Győrben és környékén speciálisnak hívják a nápolyit. Vagy speciálnak. Vagy specinek. Úgy hírlik, az egykor a kekszgyárban dolgozó, országos hírű nyúltenyésztőről, Specziál Ernőről kapta a nevét a speci. Vagy a drazséfényezésben kiteljesedő Specziál Jánosról. Vagy a Spezial márkanevű kekszgyári vágógépről. Vagy a Specialité nevű ostyaszeletről. Kiderülhet vajon valaha? A történet titokzatos. Igazi győri specialitás.
A kakaóízű fekete lyuk
Nem sokkal azután, hogy sikerült a középkor szigorlatom, fejembe vettem, hogy valami igazán ütőssel ünneplem meg ezt a kivételes napot. Letettem a kollégiumban a leckekönyvemet, a jegyzeteimet, és bőrcipőben, öltönyben indultam a piliscsabai CBA felé, hogy tetemes mennyiségű édességet vegyek. A szobatársam gondterhelt arccal jött szembe a folyosón, ezért megkérdeztem, hozzak-e neki valamit. Felderült az arca, és azt mondta, hogy igen, specit. Specit? – kérdeztem értetlenül. Speciálist – segített ki, és széttárta a karjait, hogy akkor ezek szerint tényleg nem tudom, hogy az micsoda. Speciálist? Speciális mit – érdeklődtem tovább, és egyre elveszettebbnek éreztem magam. Elmagyarázta, hogy a kakaóval, citrommal, vaníliával vagy más finomsággal töltött ostyarudakra gondol, én meg mondtam neki, hogy akkor miért nem azt mondja, hogy nápolyi. Azért – sóhajtott türelmesen –, mert ennek a terméknek speciális a neve. Esetleg speci. A szobatársam Mosonmagyaróvárról származik. Úgy emlékszem, mogyorós specit hoztam neki a CBA-ból.
Közel két évtized telt el azóta, hogy lefolytattuk a fenti beszélgetést, ezért úgy gondoltam, ideje utánajárni, miért is speci a speci Győr-Moson-Sopron vármegye egyes részein. A kifejezés ugyanis nem terjedt el az egész megye területén, kapuvári kollégám például nápolyinak mondja a nápolyit, akár a békésiek, a nógrádiak vagy a somogyiak. Rejtély ez is. Ami egyre jobban foglalkoztatott, de ahelyett, hogy tisztult volna a kép, a történet egyre inkább egy citrom-, vanília- vagy kakaóízű fekete lyukra hasonlított.
Akik specinek hívják a nápolyit
A Kisalföld 2015-ben Ilyenek vagyunk címmel kampányt hirdetett. Arra voltak kíváncsiak, mik a térség településeinek jellegzetességei, ismertetőjegyei, egyedi vonásai. Ezeket egy előre elkészített plakátsablonon jeleníthették meg a falvak és a városok. Győrén szerepelt az Audi-gyárra utaló négy-, illetve a városban élő olimpikonokat sejtető öt karika és a vaskakas, amit 1594-ben, Győr elfoglalásakor állítottak az akkori Duna-bástyára a törökök. Megtudhattuk, hogy a győriek legtöbbször a szökőkúthoz beszélik meg a randikat, és itt volt olvasható az a mondat is, hogy „Specinek hívjuk a nápolyit”.
A plakátot bemutató cikkben az állt, hogy magyarázatként többféle verzió kering, de sajnos egyik sem bizonyított, ezért a szerkesztőség arra kérte az olvasókat, hogy akinek az elnevezés eredetéről több információja van, ne tétovázzon, ossza meg velük. Mint a legendák képződése során bármikor, itt sem elhanyagolható a kronológia. Ahogy az sem mellékes, hogy mennyire erős és eredeti a sztori. A lap felhívására elsőként Marczaliné Specziál Andrea jelentkezett. Azt mondta, az édesség a nagypapájáról, Specziál Ernőről kapta a nevét a családi emlékezet szerint.
