A királynő udvari művészettörténésze, akit még lovaggá is ütöttek, és csak az MI5 tudta róla, hogy titokban szovjet kém volt
Életem legnagyobb hibáját követtem el
– írta halála után nyilvánosságra hozott emlékirataiban Sir Anthony Blunt, II. Erzsébet udvari művészettörténésze. Blunt a 70-es évek végén közutálat tárgyává vált az Egyesült Királyságban, miután Margaret Thatcher bejelentette: a később lovaggá ütött férfi a második világháború alatt szovjet kémként tevékenykedett.
A brit nemzeti levéltár tavaly januárban hozta nyilvánosságra azokat a titkosított dokumentumokat, amelyekből kiderült, hogy a brit hírszerzés már 1964-ben leleplezte Bluntot, a királynőnek azonban évekig egy szót sem szóltak egyik legközelebbi emberének kémtevékenységéről. A titoktartás azért állt az MI5 érdekében, hogy a hidegháború éveiben ezzel vehessék rá Bluntot arra, osszon meg velük mindent, amit a szovjetek Nagy-Britanniában zajló kémtevékenységéről tudott – cserébe büntetlenséget ajánlottak neki.
A cambridge-i ötök
Anthony Blunt a délnyugat-angliai Bournemouthban született, egy mélyen vallásos, anglikán családba, három fiú legfiatalabbjaként és nem mellesleg II. Erzsébet harmad-unokatestvéreként. Blunt apját mint anglikán papot pár évre a párizsi brit nagykövetség plébániájához helyezték át – az ott töltött évek alatt Anthony megtanult franciául, és megismerkedett a párizsi művészeti élettel, ami fontos kiindulópontja volt későbbi pályafutásának.
Blunt a gimnázium után matematikai ösztöndíjjal került be a cambridge-i Trinity College-ba, amit kitüntetéssel végzett el, a posztgraduális képzésen már művészettörténetre specializálódott, majd tanított is az egyetemen. Itt ismerkedett meg Guy Burgess-szel, akinek nagy szerepe volt Blunt későbbi kémkarrierjében.
Mindketten tagjai voltak egy titkos cambridge-i vitakörnek: a társaság a Trinity és a King’s College tizenkét, magukat kivételes koponyának tartó, többnyire marxizmussal szimpatizáló hallgatójából állt. Közülük többen, így Blunt és Burgess is homoszexuálisok voltak, ami akkoriban még bűncselekménynek számított az Egyesült Királyságban. Blunt későbbi nyilatkozata szerint azonban ennek nem volt semmi jelentősége a beszervezésében.
„Ez meggyőződés kérdése volt” – mondta már 1979-ben a BBC riporterének Blunt, aki szerint Burgess azzal beszélte rá, hogy így tudja leginkább szolgálni az antifasizmust. Blunt szerint az 1930-as évek derekán, míg a nyugati demokráciák bizonytalan és kompromisszumos hozzáállást képviseltek, a Szovjetunió és a Kommunista Párt tűnt az egyetlen hatékony ellenpontnak a náci Németországgal szemben.
A később cambridge-i ötökként elhíresült hírszerzői csoport mindegyik tagja megfordult ebben a vitakörben, egyetemi tanulmányaik után pedig mindannyian a magas rangú pozícióba kerültek a brit államigazgatásban, ahonnan értékes információkkal tudták ellátni a szovjet hírszerzést. Donald Maclean például a külügyben, Kim Philby az MI6-nél helyezkedett el, John Cairncross pedig – egyébként Liszt fedőnéven – a pénzügyminisztériumból szállította az információkat.
Abban, hogy egészen pontosan mikor szervezték be Bluntot, nincs teljes konszenzus. Egyes elméletek szerint nem sokkal azután történhetett, hogy Blunt 1933-ban, még cambridge-i egyetemi tanárként a Szovjetunióban járt. Több évtizeddel később egy sajtótájékoztatón Blunt azt állította, hogy Burgess révén szervezték be, már azután, hogy mindketten elhagyták Cambridge-et, egyes történészek szerint pedig 1935–1936-tól segíthette a szovjeteket.
A második világháború kezdetétől Burgess mellett Blunt is az MI5-nál dolgozott, ekkoriban ívelt fel Blunt kémkarrierje is:
1941 és 1945 között 1771, államtitkokkal teli dokumentumot juttatott el a Szovjetunióba.
Többek között olyan, a Wehrmachtról szerzett információkat adott tovább, amelyeket a brit kormány titkolt volna a szovjet szövetségesei elől. Blunt annyira hatékony munkát végzett a szovjeteknek, hogy azok egy idő után már attól tartottak, tripla ügynökként tevékenykedik.
A háború után Blunt kémtevékenysége kicsit visszaszorult, de továbbra is kapcsolatban maradt a szovjet ügynökökkel, és továbbra is átadta nekik a korábbi MI5-os kollégáitól származó információit, illetve a Burgesstől kapott dokumentumokat. Ez ment egészen 1951-ig, amikor Burgess és Maclean – Blunt segítségével – disszidált a Szovjetunióba.
