A 19. század elején az orvostudomány gyors fejlődésnek indult, a sebészek képzéséhez pedig egyre több holttestre volt szükség. A boncolás az orvosi oktatás fontos részévé vált, de a tudományos célú testadományozás ekkor még nem volt legális Skóciában. A helyzet különösen súlyos volt Edinburgh-ban, ahol Robert Knox anatómiai iskolájának 1828-ban már több mint négyszáz holttestre lett volna szüksége. A hatalmas kereslet miatt virágzott a holttestek illegális kereskedelme, ami végül a skót történelem egyik leghírhedtebb gyilkosságsorozatához vezetett.
Edinburgh már a 18. században az orvosképzés egyik fontos európai központja volt. Az egyetem orvosi kara 1728-ban nyílt meg, a következő évtizedekben pedig egyre gyakoribbá váltak a temetőrablások. Az úgynevezett feltámasztók frissen eltemetett holttesteket ástak ki, majd eladták őket az anatómiai iskolának. Az orvosokat általában nem érdekelte, honnan származnak a testek, a hozzátartozók viszont mindent megtettek, hogy megvédjék halott szeretteiket. Egyes családok heteken át őrizték a sírokat, mások nehéz vaskalitkákat helyeztek föléjük, hogy megakadályozzák a holttestek ellopását. Knox idővel már Írországból is kénytelen volt testeket beszerezni.
Ebben a helyzetben talált egymásra két ír származású férfi, William Burke és William Hare. Hare Edinburgh egyik szegénynegyedében, a Grassmarket közelében működtetett szálláshelyet a feleségével, Burke pedig az egyik lakójuk volt. 1828 elején Hare egyik bérlője meghalt, mielőtt kifizette volna a lakbérét. A két férfi úgy döntött, hogy a holttest eladásából szerzi vissza a pénzt, ezért elvitték Knox anatómiai iskolájába. Az orvos hét fontot és tíz shillinget fizetett érte, ami akkoriban több mint egyhavi munkabérnek felelt meg.
A könnyen szerzett pénz láttán Burke és Hare hamar rájött, hogy így nagy pénzt kaszálhatnak. Csakhogy ahelyett, hogy temetőket fosztogattak volna, gyilkolni kezdtek. A következő hónapokban összesen 16 embert öltek meg, majd az áldozatok holttestét Knoxnak adták el. Elsősorban Edinburgh szegény lakóit szemelték ki, áldozataik többsége nő volt. A kiszemelt embereket Hare szálláshelyére csalták, majd megfojtották őket. Gyakran a mellkasukra nehezedve fojtották meg az áldozatokat, hogy a testeken ne maradjanak olyan sérülések, amik csökkenthették volna az értéküket az anatómiai iskolában.
A gyilkosságsorozatnak 1828 novemberében szakadt vége, amikor Hare egyik lakója egy holttestet talált az ágya alatt, és értesítette a rendőrséget. Mire a hatóságok átkutatták az épületet, a test már eltűnt, és csak egy vérfoltot találtak. A kihallgatások során azonban Burke és a felesége egymásnak ellentmondó vallomást tett, így végül mindkét férfit és a feleségüket is letartóztatták. A nyomozás során kiderült, hogy Burke és Hare hónapokon át gyilkoltak azért, hogy kielégítsék az anatómiai iskola igényeit.
Bár a két férfi egyformán részt vett a bűncselekményekben, egészen más sors várt rájuk. Hare alkut kötött a hatóságokkal: a szabadságáért cserébe részletes vallomást tett, amivel Burke-öt juttatta az akasztófára. Burke-öt 1829 januárjában nyilvánosan kivégezték, a holttestét pedig különös iróniával ugyanannak az orvostudománynak a szolgálatába állították, amiért korábban gyilkolt. Az 1752-es gyilkossági törvény értelmében nem temethették el, ezért a testét az Edinburgh-i Orvosi Iskolának adták boncolásra. A csontváza ma is megtekinthető az Edinburgh-i Egyetem anatómiai múzeumában. Hare a szabadulása után eltűnt, egyes kutatások szerint visszatérhetett Írországba.
Robert Knoxot soha nem állították bíróság elé a gyilkosságokkal kapcsolatban, de a botrány tönkretette a hírnevét, és elveszítette a sebészek királyi kollégiumában betöltött pozícióját. Később Londonba költözött, ahol már nem sikerült egyetemi oktatói állást szereznie, ezért kórházi anatómusként dolgozott tovább. A történtek Edinburgh egész orvosképzésére hatással voltak: a botrány jelentősen visszavetette a város orvosi iskoláinak tekintélyét, miközben a dublini és a párizsi intézmények népszerűsége növekedett.
A gyilkosságok után néhány évvel, 1832-ben Nagy-Britanniában elfogadták az anatómiai törvényt, ami új szabályokat teremtett az orvosi célú holttestek beszerzésére. A jogszabály lehetővé tette, hogy az orvosok felhasználják a kórházakban, börtönökben és szegényházakban meghaltak testét, ha 48 órán belül senki nem jelentkezett értük, és a törvényes feltételek teljesültek. Az önkéntes testadományozás is legálissá vált. Knox így néhány évvel később már törvényes úton is hozzájuthatott volna a munkájához szükséges holttestekhez.
