A világ legbizarrabb szakácskönyve sírkövekre vésett receptekkel van tele
Egy sütemény receptje Naomi Odessa Miller-Dawson sírkövén, a New York-i Brooklynban található Greenwood temetőben, 2022. október 28-án – Fotó: Yuki Iwamura / AFP
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Debbie McNutt előszeretettel viccelődött azzal, hogy az isteni teasüteményének receptjét legfeljebb az élete árán adná ki bárkinek. És mivel a 2019-ben meghalt kanadai általános iskolai tanító családjának meglehetősen sajátos a humora, a síremléke hátuljára feljegyezték a finomság összetevőit és elkészítési módját. A McNutt-féle édesség azon legalább negyven étel egyike, amelyek leírásával észak-amerikai temetőkben találkozhatunk, és amelyek Rosie Grant To Die For – A Cookbook of Gravestone Recipes című kötetéből is megismerhetők. A 2025 októberében, a világ egyik legnagyobb kiadójánál, a HarperCollinsnál megjelent könyv a USA Today és a New York Times bestsellerlistáira is feljutott. A nem mindennapi gyűjtemény nem csak az elhunytak receptjeit őrizte meg, a szerző az élő hozzátartozókkal készített interjúkat is közölt, a síremlékek fényképei pedig még díszesebbé és még bizarrabbá teszik a kiadványt.

Jókedvűen falatozni sírkövek között

Amint a kötet bevezetőjéből kiderül, a Virginiában felnőtt Grant 2021 nyarán fejezte be a mesterképzést a Marylandi Egyetem könyvtár- és információtudomány szakán. Gyakornoki lehetőséget keresett, ám a világjárvány alatt ez nem volt egyszerű, hiszen szinte minden levéltár és könyvtár zárva volt. A sírkertek azonban sajnálatos módon forgalmasabbak voltak, mint valaha. A washingtoni Kongresszusi temető számos közösségi programot szervezett. Az emberek kutyát sétáltatni jártak ide, de könyvklubokat és filmvetítéseket is rendeztek a sírok között akkoriban.

Grantnek itt sikerült elhelyezkednie, és a temető digitális archívumának létrehozásában kellett közreműködnie. A TikTok-csatornáját és az Instagram-profilját is ebben az időben indította el. Mások mellett az Arlingtoni Nemzeti Temetőt, valamint a washingtoni Rock Creek Parkban található Female Union Band Society sírkertet kereste fel, hogy érdekes emlékművekről, illetve történelmi személyek végső nyughelyéről készítsen videót. Aztán, amikor az Atlas Obscura cikkéből megtudta, hogy Naomi Odessa Miller-Dawson nyitott könyvet szimbolizáló brooklyni sírjára egy skandináv karácsonyi sütemény receptjét vésték a gondos mesterek, a projektje különös gellert kapott. Gondolt egyet, elkészítette az édességet, és minden egyes lépést alaposan dokumentált a TikTokon. Elképesztően virális lett a videó, ez pedig kijelölte Grant számára az új irányt.

Ettől fogva tudatosan a sírokra írt receptek után kutatott. A utah-i Kay Andrews karamellás finomságának nem volt nehéz a nyomára akadni, elvégre a Today újságírói kipróbálták a süteményt, és rádöbbentek, hogy a síremlékre egy evőkanálnyi vaníliát véstek teáskanál helyett, így később korrigálni kellett a hibát. Az 1994 szeptemberében meghalt iowai Maxine Menster sírkövén viszont eleve kifogástalan karácsonyi sütirecept szerepelt. Grant posztjaira számos válasz érkezett. „Sokan osztották meg velem a gondolataikat a gyászról, illetve arról, hogy miként segít nekik egy étel elkészítése abban, hogy a feldolgozzák az elvesztett szerettük hiányát” – emlékezett vissza Grant a Smithsonian hasábjain.

De nem elégedett meg azzal, hogy megfőzte-megsütötte a halottak közkinccsé tett kedvenc fogásait. Egy idő után felkereste a sírhelyüket is, ahova virágcsokor helyett a finomságokból vitt magával egy adagot és bármennyire bizarr is ez, felvette, amint a temető pázsitján a recept szerzőjének földi maradványai közelében falatozik. Az Eater beszámolója szerint kezdetben az egyéb tennivalóival kötötte össze a temetőlátogatásokat. Ha például esküvőre vagy más családi ünnepre volt hivatalos, akkor mindig talált rá időt, hogy kiruccanjon a közeli receptes nyughelyekhez is. Több mint 20 államba jutott el így, és egy idő után főként arról szólt a szabadideje, hogy utazik, autót bérel, süt-főz és egy temetőben piknikezik. „Ilyenkor megpróbálok pár nyugodt pillanatot a recept szerzőjével tölteni. Megköszönöm neki a finomságot, és rá gondolok” – mesélte Grant. Margaret Rees Davis áfonyás pitéjét cirógató seattle-i napsütésben sikerült megkóstolnia, Marian Montfort Heavenly Daze névre keresztelt sárgabarackos fagylaltjába azonban szakadó esőben, a Maine állambeli Weldben kóstolt bele.

