Memphis nem volt vidám hely a kilencvenes években. A város ekkoriban az Egyesült Államok egyik legveszélyesebb városának számított: az elharapódzó drogproblémák és a kiugróan magas gyilkossági ráta olyan környezetet teremtett, amiben az erőszak a mindennapok része volt. Ezt a nyers valóságot tükrözték a helyi színtér rapzenéi, amik kezdetben barkácskörülmények közt felvett, keveretlen kazettákon terjedtek, miközben az előadók gyakran okkult képi világgal is ráerősítettek a horrorhangulatra, ami a műfaj egyik legfontosabb sajátosságává vált.
A város a déli rap egyik bölcsője volt, ami később generációkat inspirált, és óriási hatást gyakorolt egyebek közt az atlantai színtérre, ahonnan a trapzene indult, és olyan mai előadókra is, mint A$AP Rocky vagy Travis Scott. A műfaj egyik keresztapja DJ Spanish Fly, aki hidat alkotott a nyolcvanas évek elektrofunkja és a gengszterrap között. Őt követte DJ Squeeky, a zsáner első ismertebb producere. A műfaj legnépszerűbb képviselői a Three 6 Mafia csapat (azon belül is olyan tagok, mint DJ Paul, Juicy J, Gangsta Boo vagy Koopsta Knicca), Project Pat, Gangsta Pat és Tommy Wright III lettek – utóbbi még cikkünkben is fontos szerepet kap majd.
A memphisi rep népszerűsége elmaradt a korabeli nyugati és keleti parti hiphopétól, ahol ekkoriban 2Pac, Dr. Dre, Snoop Dogg, Notorius B.I.G. és Nas uralták a közbeszédet. Nagy kiadói hátszél hiányában kezdetben a memphisi hiphop abszolút DIY módon működött, ami a lemezborítókon és a zenéken is érződött. Témájában is eltért a mainstreamtől: nem(csak) pénzről és nőkről reppeltek, hanem gyilkosságokról és horrorisztikus témákról is – innen jött a horrorcore elnevezés.
A műfajra jellemző sötét témák és a horrorisztikus hangzás aztán évekkel később elvetemült összeesküvés-elméletek sokaságát szülte. Közülük a leghírhedtebb a „rap sigil” néven elhíresült elátkozott kazetták sztorija, ezek létrehozásához az internetes folklór szerint emberáldozatok kellettek. De mi az a sigil, mitől olyan sátániak ezek a kazetták, és egyáltalán van-e bármi valóságalapjuk a gyilkosságos pletykáknak?
A sigil magyarul leggyakrabban pecsét vagy szimbólum, amit egy jelentéssel és állítólagos mágikus erővel felruházott ábrára, jelképre, aláírásra vagy valamilyen mágikus erővel bíró tárgyra használnak. Kilenc évvel ezelőtt a ritka, kézről kézre terjedő memphisi rapkazettáknak is ilyen okkult jelleget tulajdonítottak.
Ahogy a Trollface, a Pedomaci, Pepe, a béka, Wojak vagy a Backrooms, úgy a rap sigil-őrület is a 4chan fórumról indult, amit még a régi Indexen az internet segglyukának nevezett Hanula Zsolt kollégánk. 2017-ből származik az első olyan bejegyzés, ami a gyilkos rapkazetták sorsa iránt érdeklődött. Csak később, még az év októberében jött az első részletesebb válasz, amiben egy névtelen felhasználó szakértői részletességgel elemezte a téma hátterét.
A lényeg röviden, hogy a repperek megöltek valakit, és utána az ádáz tett helyszínén bezárták a halott lelkét a kazettákba. Ez azon az elven alapszik, hogy miután egy sigil elkészült, azt „fel is kellett tölteni” valamivel. A fórumon felvetették, hogy a megszállott kazetták mágiája csak akkor működik, ha az eredeti példányt hallgatja az ember, az online streamelés nem számít. Az egyik legfontosabb sigilnek számító Children of the Corn-albumból például több példány is elérhető az eBayen – ironikus, hogy ebből a megnövekedett keresletet látva újranyomás is készült.
Az elképzelés nagyjából az volt, hogy az előadók/producerek több gyilkosságot is elkövettek, a tett helyszínein pedig a hátramaradt energiák és lelkek kísértettek tovább. Ezek az energiák a 4chanes, konteókba bonyolódó válaszadó szerint egészen az Egyesült Államok történelmének kezdetéig nyúlnak vissza, kezdve az indiánok lemészárlásával, a rabszolgasággal, az amerikai polgárháborúval, egészen az 1990-es évekig.
