Ha nem éppen a gazdaságilag instabil 1930-as években merült volna fel az ötlet, a kolozsvári Mikó-kertben ma talán királyi palota állna az egyetemi bentlakások helyett, vagy a Fellegvár tetejéről uralná a városképet az uralkodói rezidencia. A két világháború közötti időszak azonban nem kedvezett a palotaépítésnek, így a román királyi titkosszolgálat erdélyi vezetőjének indítványa az erdélyi kastély felépítésére valójában sosem került a megvalósítás közelébe.
1930 őszén hetekig foglalkoztatta a romániai sajtót a királyi titkosszolgálat, azaz a Siguranța erdélyi főnökének ötlete. Eugen Bianu beadványban javasolta a kolozsvári városi tanácsnak, hogy építsenek palotát az uralkodó tiszteletére.
II. Károly nem sokkal korábban lépett trónra, miután magánéleti botrányok sorozata után visszatért Romániába. Korábban háromszor megszökött és lemondott a trónöröklésről a családjának nem tetsző szerelmei miatt, de a szülei mindig megpróbálták visszatéríteni a dinasztikus kötelezettségeihez. A harmadik lemondását már elfogadták, de az apja halála után mégis visszatért, és átvette a trónt kiskorú fiától, Mihálytól. Ebben politikai támogatás és a közhangulat is segítette, a Mihály nevében uralkodó régenstanács ugyanis nem volt túl népszerű, az ország pedig nehéz gazdasági helyzetben volt.
II. Károly körül komoly kultusz épült ki. Ezzel párhuzamosan bővült a királyi rezidenciák sora is: ekkor épült fel Bukarestben a ma múzeumként szolgáló királyi palota és a II. Károly testvére, Erzsébet számára kialakított Erzsébet-palota is, illetve a hercegnő ekkor vásárolta fel és újíttatta fel a Karátsonyi család Temesvártól 50 kilométerre található bánlaki kastélyát. A történelmi Erdély területén a királyi családnak nem volt rezidenciája, bár a szinajai Peleş-kastély, ahol II. Károly is született, csak 50 kilométerre van Brassótól.
Amikor Bianu előterjesztette a kolozsvári királyi palota felépítését, azzal érvelt, hogy Erdély népe ezzel fejezhetné ki a legmegfelelőbben a hódolatát és lojalitását az uralkodó iránt. Javasolta, hogy a kastélyban alakítsanak ki fogadótermeket a különböző nemzeti kisebbségek népművészeti stílusában, „ezáltal is egymás mellé állítva az erdélyi népesség összességét különbség nélkül” – idézte a Keleti Újság 1930. szeptember 4-én. Az elképzelés az volt, hogy az építkezést közadakozásból valósítanák meg, maga Bianu 50 ezer lejt ajánlott fel erre a célra. Egyes beszámolókban az is megjelent, hogy a palota építési költsége 10 millió lej lenne.
Az végül nem derült ki, hogy az említett nemzeti kisebbségek mennyire adakoztak volna szívesen román királyi rezidenciára, a tervből ugyanis nem lett semmi. Utalásokat azért találni a korabeli sajtóban arra, hogy nem mindenki fogadta kitörő örömmel az ötletet. Az Aradi Közlöny például azt írta 1930. szeptember 3-án: „A kolozsvári királyi palota felépítésének gondolatát minden erdélyi ember rokonszenvvel kíséri, de tiltakozunk ama hang ellen, amely a kisebbségekre kivetendő ”büntetéspénzből„ akarja azt felépíteni”.
Teodor Mihali, Kolozsvár akkori polgármestere, aki még a dualizmus idején a Román Nemzeti Párt vezető politikusai közé tartozott, és 1918-ig képviselő is volt a budapesti parlamentben, jó alkalomnak látta a királyi palota ötletét arra, hogy bevasalja a kormány 20 millió lejes tartozását a város felé. Nyilatkozataiban üdvözölte a javaslatot, sőt, azt mondta, hogy a város önerőből is szívesen megépítené a palotát, amennyiben a király is igényt tart erdélyi rezidenciára, de ennek feltétele, hogy Kolozsvár megkapja a kintlevőségeit – vélhetően épületek bérleti díját – a különböző minisztériumoktól.
