Talán a figyelem a legtöbb, amit adhatunk egymásnak. Szabó R. János képei nagy figyelemmel és őszinte érdeklődéssel készültek, pont ettől jók. Minden azt jelenti, ami, a rejtett jelentéseket a saját megérzéseink fogják megmutatni. Én egy hasonló kistelepülésre jártam nyaranta a nagyszüleimhez – lehet, hogy ezért is került több a nyári képekből a válogatásba. Ma már valószínűleg eltévednék a gyermekkorom falujában, de ezek között a fotók között nagyon otthonosan érzem magam. Szerencsére nem csak én tudok könnyen kapcsolódni a képekhez, a sorozat tavaly év végén bekerült az egyre fontosabb kelet-európai fotódíj, a New East Photo Prize döntősei közé. (A tizenegy döntős között végzett egy másik magyar fotós, Ladocsi András is.)
Ritkán foglalkozunk a jelenünkkel, általában a jövőbe nézünk és a múltunkat kutatjuk, pedig az orrunk előtt van az a világ, ami éppen és most utoljára még valahogy megragadható. Az, hogy hogyan nézünk a képekre, a rögzített lenyomatokra, kizárólag rajtunk múlik. Szabó R. János Történetek az öreg Túr mentén sorozata nem kutat, hanem rögzít. Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész több mint negyven éven át készített Kötődés című anyaga Erdélyről ezzel a gondolattal indult el: „Meg kellene örökíteni azt, ami hamarosan eltűnik! Fotográfusként ennél szebb feladatot nem is találhattam volna magamnak.” A fotóművész a gyökereit tiszteli és őrzi meg azzal, hogy lefényképezi és így még sokáig hozzáférhetővé teszi azt a világot, ahonnan elindult.
Szabó R. János világa Magyarország egyik eldugott csücskében van keleten. Apró falvak a Túr mentén, de lehetne bárhol máshol, főleg azért, hogy senki ne vegye a kelleténél jobban magára, inkább mindenki próbálja meg elképzelni, mi lett volna, ha egy igazán apró faluba születik. Persze ezeken a kis helyeken sem egyszerű az élet, de talán sokkal könnyebb elfogadni azt. A világlátás, a beszédstílus, a ruházat, az épületek és a szokások hordozzák leginkább azt, ami elmúlóban van. Meg persze a kocsmák. Szabó R. János szerint gyermekkorához képest mára kevesebb lett a szórakozás, és több a munka. A munka az, ami a legjobban meghatározza az itt élő emberek hétköznapjait, ez az, amivel az utcán találkozhatunk, és ez a legfontosabb téma a kocsmában is.
Abban mindig lehet valami szomorú, ha eltűnik egy világ, de igazából az adott kor dokumentálása egy leletmentés, sok információ még pontosan rögzíthető. Ott vannak a tárgyakban, a szokásokban, a nyelvben, egyszóval az adott hely kultúrájában. Még él a Túr menti titkos fürdőhelyek neve, bár már egyre kevésbé járnak le a Potyok parthoz, a Merítőhöz, a Vályogvetőhöz, a Zsiliphez, a Lú úsztatóhoz, a Homokoshoz, a Kenderáztatóhoz, a Kisbukóhoz vagy a Nagybukóhoz, helyette inkább ott a strand a városban.
Van még valami, ami megfigyelhető a sorozatban: a képeken többnyire falusi férfiakat látunk. Szabó R. János édesapja a mai napig halász, ráadásul nem is akármilyen, harcsában jelenleg országos rekorder. Módszere a hálós módszerek közül is egy nagyon régi, már kihalóban lévő technika: az emelő hálós, más néven „teszi-veszi halászat”. De ott a többi férfi is a gyermekkorból, akik a fotóst körülvették. A képeken még ugyanazokat a férfikaraktereket láthatjuk, akik a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején válaszokat adtak neki az egyszerű élet szeretetére. Azokat a mintákat látta, amik főként a munkához kötődnek: hogyan épül fel a garázs vagy a disznóól. A szereplők ruházata sem egy gondosan kiválogatott romantikus klisé, legtöbbjükön tényleg rajtamaradt a hetvenes évekből való munkáskabát.
És ha már gyerekkor: Szabó R. János édesapja egy időben sokat mesélt Jules Verne könyveiből, amelyekben jó néhány rézkarc-illusztráció is szerepelt. A fotósnak ezek a nyomatok voltak az első igazi képek életében. Szeretné, ha a fotói egy kicsit olyanok lennének, mint a Verne-könyv rézkarcai. A jelenetek a fejezetek között mindig egy kicsit összesűrítik az addigi történéseket, vagy a legfontosabb pillanatokat mutatják meg a nézőnek.