„Lényegében, ha elfogadjuk azt a luciferiánus elképzelést, hogy lehetséges egy élet kioltásával felszabaduló energiát egyfajta rituálé során valami kézzelfogható dologba átformálni, akkor létezhet valamilyen közvetítő a szellemvilág és a számunkra valóságosnak ismert világ között: az életenergia, a halálenergia, egy démon vagy akár a magnókazetta mágnesszalagja” – állt a hozzászólásban, ami előrevetíti azt az elborult vélekedést, hogy a memphisi repperek által meggyilkolt személyek lelke mágnesszalagba zárva kísértett tovább.
Nyolc darab elátkozott kazetta áll a városi legenda középpontjában:
- Maniac: World of a Psycho
- Psycho: The Return of Psycho
- Ten Wanted Men: Wanted Dead or Alive
- Children of the Corn, Lil Grimm: The Single
- Lil Ramsey: Goin Undacova
- H.O.H.: Livin’ in a Casket
- N.O.D.: N*ggaz of Destruction
- Mr. Tinimaine: 19 Tini 5 / Krept & I Kame
A kazetták egy része elveszett, egy része az Internet Archive könyvtárában, egy másik része pedig a YouTube-on érhető el, míg egyes dalok virális hangeffektté váltak a TikTokon. Ahogy a sigilőrület tetőzött az interneten, különböző kisebb, megbízhatónak nehezen nevezhető blogokon elkezdett terjedni a recept, ami a tökéletes sigil-rapkazettához kell:
„Gyilkolj meg valakit, rögzítsd a hangot, vagdosd fel és mintázd be, térj vissza a gyilkosság helyszínére, reppelj rá a gyilkos alapra a barátaiddal, és tedd rá egy kazettára. A sigil elkészült, kezdd el árulni a kazettát, gyűjtsd be a profitot.”
A rémisztő hatásra a korabeli előadók azzal is ráerősítettek, hogy olyan címeket adtak, mint a Mass Murder (tömeggyilkosság), és a borítók grafikái közül is több horrormotívumokkal élt. A Return of Psycho borítóján Psycho a föld alól mászik ki egy temetőben a sírkövek közül, a Ten Wanted Men: Wanted Dead or Alive borítóján pedig a főszereplő repper egy koporsóban fekszik. Ez akkora trend volt, hogy a H.O.H. (Hall Of Hell) még címbe is rakta (Livin’ in a Casket, vagyis magyarul: Koporsóban élni), és a borítón a négy tagjuk pihen koporsókban:
Ugyanez volt a helyzet a memphisi rap legismertebb csapatával, a Three 6 Mafiával is, aminek az 1995-ös, Mystic Stylez című albumán sátánista motívumok, erőszakos szövegek és horrorfilmekből kölcsönzött hangminták jelentek meg, őket azonban furcsa módon nem mosták össze a sigilteóriával, hiába voltak sokkal népszerűbbek a fenti underground figuráknál.
„New Yorkban az Isley Brothers lemezeit darabolták fel, hogy beateket készítsenek belőlük. Memphisben ezzel szemben horrorfilmekből és snuff-filmekből származó sikolyokat vágtak össze, és abból csináltak számokat. Ez olyan zene, amit leginkább hajnali háromkor, egy temetőben bolyongva lehet elképzelni, a kezedben néhány doboz Steel Reserve sörrel. Nem éppen az a fajta, amit szívesen beraksz, amikor valaki odanyújtja neked az AUX-kábelt” – jellemezte a műfajt egy, a trendet kronologikusan feltáró, itt-ott mégis buta konteókba bonyolódó hiphopblog szerzője.
A 4chan után a TikTok adott újabb lendületet a városi legenda terjedésének. Az egyik legijesztőbb kazetta mind közül a Lil Grimm-féle Children of the Corn bemutatkozó anyaga, aminek az egyik dala virális lett a TikTokon. A platformon aztán a felhasználók elkezdtek sztorikat kreálni a sigilőrület köré: videók készültek arról, hogy milyen lehetett gyereknek lenni a kilencvenes évek Memphisében, amikor megébredtél éjszaka, és ez az ijesztő zene duruzsolt a nappaliból vagy az utcáról, és több, MI-vel generált videó is terjedni kezdett, amikben sátáni rituálék és csontvázas felvételek alá vágták be Lil Grimmék zenéjét:
Később e köré aztán konkrét internetes alműfaj és mikrotrend épült 2019 környékén, amivel még a Guardian is foglalkozott, és amit a sigilkore gyűjtőfogalommal illettek. A rövid életű műfaj pionírja egy Luci4 nevű repper volt, és bár a szétroncsolt hatás és a kreatív, őrült mintázási kultúra viszont megmaradt, a dalok hangzása a trend végére eltávolodott a régi memphisi kazetták hangulatától. Ennek ellenére a TikTok és a Spotify is meglátta ebben a trendet, utóbbin hivatalos playlistek is voltak sigilkore címszó alatt.
