A francia forradalom divatja egészen elképesztő volt
A direktórium korának extravagáns párizsi divatját megörökítő Le Petit Coblentz című rajz Jean-Baptiste Isabeytől, 1795–1799 körül – Fotó: Isabey, Jean-Baptiste [D.1855-04 / Musée Carnavalet / Paris Musées (CC0)
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Azt gondolhatnánk, hogy divattal provokálni az embereket újfajta dolog, a punkok tarajával, a csövesek babos kendőjével vagy a szakadt farmerrel kezdődhetett a 20. században a polgári kedélyek ilyesfajta pukkasztása, de ez nincs így. Az öltözködés mindig is fontos része volt a csoportok önmeghatározásának, nem egyszer a többség ellenében, és nem egyszer szándékosan provokálva.

Így volt ez a francia forradalom idején is, ahol a viselet már a kezdetektől kifejezte a politikai hovatartozást is. Már az első napokban megjelent a kokárda és sokan elhagyták az arisztokrácia divatját, nem hordtak parókát, a nők kezdték elhagyni a halcsontos fűzőket, a hatalmas pannier szoknyákat. A forradalom jelképe egy piros sapka lett, ami részben egy tévedésnek köszönhető.

A rómaiaknál a rabszolgák a felszabadításukkor egy egyszerű sapkát (pileus) kaptak, fejfedőt ugyanis csak szabad emberek viselhettek. Caesar merénylői ezt a sapkát tették meg a jelképükké, még az általuk veretett pénzérméken is megjelent és jelképezte a köztársaság felszabadítását. A reneszánsz korban aztán ezt az egyszerű fejfedőt keverték össze a Kis-Ázsiából származó frígiai sapkával, aminek jellegzetes, kúpos formája van.

A francia forradalom kezdetén sok katona fellázadt a korrupt tisztek ellen, így tettek a Nancyben állomásozó svájci zsoldosok is, akiket azután gályarabságra ítéltek. A forradalom előrehaladtával egyre többen követelték a Nemzetgyűlésben a szabadon bocsátásukat, mondván, nem lázadók, hanem a forradalom első támogatói ők. 1792-ben sikerrel is jártak. A kiszabadított svájciakat diadalmenetben vitték Brestből Párizsba – ők is piros sapkát viseltek, ami hasonlóan az amerikai börtönök narancsszínű ruhájához, a felismerésüket könnyítette meg. Ez a piros sapka keveredett össze a római pileus-szal és a fríg viselettel, és lett bonnet rouge, a köztársaság hivatalos jelképe, ami a mai napig is látható a Franciaországot jelképező nőalak, Marie fején.

A forradalom szélsőséges szárnyát alkotó párizsi munkások, kispolgárok is a viseletet használták az öndefinícióra. Ők voltak azok, akik nem hordtak selyemharisnyát és térdnadrágot (culotte), innen kapták a nevüket is: ők voltak a térdnadrág nélküliek, a sans-culotte-ok. Sok politikus is elkezdett hozzájuk hasonlóan rongyos ruhákban járni, kivéve a vezetőjüket, Robespierre-t, aki még a vérpadra is selyemharisnyában és térdnadrágban ment.

A jakobinusok divatja semmi sem volt ahhoz képest, ami utánuk következett, a hihetetlenek és a csodálatosak öltözködésükkel minden korábbin túltettek. Thermidor 9-e, azaz július 27 után a tehetősebb polgárság fiataljai lettek a párizsi utca új urai, akik élesen szembe helyezkedtek a sans-cullotte-okkal és a terrorral, de a régi rendhez sem akartak visszatérni.

Szemben a jakobinusok divatjával, ami a célszerűséget, az egyszerűséget hirdette a bő nadrágoktól a facipőkig, az ő divatjuk kifejezetten a célszerűtlenséget jelenítette meg. Kabátjuk szándékosan aránytalan volt: hatalmas, túlzó hajtókái előrebuktak a mellkasra, a gallért pedig rendkívül szélesre szabták. A frakkokat kirívóan rövid derékkal, hátul hosszan nyúló szárnyakkal és szögletesre vágott alsó résszel készítették. Erre vették fel a carrickot – egy bokáig érő felöltőt, amely az angol kocsisok utazókabátjából eredt, és a vállakon több egymásra rétegzett gallér borult le róla.

A régi arisztokratikus és az új, direktóriumi divat képviselőinek találkozását ábrázoló, Ah ! quelle antiquité ! Oh ! quelle folie que la nouveauté ! című színezett metszet 1797-ből, Alexis Chataignier munkája – Forrás: British Museum.
A régi arisztokratikus és az új, direktóriumi divat képviselőinek találkozását ábrázoló, Ah ! quelle antiquité ! Oh ! quelle folie que la nouveauté ! című színezett metszet 1797-ből, Alexis Chataignier munkája – Forrás: British Museum.

A nyakat egy hatalmas, pólyaszerűen körültekert nyakkendő, vagy sálból és kendőből álló kompozíció burkolta be, amely az áll fölé magasodva a szájat is eltakarta. A töméssel vagy bálnaszilával merevített fehér vászon- vagy muszlinsál mozdulatlanságra kényszerítette a fejet, viselője kénytelen volt a teljes felsőtestével elfordulni, ha oldalra akart nézni – ezt a testi merevséget a korabeli karikatúrák mesterséges golyvaként gúnyolták.

Szakítottak az arisztokratikus rizsporos parókával, helyette oldalt hosszúra és csimbókosra növesztették a hajukat, amelyet megzsírozva gondozatlan, ernyedt fürtökbe rendeztek. Ezek elfedték a fület, és lelógtak a vállra, ezt a viseletet oreilles de chien-nek (kutyafülnek) nevezték.

