Fény és pompa a porondon, a kulisszák mögött sötétség

2021. április 17. – 23:05

frissítve

Fény és pompa a porondon, a kulisszák mögött sötétség
Fotó: Urbán Ádám

Másolás

Vágólapra másolva

Urbán Ádám több mint tíz évet töltött el cirkuszművészek között. A fotográfust nem a manézs csillogó, a közönség számára is látványos világa érdekelte, hanem az, hogy mi történik a háttérben. Erről a sokunk számára rejtett világról Cirkusz a függöny mögött címmel készített egy fotóalbumot, ezekből a képekből válogattunk most a cirkusz világnapjára (április 17.).

Elkerülhetetlen, hogy a képek láttán nosztalgikus érzéseink támadjanak, hiszen a klasszikus cirkusz összes külsőségét megkapjuk, ugyanolyanok a jelmezek, a figurák, mint amilyeneket akár gyerekkorunkban is láthattuk. Az időutazás érzését pedig csak fokozzák a Fővárosi Nagycirkusz kopottas falai. Urbán is érzi, hogy a klasszikus cirkusznak egyre kevesebb létjogosultsága van, jó eséllyel az utolsó pillanatait rögzítette ennek a műfajnak.

Fotó: Urbán Ádám

Hogyan szippantotta be a cirkusz világa? És hogyan dőlt el, hogy több mint egy évtizeden át fotózni fogja a cirkuszt?

Elég messziről kezdeném. Édesapám nagyszerű fotográfus (Urbán Tamás a magyar riport- és szociofotózás megkerülhetetlen alakja), és gyerekként azt láttam, hogy nem láttam őt. Vagy a börtönben volt, vagy a mentősökkel ment el, és még karácsonykor sem volt otthon. Ilyen szellemiségben nőttem fel, hogy éveken át foglalkozott a témáival. Már ekkor is sok fotó vett körbe, nézegettem a kontaktokat és a negatívokat. Azt is láttam, hogy különleges helyekre is be lehet jutni fotósként, például első sorból lehet nézni koncerteket, ezért elhatároztam, hogy fotós leszek. Féltem attól, hogy mindig apám lesz a mérce, és hozzá fognak hasonlítani, ezért reklámfotózással kezdtem el foglalkozni. Ez össze is jött, elég biztos anyagi lábakon álltam. Egy súlyos betegség után döntöttem úgy, hogy megpróbálok valami értéket is összehozni, olyan munkákat akartam csinálni, amelyek hosszú távon is mondanak valamit az utókornak. Nagyjából ebben az időben mentem el egy barátom gyerekeivel a cirkuszba, ahol arra lettem figyelmes, hogy a függöny mögé is be lehet kukucskálni, és láttam, hogyan készülnek az artisták. Magával ragadott a cirkusz szaga, ilyen szerelemdolog lett. Ezek után eldőlt, hogy hosszú távon követem majd őket, édesapám munkája volt a minta, és nem is akartam csak úgy valaminek a felületét kapargatni, amikor sokszor már csak erről szól egy fotós munkája.

Fotó: Urbán Ádám

A cirkusz kívülről eléggé zárt világnak tűnik, hogyan fogadták be?

Először óvatosan, a Fővárosi Nagycirkusz művésztelepén, az artisták gyakorlóhelyén kezdtem megismerni őket. Véletlenül összebarátkoztam egy ott gyakorló zsonglőrrel, Kristóf Krisztiánnal, akiről kiderült, hogy a cirkuszigazgató, Kristóf István fia. Azokat a képeket, amelyeket ott készítettem, átküldtem az artistáknak, és ezek után elég hamar megszerettek, nem zavarta őket a jelenlétem. A cirkusz következő műsorában Krisztán is fellépő volt, és vele – ez 2008-ban volt – én is bejutottam a függöny mögé. Nagyon sokszor mentem a cirkuszba, megismertem az ott dolgozó porondosokat és az artistacsapatokat. Öt év után aztán felkértek reklámfotósnak is. Ezzel minden kapu megnyílt előttem, a cirkusz mindennapi életének megszokott fazonja lettem.