Ha viszont meghallgatjuk az eredeti rapkazettákat, kiábrándító felfedezésre juthatunk, ami részben le is rombolja a városi legenda egyik alaptézisét, miszerint tele van gyilkolászós mintákkal az összes ilyen lemez, amiket gonosz lelkek szálltak meg. A fenti anyagok közül a legtöbbnél hiányzik a hideglelős horrorhatás, a memphisi rap alapvető stílusjegyei dominálnak inkább. Van, amelyiken horrorisztikus minták sincsenek, és az állítólagos gyilkosság zajának sem találni nyomát a hangmintákban.
Több előadóról alig maradt fenn kézzelfogható információ, és a legtöbbjük nem is futott be értelmezhető karriert. Fontos összekötő kapocs azonban a memphisi legendaként emlegetett Tommy Wright III, aki máig aktív, és egyértelműen a legismertebb név a fentiek közül. Ő több lemeznek is producere volt a hivatkozott listából, a Ten Wanted Men csapatot pedig maga alapította.
A képet árnyalja, illetve a teóriák valóságalapját is részben lerombolja Lil Grimm 2017-es, ritkaságszámba menő interjúja, amiben az általa producerként jegyzett Children of the Corn-kazettáról beszélt. A rapzenei sajtó gyakran említi, hogy a memphisi hiphop megelőzte a korát, és idő előtt olyan újító műfaji elemeket használt a zenében (triplet flow, 808-basszusok és gyors, mantraszerű refrének), amiket a trap műfaj előfutárának vagy egészen konkrétan első, kezdetleges megjelenésének tekinthetünk. Erre Grimm is utalt, hangsúlyozva, hogy a zenéhez inkább terápiás céllal nyúltak.
Grimm szerint a produceri munka sem rituális vérfürdőzés útján, hanem sokkal földibb megoldásokkal zajlott. Az interjúban részletesen elmagyarázta, hogy készítette a horrorisztikus dalokat a korai kazettáikra: az Isley Brothers egyik dalából kivágott zongoralooppal indított, amiket különféle hangmanipulációs technikákkal teljesen átalakított: egy Gemini sampler (ami nem összekeverendő a Google azonos nevű mesterséges intelligenciájával) segítségével lelassította a mintát, majd egy négysávos magnón vezette át, ami zajokat és torzítást adott hozzá.
Elmondása szerint ettől a hangzás olyan lett, mintha a zene a szabadban szólna, és egy nyolcvanas évekbeli horrorfilmet idézne. Hogy még horrorisztikusabb legyen az eredmény, Grimm egy helyi boltban vásárolt, olcsó halloweeni kazettáról szélzúgást és egyéb rémisztő zajokat is bekevert a zenébe, majd vonósokkal fokozta a feszültséget. A horrorhatást tehát sokkal inkább effektek és kreatív produceri megoldások útján, és nem valódi sikolyok vagy halálhörgés rögzítésével érték el.
Tommy Wright III szűkszavúan, de szintén eloszlatta a kételyeket egy friss interjújában. A repper-producer elmondta, hogy soha nem a sátánt éltették, egyszerűen csak „gonosz, torokvágós rapet” csináltak, ezt váltotta ki belőlük a város káosza.