A napilapok az ősz folyamán vissza-visszatértek a témára, különböző nyilatkozatok és értesülések alapján írtak arról, hogy hol emelhetnek Kolozsváron királyi palotát, amelyben egyesek lehetőséget láttak arra, hogy a városnak igazán reprezentatív, elegáns, akár fővárosokhoz méltó épülete legyen. A következő helyszínek merültek fel:
- Mikó-kert - A gróf Mikó Imre Erdélyi Múzeum-Egyesületnek adományozott kertjéből ekkorra már elköltözött a botanikus kert, a Mikó-villa mellett azonban már állt az állattani gyűjteménynek helyet adó egyetemi épület. Nem világos, hogy pontosan hová tervezték volna a királyi palotát, az egyik cikk a Mikó-villa helyét említi, ugyanakkor a mai diákbentlakások helyén bőven elfért volna egy nagyobb épület. Teodor Mihali polgármester ezt a változatot támogatta, mert szerinte ez a helyszín a bukaresti Cotroceni-palotára emlékeztet, idézte 1930. szeptember 5-i nyilatkozatát a Keleti Újság;
- Fellegvár – itt nagyobb városrendezés merült fel, az ötlet az volt, hogy a császári katonai erődítmények helyére és környékére villasorokat építsenek és az új negyed közepén épüljön fel a királyi palota úgy, hogy az a vasútállomásról is látsszon; széles, kanyargó autóút, siklóvasút, az erdélyi népek történelmét ábrázoló domborművel díszített kőkorlát is szerepelt a tervek között;
- a Bánffy-palota átalakítása királyi rezidenciává, főtérre néző lakosztállyal és irodákkal
- a Rákóczi úti (ma Eremia Grigorescu) gyermekmenhely elköltöztetése és az épület átalakítása
Szeptember 10-én még reményteljes hangnemben számolnak be az újságok a 20 millió lejes államkincstári adósság visszafizetéséről és a királyi palota tervéről, a hónap közepén a polgármester már visszafogottan nyilatkozott és az ügy halasztásáról beszélt, egyre többször felmerült, hogy válságos idők járnak, és inkább a szociális szükségletekre kellene pénzt fordítani, mivel maga a király is takarékosságra int. Október végén a polgármester már egyenesen lemondóan nyilatkozott a Keleti Újságnak: „Azok a tervek, amelyek az indítvány megtételének első pillanataiban felmerültek, ma a megvalósulástól sokkal távolabb állanak, mint valaha. Károly király az első pillanattól kezdve távol állott attól, hogy a hatalmas költségeket igénylő királyi kastély építkezésének kérdését felvesse. Minden ezirányú terv tehát, nem egyéb merő találgatásnál. A nép fantáziája gazdag, de Kolozsvár városa – szegény”.
II. Károly többször járt Kolozsváron, de saját palotája végül nem épült a városban, sőt, egy évtizedes uralkodása végére Kolozsvár már nem is tartozott Romániához. Mikó Imre egykori villája ma is áll, a kertjének egy részét a 60-as évektől kezdődően egyetemi bentlakásokkal, vagyis a Diákvárossal építették be. A Fellegváron palota helyett a 70-es években szocmodern szálloda épült és a terület most is rendezésre vár. A Bánffy-palotában – bár a műemlék épület sorsa kérdéses – múzeum működik. A Rákóczi úti villa, az egykori gyermekmenhely pedig ma a Kolozs megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság (DGASPC) székhelye.
Azt nem tudni, hogy Eugen Bianut valójában milyen érdekek vezérelték, amikor előállt az országos visszhangot kiváltó javaslattal, mindenesetre az 1930-as évek végén már országos rendőrfőnökké lépett elő. II. Károly lemondatása után utódjának, Mihály királynak is közeli embere maradt, segítette a második világháborús román átállás megszervezésében és 1948-ban vele tartott a száműzetésbe is.
(Forrás: Keleti Újság, Aradi Közlöny, Brassói Lapok, Ellenzék)
