Marcel Petiot napközben kifogástalan úriembernek mutatkozott, és elismert orvos is volt, míg éjszaka kegyetlen gyilkos, aki pénzükért és értékeikért többtucatnyi áldozatát megölte, majd feldarabolta őket, és elégette a maradványaikat. A Párizsban élő Petiot a náci megszállás okozta zűrzavart és a kétségbeesett vagy éppen reménykedő emberek hiszékenységét használta ki. De nemcsak őket verte át, hanem a rendőrséget, az igazságszolgáltatást, a francia ellenállást és a náci titkosszolgálatot is.
Petiot-t barátságos, sármos, intelligens embernek írták le, aki hízelgéssel, nagy dumával rendszerint célt ért. Persze aki ismerte volna a múltját, abban felébredhetett volna a gyanú. Élete tele volt erőszakkal és csúnya ügyekkel. Az 1897-ben született Petiot-nak már kisgyerekként volt a rovásán, egyszer kipakolt egy postaládát, és köztulajdon megrongálásában is bűnősnek találták. Tizenegy évesen ellopta az apja pisztolyát, amelyet aztán az iskolájában el is sütött. Szintén tizenegy éves volt, amikor szexuális ajánlatot tett egy osztálytársának. Ezek után senki sem csodálkozhat, hogy több iskolából kirúgták.
1914-ben erőszakos természete és bűnügyei miatt egy pszichiátriai kivizsgáláson vett részt, ahol megállapították, hogy mentális betegségben szenved. Ez azonban nem volt kizáró ok ahhoz, hogy később önkéntesként csatlakozzon a francia hadsereghez, és harcoljon az első világháborúban. Petiot egy gáztámadás után idegösszeomlást kapott, ami után egy szanatóriumban pihent. Később katonai takarókat és morfiumot próbált meg ellopni, kleptomániájából sosem gyógyult ki, és miután gyakorlatilag őrültnek nyilvánították, egy pszichiátriai intézetbe küldték. A frontra még visszatért 1918-ban, majd fogyatékkal élőként leszerelték.
Petiot a civil életbe visszatérve mi másnak kezdett volna tanulni, mint orvosnak egy veteránoknak indított programban, és hol máshol kezdett volna dolgozni, mint egy elmegyógyintézetben. 1921-ben diplomát is szerzett. Ezután sem kerülte el a zűröket, narkotikumokat kezdett használni, meglopta a saját betegeit, és illegális abortuszokat is végzett.
Újabb meglepő fordulat volt az életében, hogy viselt dolgai ellenére Villeneuve-sur-Yonne polgármesterévé választották 1926-ban. A gyanú szerint már itt is ölt, Louise Delaveau nem sokkal azután tűnt el örökre, hogy találkozgatni kezdett a férfivel. Petiot a városka kasszájába is belenyúlt, és mindenkitől lopott. Öt év múlva már elfogadhatatlannak találták a személyét, lemondatták. 1933-ban Párizsba költözött, ott is folytatta kétes orvosi tevékenységét, majd a második világháború idején még gátlástalanabbá vált.
Petiot szeretett a zavarosban halászni, a nácik által megszállt Franciaország pedig ehhez tökéletes volt. Az ország megosztott volt, a társadalom a nácikat támogatókból és ellenállókból állt, a rettegés, a paranoia tömegeken uralkodott el. Emberek naponta tűntek el a városban, és senki sem lehetett biztos abban, hogy a nácik vitték el őket vagy egyszerűen csak megléptek. Ez pedig kapóra jött neki. A dr. Eugène nevet választva azt kezdte terjeszteni magáról, hogy a francia ellenállás tagja, és olyan kapcsolatrendszere van, hogy bárkit ki tud menekíteni Portugálián keresztül Dél-Amerikába. Már aki hajlandó ezért nem kevés pénzt letenni. Általában 50 ezer frankot kért a szolgálataiért. A behálózott ügyfelek, jórészt nácik elől menekülő zsidók, persze sosem jutottak el Dél-Amerikába, hanem Petiot pincéjében és kályhájában végezték.