Félreértés ne essék, a sigilkazetták gyakran tényleg ijesztők és erőszakosak voltak, de közel sem akkora volumenben, ahogy azt az internetezők utólag felnagyítják. A Hellraiser című dal Maniactől mindenesetre jó képet ad arról, milyen roncsoltan szólaltak meg a barkácskörülmények közt felvett dalok:
A kor sztenderdjeit meghaladó absztrakt alap itt úgy szól, mintha egy régi pittyegő videójáték hangjait mintázták volna, Maniac trehányul kikevert vokáljai pedig végig koszosan sercegnek. A tartalom is fontos: a Hellraisert hallgatva legfőképp arról kapunk pontos képet, hogyan jelent meg ezekben a számokban az erőszak:
„Slit your throat
Look at you choke
Then I just kick back and laugh
[…]
Walking through the graveyard
Visit n*ggas I ripped apart
Off with his head
Look at him bled
Then I left ’em in the dark”
– hangzik el a dalban. Magyarra fordítva arról szól, hogy Maniac elvágja áldozata torkát, majd nevetve végignézi, ahogy az megfullad. Aztán a temetőben sétál, meglátogatva azokat, akiket széttépett, lefejezte őket, végignézte, ahogy kivéreznek, majd hátrahagyta áldozatait a sötétben. Ez elsőre rémisztőnek hathat, ugyanakkor – mint a hiphopban általában – nem szabad kizárni a dalszövegek fikciós jellegét. Ahogy azt sem, hogy mekkora kultúrájuk van az ilyen soroknak a modern rapben is: a Suicideboys, Tyler, the Creator, Eminem vagy épp a magyar Killakikitt is hasonló szövegeket írt, mégsem elítélt gyilkosok vagy sátánista szektatagok.
A városi legendát Memphis sötét ügyeivel is összemosták, sőt épp ez a szociokulturális háttér adott táptalajt a konteók terjedésének. 1993 májusában az arkansas-i West Memphis városában három nyolcéves fiút – Stevie Branchet, Michael Moore-t és Christopher Byerst – holtan találtak egy erdős területen. A rendőrség hamar három helyi fiatalt, Damien Echolst, Jason Baldwint és Jessie Misskelley Jr.-t gyanúsította meg, akiket később West Memphis Three, vagyis a nyugat-memphisi hármak néven ismert meg a közvélemény. A három vádlottat elítélték, de az ügy az évek során egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kapott, mivel sokan úgy vélték, hogy az eljárás súlyos hibákkal zajlott, és nem támasztotta alá egyértelműen a bűnösségüket.
Az ügyet jelentősen befolyásolta a nyolcvanas–kilencvenes években az Egyesült Államokban elterjedt sátánista pánik, ami még Magyarországra is begyűrűzött, démonizálva például a heavy metalt. Damien Echols fekete ruhákat viselt, heavy metalt hallgatott, Stephen Kinget olvasott, és érdeklődött az okkultizmus iránt, amit a nyomozók és az ügyészség sátánista kapcsolatok bizonyítékaként próbált bemutatni. A per során egy önjelölt okkultszakértő is azt állította, hogy a gyilkosságok rituális jellegűek lehettek, bár erre nem volt meggyőző tudományos bizonyíték. Később számos jogász, újságíró és független szakértő úgy ítélte meg, hogy a sátánizmusról szóló feltételezések nagyban hozzájárultak az előítéletek kialakulásához és a három vádlott elítéléséhez. Echols és társai 2011-ben az Alford-vádalku keretében szabadultak, miközben fenntartották ártatlanságukat.
Ugyanez a sátánista pánik lehetett a kiváltója annak a vélekedésnek, hogy a memphisi repperek a nem bizonyított gyilkosságokat a sátán nevében követték el, gyorsabb meggazdagodást és befutást várva ettől.
„Nem tudtuk, mi az a trap, csak ijesztő zenét csináltunk 808-as basszusokkal. Nem adtunk neki fantázianeveket, egyszerűen csak ez volt a városunk kultúrája. Zenét csináltunk a hoodnak, és ezzel próbáltuk gyógyítani magunkat. A belső feszültségeinket adtuk ki”
– mondta 2017-ben Lil Grimm, aki viszont nem bánja, hogy több mint húsz év múltán is felemlegetik a Children of the Cornt.
Valójában ebben áll a sigilkorszak valósága a sátáni körítés mögött: a mindössze két és fél évig működő Children of the Corn formáció zenéje a harag, a szorongás és a félelem lecsapódása volt olyan fiataloktól, akik próbáltak valahogy túlélni az erőszakkal és bűnözéssel teli Memphisben. Jóval nyersebb, földibb és valósabb okok ezek, mint amit a teória sugallni próbál a sátáni szertartásokról és a rituális gyilkosságokról. A történelmi háttér, illetve a helyi sötét ügyek mégis jó alapot adtak ahhoz, hogy az internetes folklór mondvacsinált horrorsztorikat költsön hozzá.
(Források: Medium, AV Club, Treble Zine, No Bells, X Files of Rap, Mattyballz / YouTube, Tuv / YouTube, The FADER)