A tarkónál lévő hajat ugyanakkor ollóval könyörtelenül rövidre nyírták, olyanra, amilyenre a párizsi hóhér, Sanson vágta az áldozatok haját a kivégzés előtt. A finom arisztokrata udvari harisnyák helyett vagy tapadós szarvasbőr térdnadrágot, vagy a vádli közepén összefogott, bő és gyűrött nadrágot viseltek, amelyet hegyes orrú, zöld bőrpapucsba vagy laza szárú, fényesítetlen hesseni lovaglócsizmába tűrtek be.

A különcségük a beszédben is megjelent, nem voltak hajlandóak kiejteni az r hangot, mert több gyűlölt szó is ezzel kezdődött (révolution, république, Robespierre), szavajárásuk volt az incroyable! (hihetetlen), természetesen ez is néma r-rel, erről kapták a nevüket is. Ne gondoljunk arra, hogy puhány úrifiúk lettek volna, fontos kiegészítőjük volt a gourdain, egy jókora verekedésre használt furkósbot. A direktórium idején ezt forgatva voltak a hihetetlenek a párizsi utcák urai a mindennapos összecsapásokban.

Két piperkőc férfi, hatalmas gallérokkal, furcsa nyakkendőkkel, hegyes cipőkkel és sétabotokkal a Les Incroyables című színezett metszeten 1796-ból, Carle Vernet rajza nyomán, Jean Louis Darcis munkája – Forrás: Rijksmuseum (közkincs)
Két piperkőc férfi, hatalmas gallérokkal, furcsa nyakkendőkkel, hegyes cipőkkel és sétabotokkal a Les Incroyables című színezett metszeten 1796-ból, Carle Vernet rajza nyomán, Jean Louis Darcis munkája – Forrás: Rijksmuseum (közkincs)

Az incroyables-nak női társai is voltak, őket nevezték a csodálatosaknak (les merveilleuses). Öltözködésük legalább olyan extrém és megbotránkoztató volt, mint a férfi társaiké. Elvetve a fűzőket, abroncsszoknyákat és a nehéz brokátokat, a közvetlen, radikális neoklasszicizmushoz fordultak: áttetsző, földet söprő tunikákat (robes à l'antique) viseltek áttetsző fehér indiai muszlinból, vászonból vagy finom batisztból, amelyeket gyakran oldalt magasan felhasítottak, felfedve az aranygyűrűkkel ékesített combokat.

Ezek alatt a nők testszínű trikóharisnyát hordtak, vagy teljesen elhagyták az alsóneműt, az anyagot pedig vízzel nedvesítették be, hogy az szorosan rátapadjon testük vonalaira. Lábukra lapos talpú, nyitott, görög stílusú sarut (cothurnes) húztak, amelyet skarlátvörös szalagokkal fűztek fel a vádlijukra, mezítelen lábujjaikat aranygyűrűk díszítették. A terrorra emlékezve nyakukon vörös szalagot, vagy vörös korall gyöngysort viseltek, sokan voltak közülük, akik éppen csak megúszták a találkozást monsieur Sansonnal.

A direktórium idején a párizsi női divatot három marveilleuse, ahogy akkoriban nevezték őket, a három grácia határozta meg. Ezek egyike volt Juliette Récamier, akiről a rekamié, a bútordarab is kapta a nevét, a másik Thérésa Tallien, ő a direktórium első vezetőjének Jean-Lambert Talliennek a felesége volt. Már a kortársak is úgy vélték hogy nagy hatása volt a terror lecsillapodásában – olyan sokaknak járt ki kegyelmet, hogy Thermidori Miasszonyunknak is nevezték.

Az öltözékkel, vagy annak hiányával provokálás tőle sem állt távol. 1797 forró nyarán muszlin ruhában, fedetlen keblekkel sétált társával Fortunée Hamelinnel a Champs-Élysées-n, ami már a párizsiaknak is sok volt, a gúnyolódás elől menekülniük kellett. Thérésa Tallien később lenyugodott és Chimay hercegnőjeként halt meg 1835-ben. Őt is csak az mentette meg a guillotine-tól, hogy véget ért a jakobinus uralom. A börtönben ismerkedett meg a harmadik gráciával, Joséphine de Beauharnais-vel, aki később Napóleon feleségeként lett császárnő.

A direktórium korának extravagáns női divatját megjelenítő Les Merveilleuses című metszet 1796–1797-ből, Carle Vernet rajza nyomán – Fotó: Darcis, Louis [D.1801] / Musée Carnavalet / Paris Musées (CC0)
A direktórium korának extravagáns női divatját megjelenítő Les Merveilleuses című metszet 1796–1797-ből, Carle Vernet rajza nyomán – Fotó: Darcis, Louis [D.1801] / Musée Carnavalet / Paris Musées (CC0)

A Direktórium 1799-ben véget ért és ezzel leáldozott a hihetetleneknek és a csodálatosaknak is. Napóleon mindenféle royalista dolgot ki akart irtani, hogy a királyság helyreállítása szóba se kerülhessen, és a hihetetlenek affektálása túl gyanús volt. A divatjuk mégis tovább élt bizonyos formában, a hatalmas kendőket, gallérokat átvették az angol dandyk, de a bálnacsont helyett a kissé praktikusabb keményítővel érték el, hogy a gallér mereven keretezze az arcukat. Később ezt vette át a német biedermeier divat is, ez lett a Vatermörder. A franciák eredetileg parasite néven nevezték a ruhadarabot, ebből lett viccesen parricide, ami azt jelenti, apagyilkos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!