Amilyen nagy fény és pompa van a porondon, a kulisszák mögött annál sötétebb van, és nehéz ott dolgozni. Már akkor is elég lerobbant állapotban volt a Fővárosi Nagycirkusz most ötvenéves épülete, és ez a környezet is segítette, hogy visszaadjam azt a hangulatot, amely az artisták kőkemény munkáját és megfeszített koncentrációját jellemzi a fellépés előtt. Ezeket a művészeket általában csak két-három percig látjuk, amikor mosolyogva és szép ruhában bemennek a manézsba, itt egy másik arcuk látható.

Fotó: Urbán Ádám

A fotókon sok olyan alakot látunk, akik pontosan visszaadják a bennünk élő cirkuszképet, de van még egyáltalán létjogosultsága ennek a típusú cirkusznak?

Ez a fajta cirkuszművészet 250 éve létezik, de úgy érzem, hogy az utolsó pillanatait éli. Ezért is tartottam fontosnak dokumentálni, mert egy csomó dolog néhány éven belül megszűnik. Még mindig vannak olyan nézők, akiket kielégít az, ha nagyokat sikonghatnak egy veszélyesnek tűnő műsorszám láttán, de sokaknak ma már ez nem üti meg az ingerküszöbét. Ennek is köszönhető, hogy az az elmúlt öt-tíz évben a Fővárosi Nagycirkuszban is megkezdődött a megújulás, a cirkusz próbál egyre inkább a színházi mondanivalók irányába elmozdulni. Korábban sok előadásnak nem volt igazán témája, csak önmagában akart szórakoztató lenni, mára ez megváltozott, az újcirkuszi szemlélet kezd teret nyerni. De a cirkusznak sok rejtett mondanivalója is van, a könyv fejezetcímeiben utalok is ezekre a társadalmi üzenetekre, mint a csapatmunka, egyensúly, bizalom, akaraterő.

Fotó: Urbán Ádám

Ha már felmerült, hogy a klasszikus cirkusz a végnapjait éli, nem kerülhetjük el a vadállatok szerepeltetését sem, ezekhez hogyan viszonyul?

A környező országokban már betiltották az egzotikus állatok használatát, ennek szerintem itthon is meg vannak számlálva a napjai. Könnyen ráhúzzák a cirkuszra, hogy állatkínzás az, ami ott történik, de nem ilyen egyszerű ez. A cirkuszban is vannak olyanok, akik rosszul bánnak az állatokkal, meg olyanok is, akiknek előrébb való, hogy az oroszlán enni kapjon, mint hogy ő megvacsorázzon.

A könyve szövegében is szerepel, hogy artistákat legtöbbször szinte heroikus pózba merevedve látjuk, de valóban mindig ilyen emelkedett a cirkuszi lét?

Nem csak ilyen pillanatok vannak, nagyon sok lemondás és fájdalom is jár ezzel a munkával, de udvariasnak kell lennem velük szemben is, az ilyen jellegű képeket nem válogattam be ebbe az albumba.

Fotó: Urbán Ádám

Magyarországon is több cirkuszos dinasztia létezik, én ön is utalt az imént családi kapcsolatokra – nem túl belterjes ez a világ? Hogyan lehet átmenteni a hagyományokat?

Nehéz megfogni, hogy milyen a cirkuszi világ, egy sportegyesület és a színház ötvözetének nevezném, amit nem könnyű megszokni. Időről-időre kívülről is érkeznek őrültek, de erre valahogy születni kell, könnyebben megragadnak azok, akik eleve a cirkuszban szocializálódtak. Itthon most egy tök jó jövőképet jelent, hogy a Nyugati téren artistaképzőt és modern cirkuszépületet akarnak létrehozni. Remélem, hogy nem csak valaminek a végét dokumentáltam, hanem egy új kezdetet is fotózhatok majd.

Fotó: Urbán Ádám