„Az általunk ismert legvalószínűbb verzió az, hogy egy Spezial nevű gyártól vásárolt gépeket a kekszgyár, talán a csehektől, de azzal csak ostyatortákat sütöttek. Specziál Ernő azt találta ki, hogy ostyaszeleteket készítsenek, és hogy legyen csokiba mártott változat is. Emellett ő állította össze a töltelék receptjét” – ezt már Specziál Lászlóné, Andrea édesanyja, az 1984-ben meghalt Specziál Ernő menye mondta a Kisalföldnek. Hozzátette: hallottak ugyanakkor olyat is, hogy nem Ernő, hanem a fivére, János a névadó. Mivel a hét Specziál testvér közül hárman álltak a Győri Keksz- és Ostyagyár, illetve elődje, a Koestlin-gyár alkalmazásában (Ernőn és Jánoson kívül Géza is), a bizonytalanság egyre csak dagadt.
„Mint a rossz pénzt, úgy ismerték az apósomat Szigetben! Nagyon jó ember volt, a családja mellett a cukrászmesterség volt a mindene. Otthon is folyamatosan kísérletezett az édességekkel, s azon gondolkozott, hogy a gyártásukat miként valósíthatja meg üzemi keretek között. Imádta a szakmáját” – nyilatkozta a Kisalföldnek 2021-ben Specziál Ernőről Specziálné Hulman Magdolna. A téma tehát éveken át terítéken maradt. Egyre világosabb volt, hogy a Specziálné által emlegetett Szigethez vezetnek a nyomok.
Kétszersült- és piskótamesterek a lottónyereményen vett gyártelepen
Koestlin Lajos és Társai Keksz- és Biszkvit gyára a Győr melletti Sziget község egyik legrégibb üzemépületében, az egykori Gőzmalom téren kezdte meg a működést. A Győri Ipartörténeti Alapítvány alapos leírásából kiderül, hogy ezen a helyen állt az ország első „biscuitgyára” is. A létesítmény múltja a közterület nevére is magyarázatot ad, Back Hermann ugyanis a gőzmalmát alakította át édesipari üzemmé Szigeten. A Back által vitt Magyar-Angol Biscuit Gyár Részvénytársaság 1880-tól 1894-ig működött, majd pár évvel később az ausztriai Bregenzből megérkezett a már emlegetett Koestlin Lajos, aki befektetést keresett. A bezárt Back-gyárat Diamant Emánuel kereskedelmi utazó mutatta meg neki, hogy aztán két éven át húzódó tárgyalásokat követően gazdát cseréljen a kiváló adottságokkal rendelkező telep.
Koestlin hiába adta el a bregenzi üzemét, így sem volt elég pénze, úgyhogy társulni kényszerült. A bécsi iparmágnás, Heller Gusztáv és felesége, valamint Koestlin mellett maga Diamant Emánuel lett a családi vállalkozásból közkereseti társasággá alakuló cégben a harmadik tulajdonos. Az ő „lottérián” nyert főnyereményének köszönhetően már elegendő pénz állt rendelkezésre, hogy felszereljék az induló üzemet. A Koestlin Lajos és Társai Rt. 1900-ban kezdte meg a működést, 13 évvel később pedig már ezer embert foglalkoztatott. A hazai édesipar kiválóságainak több nemzedéke tevékenykedett a gyár falai között. Cukrászok, csokoládé- és bonbonkészítők, pékek, kétszersült-, piskóta- és desszertmesterek.
Az Albert kekszet (ami Viktória királynő férje, Albert főherceg után kapta a nevét) 1912-ben kezdték el gyártani. Koestlinék ekkor vásárolták meg Angliából több termék receptje és gyártási joga mellett a kor legkorszerűbb kekszkészítő berendezéseit.
Több ezer tonna államosított édesség
Az első világháború idején a kekszen kívül wafflit és cvibakot, vagyis katonai kétszersültet készítettek itt. 1947-ben aztán államosították a gyárat, amelynek addigra Európa-szerte ismerték a termékeit, és amely a könnyűipari miniszter 1950. május 23-i alapítólevele óta a részvénytársasági forma helyett Győri Keksz- és Ostyagyár Nemzeti Vállalat néven jegyezte a finomságait. Az új vállalat igazgatói tisztjét Fürst István töltötte be.
Az ő nevével kapcsolatban bukkan elő az első nyom speciügyben is. Fürst ugyanis 1952-ben, az Élelmezési Dolgozó című szaklap hasábjain példaként állította Specziál Ernő és János művezetőket az üzem dolgozói elé, mert mint írta, „az ő osztályukon nincs késés, vagy igazolatlan mulasztás, mert már kezdetben is – törvényadta jogukul fogva – erélyesen felléptek a fegyelmezetlenekkel szemben”.
1981-ben már 1600-nál is többen dolgoztak itt, és a Figyelő 1982-es cikke szerint a Magyar Édesipari Vállalat termelési volumenének 23 százalékát, termelési értékének 10,3 százalékát adta a Győri Keksz- és Ostyagyár. Elsősorban az olcsóbb édesipari termékek tartoztak az üzem profiljába, és a termelőberendezések elavultsága miatt a gyártás termelékenysége meglehetősen alacsonynak számított. Akárhogyan, a hetvenéves keksz- és a negyvenéves teasütemény-gyártó kemencékben évente 6500 tonna keksz és teasütemény, illetve nagyjából ugyanennyi töltött ostya, vagyis speciális sült ki. Gyártottak itt cukorkaárut, kávészert, de sütőport, vaníliás cukrot, teaízesítőt, ital- és pudingporokat, valamint sózott mogyorót. (Amit ugye minden más termék nyomokban tartalmazhatott.) Aki Albert vagy Pilóta kekszet, Balaton szeletet, vaníliás karikát, babapiskótát, földimogyorós csókot, Negrót vásárolt tehát akkoriban, az a győri üzem termékeit vette meg.
1991-től a gyárat az Egyesült Királyság egyik vezető élelmiszeripari cége, a United Biscuits vitte tovább. Csakhogy utána nem termelt már sokáig az üzem, ami 2000-től a Danone-é lett. 2009 utolsó heteiben lakatolták le végleg az ikonikus gyárkaput, 2010-ben pedig bontani kezdték a legendás szigeti telephelyet. Az édesipari termelésre ma már csak a négyemeletes raktárépületből lett egyetemi épület, egy irodaház és az egykori munkásszállás emlékeztet Győrszigeten.
Szóbeszédek és ostyatermékek széleinek törmelékei
A Kisalföld hat évvel a gyár bezárása után hirdette meg a kampányát, és hogy eloszlassa a legendát, a már idézett Marczaliné Specziál Andrea, Specziál Lászlóné és Specziálné Hulman Magdolna után megszólalt az ügyben Balogh József is. Balogh 1989 és 1990 között Győr tanácselnöke, 1994 és 2006 között pedig a város polgármestere volt. 1964-től 1970-ig rakodóként, betanított munkásként, majd üzemszervezőként a kekszgyárban dolgozott.
„Már akkor is elterjedt az a szóbeszéd, hogy Specziál Ernőről nevezik a nápolyit speciálnak, s ez ellen ő nem tiltakozott, inkább csak mosolygott. Ugyanakkor talán valószínűbb verzió, hogy a névadó az a keletnémet, Spezial márkájú gép lehetett, amely szeletekre vágta a nápolyit” – fejtette ki Balogh.
Ha így van, a kifejezést a kekszgyári dolgozók terjesztették el tehát. Ezt a fajta finomságot egyébként a gyári szakzsargonban típuskeveréknek nevezték Balogh szerint, és a csomagolásával nem bajlódtak sokat: négy-öt féle ízben, egy- és ötkilós zacskókban árulták a specit. A csökkentett zsír- és cukortartalommal készülő finomság olcsó, de jó minőségű tömegterméknek számított. Gyártása során felhasználtak napraforgómagot, szóját és más ostyatermékek széleinek törmelékét is. A tisztánlátás végett, és hogy a definíció pontos legyen, Balogh József hozzátette, hogy a csokoládébevonatos töltött ostyákat, így a Kismackó szeletet, a Balaton szeletet és a Csokis parányt nem nevezték speciálnak sosem. Legalább ez kiderült.
Következőnek Jelencsics József szólalt meg a Kisalföld hasábjain az egyre hatalmasabb specigate során, aki az 1996-os nyugdíjazásáig négy évtizeden át dolgozott a gyárban. Elsősorban bel- és külkereskedelmi területen, de egy időben ő vezette a vállalat ipartörténeti bizottságát is. Jelencsics újabb lehetséges megfejtéssel állt elő.