A leírások alapján a szavakat nagyon jól forgató, szuggesztív Petiot külvárosi villájába csalta az áldozatait, ahol elvette tőlük az értékeiket, majd előadta, hogy csak akkor léphetnek be például Argentínába, ha beadatják maguknak a megfelelő védőoltást. Természetesen erre ő is készen állt, és ha a menekülni vágyók belementek, akkor oltást adott nekik. A fecskendőjébe azonban nem oltóanyagot, hanem mérget töltött, így gyakorlatilag kivégezte őket. A feldarabolt holttesteket megpróbálta elégetni, vagy mésszel teli tartályokba rejtette azokat. Újabb ügyfeleket is ravasz módon szerzett: akiket sikerült behálóznia, azokkal olyan leveleket íratott, hogy minden rendben ment, és ha Dél-Amerikába érnek, majd az otthon maradottakat is kihozatják. Ezek a szövegek Petiot által vásárolt dél-amerikai képeslapokra is felkerültek, így ébresztett bizalmat másokban.
A Gestapo is ellenállóként tarthatta számon, mert 1943-ban letartóztatták, és néhány hónapig fogságban is tartottak. Onnan nem tisztázott körülmények között szabadult, de 100 ezer frankot le kellett szurkolnia a náciknak. Ezután is folytatta tevékenységét, egészen 1944. március 11-ig, amikor szomszédjai a kéményéből áradó sűrű fekete füst és bűz miatt kihívták a tűzoltókat.
Petiot-t a rendőrség értesítette telefonon. Az orvos első kérdése az volt: „Belépett az épületbe?” Amikor a rendőr nemmel válaszolt, hozzátette: „Ne tegyen semmit. 15 perc múlva ott vagyok a kulcsokkal.” Petiot elbiciklizett a házához, és valószínűleg azon járt az agya, hogy vajon felfedezték-e a pincéjét.
Mikor odaért, lesápadt rendőrökkel és tűzoltókkal találkozott, az egyikük éppen hányt. Ő találta meg a pincében a tűz forrását. A két szénkályha egyikéből egy emberi kéz lógott ki, a padlót pedig emberi maradványok, csontok borították. Gyakorlatilag egy tömegsírra bukkantak.
Petiot még ekkor sem esett kétségbe, saját testvéreként mutatkozott be, és azt mondta a rendőröknek: „Barátaim, az életemet kockáztatom. Ezek a holttestek németeké és hazaárulóké. Egy ellenálló csoport vezetője vagyok.” Könyörgött, hogy legyenek a rendőrök igazi hazafiak, és engedjék el, mielőtt az ellenség felfedezi. Hittek neki, és elkerekezett a helyszínről. Ezek után hónapokig nyomoztak utána.
Petiot-t az áldozatok megtalálása után hét hónappal, 1944 októberében tartóztatták le a rendőrök, pere pedig 1946. március 18-án, nagy érdeklődést kiváltva kezdődött. Védőügyvédje, René Floriot kockázatos taktikát választott, eljárási hibákra hivatkozott, és azt próbálta bebizonyítani, hogy Petiot áldozatainak többsége náci bűnöző vagy nácikkal kollaboráló francia volt. Petiot a bíróknak is ezt próbálta eladni, de a valóság az, hogy a meggyilkolt személyek jó része zsidó származású vagy bűnöző volt. Floriot arra is próbált játszani, hogy a szenzációt kereső újságok – amelyek a dr. Sátán becenevet is ráaggatták – már eleve bűnösként mutatták be Petiot-t, akit így nem illetett meg igazán az ártatlanság vélelme. Az az ügyvédben fel sem merült, hogy Petiot elmeállapotára hivatkozzon, pedig úgy valószínűleg elkerülhette volna védence kivégzését.
A bírák és az esküdtek akkor győződtek meg teljesen Petiot bűnösségéről, amikor kimentek a bűncselekmények helyszínére, ahol egy dupla ajtóval elzárt pincét és egy kukucskálóval ellátott gázkamrát is találtak. Petiot valószínűleg több áldozata haláltusáját is végignézte.
Petiot ellen 135 vádpontot hoztak fel, majd a tárgyalás végén, 1946. április 4-én halálra ítélték. Az ítélet szerint a férfi 27 embert ölt meg, 24-et előre kitervelt módon. Többek szerint ennél jóval magasabb, 60 és 200 közé tehető az áldozatai száma. A halálos ítéletet május 25-én hajtották végre guillotine-nal, de az a rejtély nem oldódott meg, hogy hová kerültek az áldozatok értékei és a pénzük.
(Források: NBC News | History | Francia Igazságügyi Minisztérium | Spiegel)
