
A Ferenc pápát szállító repülőgép reggel 8 óra körül érkezett meg Magyarországra. A 84 éves katolikus egyházfőt magyar kormányzati tisztségviselők és egyházi vezetők is köszöntötték a kifutópályán. Onnan a Szépművészeti Múzeumba ment, ahol találkozott Orbán Viktorral, Áder Jánossal is, majd a magyarországi egyházak vezetőivel beszélt, az antiszemitizmus leselkedő veszélyére is felhívta a figyelmet. Innen a pápamobillal a Hősök terére gurult, misézett, majd kora délután Szlovákiába utazott tovább. A nap képeiből válogattunk.


A Hősök terén egész napos programok, koncertek szórakoztatták a jelenlévőket, akik órákat ültek egy helyben. Sokan ernyővel és egyéb árnyékolókkal védték magukat a nap sugarától

Ferenc pápa a Szépművészeti múzeumban találkozott a magyar kormányfővel, a köztársasági elnökkel és a KDNP-elnök miniszterelnök-helyettessel. A Vatikán közlése szerint a „szívélyes légkörű” találkozó mintegy 40 percig tartott, az egyház magyarországi szerepéről, a környezetvédelem iránti elkötelezettségről, valamint a családok védelméről és támogatásáról beszélgettek. Orbán a Facebookon azt posztolta, azt kérte a pápától, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot.


A magyarországi egyházak vezetőinek beszédét a pápa ülve hallgatta, majd olaszul tartott beszédet, amely után bocsánatot kért, amiért ült közben. „Már nem vagyok 15 éves” – mondta


A Dodge Ram pickupból kialakított pápamobillal gurult végig az egyházfő az Andrássy úton, és integetett a sokezer érdeklődőnek. Az úton váratlanul megállította az autót, és megcsókolt egy gyereket, majd még egyet


A misén elhangzottakról itt olvashatják összefoglalónkat

Nem volt ritka a népviselet, egyenruha, vagy épp az egyházi öltözet a Hősök terén

Egyenesernyők a napsütés ellen

Súlyos keresztet cipel

Mintegy százezer hívő előtt beszélt a pápa a Hősök terén

Szöveg: Rovó Attila; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs