Van a Radioheadből ismert Thom Yorke-nak egy Atoms for Peace nevű zenekara, amiben olyan arcokkal játszik együtt, mint a Red Hot Chili Peppers basszerosa, Flea meg az R.E.M. dobosa, Joey Waronker. Na itt most nem erről lesz szó, hanem az azonos nevű programról, amit Dwight D. Eisenhower amerikai elnök rúgott be 1953-ban egy ENSZ-közgyűlésen elmondott beszédében, és nagyon leegyszerűsítve az volt a lényege, hogy az atomkorszakban békés felhasználási módokat keressenek a nukleáris energiának ahelyett, hogy kizárólag pusztító bombákban használnák a maghasadást. Ennek volt az egyik eredménye az úgynevezett atomkertészkedés is, ahol gamma-sugárzással kényszerítettek mutálódásra egy rakás növényt,
és ebből olyan dolgok születtek, mint a verticilliumos hervadásnak ellenálló borsmenta vagy a vörös húsú grépfrút.
Az átlagembernek nyilván utóbbi az érdekesebb, már csak azért is, mert simán lehet, hogy valakinek teljesen magától értetődő, hogy a grépfrút húsa vörös, más meg lehet, hogy eddig legfeljebb csak rózsaszínűt látott. És akkor a fehér húsú grépfrútról még nem is beszéltünk. A grépfrút jelenlegi ismereteink szerint Barbadoson született meg valamikor a 18. században, amikor a természetben véletlenül kereszteződött a pomelo a naranccsal, aztán, ahogy az lenni szokott, egy rakás variációja alakult ki az évek során, és a sárgarépához hasonlóan itt is nagy szerepet játszott a szelektív nemesítés.
A grépfrút sokáig nőtt mindenfelé a Karib-térségben, de a mai népszerűségének az ágyazott meg, amikor egy Odet Philippe nevű francia fickó az 1820-as években letelepedett Floridában, és mivel ez volt a kedvenc citrusféléje, rögtön létre is hozott egy csomó hatalmas grépfrútültetvényt. Az édes narancshoz szokott amerikaiak nem igazán voltak oda a savanykás gyümölcsért, de a grépfrút az ültetvényeken sem hagyta abba a mutálódást. Így eshetett meg, hogy egy másik grépfrútkedvelő floridai ültetvénytulajdonos egyik munkása 1910-ben észrevette, hogy az egyik fán a megszokott fehéres-sárgás helyett rózsaszín húsú gyümölcs termett.
Az ültetvény tulajdonosa, Kimball Chase Atwood eleinte nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, de hamar rájött, hogy a grépfrút ezzel lehet igazán sikeres. És az is lett: a következő évtizedekben Atwood lett az Egyesült Államok legnagyobb grépfrúttermesztője, a gyümölcseit pedig még V. György brit király is dicsérte, aki a haláláig minden évben kapott egy doboz grépfrútot Atwood ültetvényéről. Menet közben a grépfrút Texasban is megjelent, 1929-ben pedig itt bukkant fel az a mutáció, ami végül tényleg grépfrútnagyhatalommá tette az Egyesült Államokat: egy rózsaszín húsú grépfrútot termő fán vörös húsú grépfrútot találtak.
Ez a grépfrút nemcsak a húsa színe miatt volt érdekes, hanem azért is, mert sokkal édesebb volt, és a következő években Ruby Red néven az egész országban népszerű lett. Texasban annyira, hogy gyorsan ki is szorított minden más verziót, és az évek során újabb és újabb, még vörösebb grépfrútok születtek az államban. Texas amúgy mára az Egyesült Államokon belül is csak a harmadik legnagyobb grépfrúttermesztő, és Amerika is jócskán lemaradt, bár hogy mennyire, azt nehéz megmondani, mert az interneten fellelhető statisztikák egymásnak is ellentmondanak. Az biztos, hogy mára Kína az abszolút uralkodó, a világ összes grépfrútjának háromnegyedét ott termesztik.
De most térjünk is vissza az Egyesült Államokhoz, mert ezen a ponton nyilván azt kérdezi mindenki, hogy oké, ez mind nagyon érdekes, de HOL VAN MÁR A GAMMA-SUGÁRZÁS??? Hát ott, hogy a kezdeti, természetesen vörössé mutálódó grépfrútok után az ötvenes években Texasban azzal a problémával szembesültek a termesztők, hogy a vörös grépfrútok megint elkezdtek inkább rózsaszínűek lenni. Ennek nyilván nem örültek, úgyhogy az éppen csak elkezdődött Atoms for Peace programot meg az ennek keretében elindult, eredetileg a sugárzás növényekre gyakorolt hatásait vizsgáló atomkertészedést is bevetették, méghozzá elég nagy sikerrel.
Az atomkertészet eredetileg úgy működött, hogy az ebbe beszálló önkéntesek sugárzásnak kitett magokat kaptak, amiket elültettek otthon, aztán beszámoltak az eredményeikről az egészet kitaláló brit Muriel Howorthnak. Howorth viszonylag hamar ért el sikereket, nagy sajtóvisszhangja volt annak, amikor a megszokottnál sokkal nagyobb földimogyoró-bokrot növesztett egy összesugárzott mogyoróból.
Így született meg a Star Ruby nevű grépfrútvariáns is, amit egy Richard Hensz nevű kutató hozott létre 1959-ben, és a hetvenes években került piacra. Később szintén ő hozta létre a Rio Red nevű, még vörösebb grépfrútot, és végül ebből a kettőből alkották meg a Rio Start, ami a mai napig az egyik legnépszerűbb fajta.
Szóval igen, a vörös grépfrút nagyjából úgy született meg, ahogy a Marvel képregényeiben Hulk lett a gamma-sugárzással kísérletező Bruce Bannerből.
Csak a nagy zöld szörnyeteggel ellentétben a grépfrút nem akar összecsapni senkit, és a sugárzás sem jelenti azt, hogy káros lenne az egészségre. Az így kikényszerített mutáció a konkrét génszerkesztéssel ellentétben hivatalosan nem is génmanipuláció, szóval érdekes módon a vörös grépfrút hivatalosan GMO-mentes.
Azt viszont érdemes kiemelni, hogy bár a sugárzás miatt nem veszélyes a grépfrút, rengeteg gyógyszer hatásmechanizmusát tudja felforgatni, a benzodiazepinektől az SSRI típusú szorongáscsökkentőkön át az amfetaminokig. Szóval ha valaki gyógyszert szed, az mindenképpen beszéljen az orvosával, mielőtt grépfrútot eszik.
(Források: Atlas Obscura, Now I Know, US Citrus)