Majd pedig lehetőség szerint felkereste az elhunytak hozzátartozóit, hogy velük is elkészítse az adott fogást és együtt idézzék fel az illető legfontosabb tulajdonságait. Bár szerintem eléggé fura, ha valaki teljesen idegen emberek konyhájában kanalazza annak a sajtmártását vagy húsgombócait, aki már csak a családi fotóalbum közvetítésével lehet jelen, de a jelek szerint az amerikai családok java beengedte az életébe a hajdani hozzátartozójuk kapcsán kíváncsiskodót. Bár ne feledjük, Grant eleve olyanokat keresett, akik helyénvalónak érezték, hogy a sírkövekre receptet vésessenek. A To Die For szerzője egyébként a szóban forgó találkozásokat gyönyörűnek írta le. Azt mondta, „egy kicsit olyan volt, mintha valakinek az életét ünnepelnénk közösen a halála helyett”.

Az élők rítusai és a holtak kenyere

Az evés és az elhunytakra való emlékezés régóta összekapcsolódik egymással. A viktoriánus korban például gyakran piknikeztek a temetőkben az amerikaiak. Egyfelől amiatt, hogy a halottak közelében legyenek, másrészt, és a gyakorlatibb szempont valójában ez, mert nemigen voltak akkoriban a sírkertek mellett levegős, nyilvános terek. A temetés utáni étkezések, vagyis a torok pedig azt a célt szolgálják, mióta világ a világ, hogy az összegyűltek megünnepeljék az elhunyt életét, illetve együttérzésükről és támogatásukról biztosítsák a gyászoló családtagokat.

Az evés mellett persze számos kultúrában a főzés is az emlékezés szolgálatában áll. Kirgizisztánban évszázadok óta könnyű tésztájú, párna alakú kenyeret, azaz borsokot készítenek a halottak tiszteletére az özvegyek. Úgy tartják, a sistergő olaj füstje viszi el az elhunytakhoz a fohászaikat. A görögkatolikusok pedig, miközben imádkoznak és a halottaikra gondolnak, főtt búza, datolya, füge, mazsola, aszalt szilva vagy sárbarack, valamint méz és lekvár hozzáadásával készítenek kolibát. Ezt a hagyományosan böjti ételt osztják szét a temetés résztvevői között is, a mexikóiak pedig a Día de los Muertos alkalmával sütött pan de muertót ajánlják fel a halott rokonuk szellemének.

A halottakért, vagy éppen a halottak részére történő főzés a világ legkülönbözőbb részein elterjedt tehát. De mi a helyzet az élőkkel? Támogathatja-e őket a gyászban az étkezés? Az Illinois államban működő Culinary Grief Therapy kezdeményezői úgy vélik, igen. A Heather Nickrand szociális munkás és gyászkezelési koordinátor által kitalált program a főzést a csoportterápiával ötvözi. A szakemberek segítenek a résztvevőknek egyadagosra alakítani a recepteket, és minden alkalom végén megtartják Az élet ünneplése az étellel elnevezésű foglalkozást. Ennek során a gyászolók magukkal hozzák az elhunyt szeretteik receptjeit, amelyeket a csoport többi résztvevőjével együtt készítenek el.

Átalakuló sírfeliratok

„Számos közösségben a receptjeikről, illetve azokról az ételekről ismerik az embereket, amelyeket a vendéglátás alkalmával szívesen készítenek – mondta Candi K. Cann, akinek a kutatásai elsősorban a halálra és a haldoklásra összpontosulnak. – Úgy gondolom tehát, hogy a receptek remek módot kínálnak arra, hogy megőrizzük valakinek az emlékét” – tette hozzá a Baylor Egyetem professzora. Azt pedig ontariói Sudburyben élő temetőfotós és -blogger, Chantal Larochelle jegyezte meg, hogy a hagyományos ábrázolásmód helyett egyre többen a személyes érdeklődési körök bemutatására helyezik a hangsúlyt a sírköveken.

Az Oregoni Egyetemen építészettörténetet oktató Keith Eggener arra mutatott rá, hogy mindez az amerikai szokásokhoz képest jelentős eltérést jelent. A Cemeteries című könyv szerzője azt hangsúlyozta, hogy „a régebbi sírköveken inkább egy tágabb, érdemes polgárokból álló közösséghez való tartozást igyekeztek megmutatni az elhunytak családjai az egyéni identitásjegyek felmutatása helyett”.

Minden sütős sírok legősebbike

A Grant által feltárt legkorábbi sírrecept az 1990-es évekből való, és az imént idézett kutatók véleménye is azt sugallja, viszonylag új keletű a tendencia, hogy gyümölcstorták, mentás brownie-k, vagy éppen rakott ételek elkészítési módjának leírását láthassa viszont a végső nyughelyeken valaki.

Az egyén kulináris teljesítményeit színre vivő emlékműveket azonban nem a modern ember találta ki. Az ókori példák közül talán a pék, Marcus Vergilius Eurüszakész sírja a legnevezetesebb. A Rómában, a Via Labicana és a Via Praenestina találkozásánál álló grandiózus építmény frízei bepillantást engednek a hajdani kenyérsütés folyamatának állomásaiba. Látunk rajtuk gabonát őrlő, tésztát gyúró, illetve egy hatalmas kemencében kenyeret sütő alakokat, de bemutatják azt is, hogyan szállították és árusították a kenyeret akkoriban.

Bár a felszabadított rabszolgából lett sütőipari nagyvállalkozó esete a Rosie Grant által gyűjtött példáktól annyiban mégiscsak különbözik, hogy Eurüszakész síremléke képregényszerűen feltárja az üzemének mindennapjait, a tökéletes kenyér receptjét azonban nem fedi fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!