkereskedelemre, a tálibok rajtuk demonstrálják a drogügyben meghirdetett kíméletlen fellépést. Összefogdossák őket, és fegyverrel kényszerítik a függőket elvonókúrára. Az AFP hírügynökség kétszeres World Press Photo-díjas fotóriportere, a török Bülent Kiliç egy hetet töltött el velük október közepén egy kabuli híd alatt és a város legnagyobb elvonóközpontjában.
Több száz szerhasználó szokott összegyűlni Kabulban egy-egy olyan helyen, mint ez itt, a város nyugati részén lévő Pul-e-Sukhta híd alatt. Az AFP anyagában szereplő adatok szerint a 34 milliós Afganisztán lakosságának 11 százaléka fogyaszt kábítószert, és 4-6 százalékuk függő. Az lenne a meglepő, ha nem így lenne: Afganisztánból származik a világon forgalomba kerülő összes heroin 80-90 százaléka, amit az olcsó és viszonylag könnyen termeszthető mákból állítanak elő. Ráadásul újabban a heroin mellé bejött a kristálymet is, amelynek az egyik alapanyagát, az efedrint, egy csikófark nevű, vadon is megtermő gyógynövényből nyerik ki.
A híd alatt a szennyvíz akadálytalanul ömlik a folyóba, a takarókból, ponyvákból tákolt táborban szinte elviselhetetlen szag terjeng. Amikor megérkezik a klinika járműve, felismerik. Aki képes rá, az megpróbál arrébb menni, hogy elkerülje a begyűjtést, de sokan túlságosan be vannak állva ahhoz, hogy egyáltalán felkeljenek. Az AP riportere öngyújtók kattanásáról írt: jó páran megpróbálják még ilyenkor gyorsan felhasználni a náluk lévő szert, mielőtt elkoboznák tőlük.
Ezen az október 9-én készült fotón azt látjuk, amint egy férfi a barátai kíséretében eltűnt fivére után kutat a híd alatti tömegben. Az augusztusi tálib hatalomátvétel előtt is voltak rendőrségi razziák az efféle helyeken, a rendőrök olykor letartóztattak függőket és bevitték őket elvonóra, de a keményvonalas iszlamista rezsimben sűrűbbek lettek a rajtaütések. A tálib fegyveresek pedig félelmetesebbek, mint a rendőrök voltak, az erőszak fenyegetése nagyobb.
Az egyik alkalommal, amikor az AFP fotóriportere ott járt, a tálib gépfegyveres a levegőbe lőtt, hogy fitogtassa a hatalmát és megrémítse a függőket. Akkor végül körülbelül húsz embert vittek el, de van, amikor egyszerre akár százötvenet. A tálibok fogadkoznak, hogy a függők kényszerleszoktatása csak a kezdet, utánamennek majd a termesztőknek is, és megbüntetik őket a saría törvények alapján. De ezt nem könnyű elhitetniük: amikor legutóbb hatalmon voltak, a heroin volt az egyik fő bevételi forrásuk, pedig egyébként papíron persze iszlámellenesnek nyilvánították és betiltották azt.
Amikor a tálibok legutóbb hatalmon voltak, még nem léteztek az országban leszoktató központok. Az AP cikke szerint akkor nagyjából annyit kezdtek a függőkkel, hogy beleállították őket a hideg folyóba abban a reményben, hogy attól majd kijózanodnak. Mára már létezik több intézmény is Kabulban. A legnagyobb közülük az Avicenna kórház a maga 1000 férőhelyével. A 2003-ban létrehozott Camp Phoenix amerikai katonai támaszpontból alakították át drogelvonóvá 2016-ban.
Az Avicenna kórházban 45 napig tart a kezelés. Túl kevés metadon áll rendelkezésre a leszokás megkönnyítésére a heroinfüggők számára, azoknak pedig, akik a kristályról próbálnak lejönni, semmilyen gyógyszeres segítség nincs a fájdalmak elviselésére. Többek arra panaszkodtak az intézménybe bejutó riportereknek, hogy nem kapnak eleget enni, de az orvosok szerint az éhség szerves része az elvonási folyamatnak.
Az érkezőket először is alaposan megmotozzák. Kinyittatják a szájukat, megemeltetik velük a nyelvüket, átvizsgálják a cipőjüket, a ruhájukat. Semmi nem lehet náluk: minden holmijukat elveszik, mielőtt a központba hoznák őket: drogot, bicskát, tárcát egyaránt, halomba rakják a tárgyakat, és elégetik. Motozás után hatos csoportokban csoszognak a zuhanyzóba, ahol sampont kapnak, de törülközőt nem, és amint csöpögve kijönnek a víz alól, borbélyok elé kerülnek, akik a tetű elleni védekezés gyanánt leborotválják a fejüket, de a szakállukat meghagyják.
Léteznek ötágyas szobák is, de sokan a 30 fős nagy hálótermek valamelyikébe kerülnek. Az intézményhez tartozik egy várószoba, amely tele van aggódó rokonokkal, akik azt próbálják megtudni, hogy az eltűnt szerettük ide került-e. Az ide került függőkről azonban a legtöbb esetben a családtagjaik nem tudják, hol vannak. Mi történik velük a 45 nap alatt? Az AFP anyaga szerint nem sok: fekszenek az ágyaikban, vagy az udvaron kuporognak, kihasználva az őszi napsütést.
A központot vezető Ahmad Zoher Sultani először attól félt, hogy a tálibok majd bezáratják a helyet, mert nem voltak világosak a szándékaik, de aztán hamar szóltak, hogy azt akarják: folytassák. A doktor kénytelen volt alkalmazkodni az új rezsimhez, lecserélte nyugatias ruháját, öltönyét-nyakkendőjét tradicionális öltözetre, az irodája faláról leszedte a fényképeket. A személyzet jelenleg fizetés nélkül dolgozik, július óta nem kapták meg a bérüket. Az önkéntes segítők nagy része korábban maga is függő volt.
A drogfüggőket nemcsak a tálibok kezelik úgy, mint szégyenfoltot az elképzelt ideális társadalmon, hanem a szélesebb afgán népességben is megbélyegzik őket. A 36 éves, háromgyerekes Emal a regisztrációját intéző önkéntes kérdéseire elmondta, hogy nincs munkája, kristályfüggő, és ez már a negyedik alkalom, hogy itt van. Legutóbb 10 napja engedték ki. Az utána érkező 22 éves Bilal Ahmad is volt már itt egyszer egy-másfél évvel ezelőtt, ő is metamfetamint használ. Azt állította, hogy boldog, hogy itt lehet, de rémült tekintete másról árulkodott.