„A gyár a két világháború között, valószínűleg a harmincas évektől Specialité néven gyártott töltött ostyaszeleteket. Ez ugyan nem volt tömegtermék – a vállalat fő profilját egyébként is a teasütemények jelentették –, de Győrben annak számított, amikor ugyanis a gép szeletekre vágta a nápolyit, a széle megmaradt, amit a törött darabokkal együtt olcsón eladtak. A gyár annak idején nemcsak győr-szigeti telephelyén, hanem a Baross úton is működtetett boltot, ahol ehhez hozzá lehetett jutni. És miután ezek az áruk szépséghibásak, így selejtesek voltak, de éppen olyan finomak, nagyon sokan vásároltak is belőle. A Specialitéből rövidült speciál, majd speci kifejezés így aztán Győrben és környékén mindenféle nápolyi megnevezésére szolgált.” Jelencsics azt mondta, Specialité néven a szocializmus idején is készítettek még töltött ostyaszeleteket, az ötvenes évek második felében legalábbis – amikor ő odakerült – még biztosan.
Zsírkrém, ostyalapok között
A Specialité nevet viselő ostyaterméket emlegeti a győri kekszgyár néhai igazgatója, Halbritter Mátyás a 100 éves a győri kekszgyártás című, Andorka Zsolttal közösen jegyzett könyve is. Ennél azonban izgalmasabb fordulat, hogy 1984-ben a saját bevallása szerint édesszájú újságíró, Imre Béla egyszer már lefolytatta a Kisalföld által 2015-ben kezdeményezett vizsgálatot. A Kisalföld 1984. július 15-i lapszámában megjelent cikkében Imre Béla azt írta, amikor a speciál elnevezésének eredete után kutatott, először a két Specziál testvér nevét találta meg a győrszigeti lakosok között. Azt hitte, jó nyomon jár, aztán ellátogatott a gyárba is, ahol volt módja idősebb szakikkal egyeztetni.
Ők mesélték neki, hogy Ernő, a fiatalabb Specziál a győri Schmidl-féle Cukorka és Csokoládégyárban töltötte tanoncéveit mint cukrászinas, ezután pedig a Budapesti Tápszerművekben dolgozott. 1938-ban visszatért Győrbe, ahol előbb a Koestlin-gyárban vállalt munkát, onnan örökölte meg őt a keksz- és ostyagyár. 1968-ban ment nyugdíjba, a cukorkarészleg vezetőjeként. Imre Bélának sikerült megtudnia, hogy Specziál Ernő honosította meg Győrben a pehelycukorka-gyártást, sőt a könnyen olvadó édesség gyártási technológiáját is ő fejlesztette ki. Specziál specialitása a rox-dropsz nevű savanyú cukorka volt. Olyan limitált szériát is készített, aminek a közepén a győri ETO emblémája volt kivehető. Nem tartozik szorosan ide, de több megyei lap apróhirdetési rovatából kiderül, hogy Ernő bácsi elsőosztályú német és belga óriásnyulak tenyésztésével is foglalkozott. Hogy ők kaptak-e cukorkát vagy speciált? Azt nem sikerült kiderítenem.
Míg tehát Specziál Ernő a rox-dropsz mestere volt, Specziál János drazséban utazott, és a drazsék „fényezésében” állítólag a legjobbak közé tartozott. Rendben, de mi a helyzet a speciálissal? Imre Béla erről Horváth Emillel, a gyár kereskedelmi főosztályvezetőjével beszélgetett, aki azt mondta neki, a speciális nem más, mint töltött ostya. „Többrétegű ostyalap között zsírkrém, amelyet különböző olajos magvakból, természetes ízesítővel készítenek, majd esetenként csokoládéval bevonnak.”
Hogy körbeérjen a nyomozás, győri kollégáink segítségét kérve én is megkerestem Horváth Emilt, aki 1958-ban, szakmunkásként került a gyárba, személyesen ismerte tehát Specziál Jánost és Ernőt is. Horváth úr határozottan állította, hogy a Specziál testvérek sosem készítettek speciálist. A 86 éves férfi a speciről azt mondta a Telexnek, „olyan termék, amit a Koestlin-gyár információim szerint a harmincas évek óta gyártott, Magyarországon nem volt korábban kapható, vagyis speciálisnak számított. A kivételessége miatt kapta tehát a speciál, illetve a speci nevet. Ez volt ugyanis az első töltött ostyalap a magyarországi piacon. Ennek ellenére még ma is vannak olyanok, akik azt mondják: kérek egy nápolyit.”
Apropó, nápolyi. Miért hívják az ostyalapok közé kent zsírkrémet mindenütt máshol nápolyinak? Ha minden igaz, azért, mert itáliai cukrászok készítettek először ilyet. Persze ezek után ki tudja már.