Őfelsége művészettörténésze
A háború évei alatt Bluntnak az MI5 bomlasztása és a szovjeteknek való kémkedés mellett a művészetre is maradt ideje. Sorra publikálta tanulmányait, 1945-ben pedig a királyi képzőművészeti gyűjtemény élén, VI. György király, majd 1952-től II. Erzsébet személyes művészettörténészeként kapott állást.
A Királyi Gyűjtemény gondozása alatt Blunt szoros barátságot kötött a királyi családdal, a királynő bizalma és megbecsülése jeléül később lovaggá ütötte. Emellett a Courtauld Művészeti Intézet igazgatójaként is építgette a karrierjét, 1967-ben pedig megjelent a Nicolas Poussin francia barokk festőről szóló monográfiája, ami a mai napig nagy művészettörténeti jelentőséggel bír.
Az MI5-nál először Burgess és Maclean disszidálása után merült fel a gyanú, hogy Blunt is érintett lehet a kémkedésben. 1951 után tizenegyszer hallgatták ki Bluntot, de ő egyszer sem tett vallomást – egészen 1964 áprilisáig. Akkor egy bizonyos Michael Straight köpte be az MI5-nál, az amerikai férfi azt állította, hogy Blunt szervezte be szovjet kémnek.
Blunt az MI5-nak vallott ugyan, a szélesebb nyilvánosság előtt még tizenöt évig titokban tartották mindezt és maga II. Erzsébet is csupán Blunt nyugdíjazása után, 1973 tavaszán értesült róla, hogy a bizalmát élvező, közvetlen közelében tevékenykedő férfi korábban évekig a szovjeteknek jelentett. Egyes források szerint személyi titkára már évekkel a királynő előtt tudott a hírről, és végül ő avatta be II. Erzsébetet. „Nagyon nyugodtan és meglepődés nélkül fogadta: emlékezett rá, hogy [Blunt] már a Burgess–Maclean-ügy után is gyanúba keveredett” – olvasható Martin Charteris akkori feljegyzésében.
De miért állt érdekében ez a nagy titkolózás az MI5-nak? Egyrészt azért, mert így, immunitásért cserébe rá tudták venni Bluntot, hogy valljon kémtársairól. De az is benne lehetett a dologban, hogy a hidegháborús hangulatban az MI5-ra sem vetett volna túl jó fényt, ha kiderül, hogy Blunt észrevétlenül államtitkokat adott tovább a szovjeteknek. Ráadásul pont ekkoriban tört ki az Egyesült Királyság máig egyik legnagyobb politikai botrányaként számontartott Profumo-ügy is.
A végső lelepleződés
Az MI5-nak tett vallomása után Blunt még 15 évet húzott le úgy, hogy egy maroknyi ember kivételével senki nem tudott a titkáról. 1979 elején aztán fokozatosan elkezdett fogyni körülötte a levegő. Ez nagyban tulajdonítható Andrew Boyle oknyomozó újságíró akkor megjelent The Climate of Treason (Az árulás légköre) című könyvének, amelyben már a cambridge-i ötökről írt – igaz, Blunt még Maurice-ként szerepelt benne.
A könyv, és az azt övező figyelem megágyazott Margaret Thatcher novemberi, a parlament alsóházában elmondott beszédének, ahol már név szerint, szovjet kémként említette Sir Anthony Bluntot. Beszámolt Blunt 1964 áprilisban tett vallomásáról, arról, hogy 1940 és 1945 között rendszeresen információkat adott át a szovjeteknek és hogy ő maga is szervezett be embereket az orosz titkosszolgálathoz. „Ezt a beismerést azután tette, hogy ígéretet kapott arra, hogy ha vallomást tesz, nem indítanak ellene büntetőeljárást” – tette hozzá a miniszterelnök.
A leleplezés után Bluntot hetekig ostromolta a sajtó – sokáig egy londoni lakásban rejtőzködött, ahol napokig a lámpát sem kapcsolta fel, nehogy észrevegyék a lakása előtt strázsáló újságírók. Egy idő után, amikor már tarthatatlanná vált a helyzet, kamerák elé állt és elmondta, szörnyű hibát követett el. Azzal védekezett, hogy beszervezésekor még naiv volt, nem látta még át annyira a politikát és a döntésének következményeit. „A cambridge-i légkör annyira feszült volt, az antifasiszta tevékenységek iránti lelkesedés annyira nagy volt, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el” – írta a halála után megjelent memoárjában.
Lelepleződése után elmondta azt is, hogy kémtársaihoz hasonlóan a szovjetek egy ponton őt is felszólították, hogy disszidáljon, de ő addigra már kiábrándult a kommunizmusból és inkább vállalta az esetleges lelepleződés kockázatát.
Blunt könnyek között távozott a sajtótájékoztatóról. A királynő nem sokkal később megfosztotta lovagi címétől és a Trinity College tiszteletbeli tagjai közül is kizárták. Lemondott a Brit Akadémia-tagságáról és utolsó éveiben visszavonultan élt londoni lakásában. Anthony Blunt lelepleződése után alig négy évvel, szívrohamban halt meg.
