A Fantát ma legtöbben egy sárga, narancsízűnek mondott üdítőitallal azonosítják, de amikor kitalálták még teljesen más termék futott ezen a néven. A második világháború által kikényszerített hiánygazdaságban tejsavóból és almaprésekben maradt cefréből, almarostokból keverték ki a barnás színű italt, és ezzel a Coca-Cola jó nagy hasznot is húzott a náci Németországban.
Az eredendően fájdalomcsillapítóként induló, drogot is tartalmazó Coca-Colát 1886-ban keverte ki John Pemberton, és itala gyorsan népszerűvé vált, valószínűleg nem kis részben a benne található kokainnak köszönhetően. A kóla gyorsan meghódította az Egyesült Államokat, 1895-ben már minden államában árusították, majd a cég még tovább terjeszkedett. 1920-ban a Coca-Cola megalapította az első európai palackozó üzemét, Franciaország kaphatott így először az italból, majd 1929-ben Németországban is létrejött egy kólagyár.
A német leányvállalatot, a Coca-Cola GmbH-t 1933-tól a németországi születésű Max Keith vezette. Egyetlen cél vezérelte, az, hogy minél többet adjon el a termékből, és minél nagyobb profitot termeljen az anyacégnek. Nem aggályoskodott, hogy ekkorra már a Hitler vezette náci párt került hatalomra, a propaganda hullámaira felülve próbálta meg növelni az eladásokat, és maga a Coca-Cola is szőnyegbombázáshoz hasonló reklámkampányt folytatott, megpróbálta magát a sörhöz felemelni és a kólát is a munkások napi szükségleteként pozicionálni, ami egy hagyományosan sörfogyasztó országban nem kis bátorságra vallt. A Coca-Cola szinte mindenütt feltűnt, ahol a nácik, ha Hitler a magazin címlapján szerepelt, a hátoldalt sokszor az üdítő reklámjai foglalták el.
A Coca-Cola törekvései még inkább érhetőek voltak, miután német riválisai azt kezdték el feszegetni, hogy zsidó tőke állhat a cég mögött, és ezért nem összeegyeztethető a náci ideológiával. Azzal is támadták a céget, hogy a koffeines ital egészségtelen. Egy időben csökkentek is az eladások, de Keith folytatta reklámhadjáratát és közeledését a nácikhoz.
Az amerikai anyacég sem sok kivetnivalót talált ebben, sőt 1936-ban a berlini olimpia egyik főszponzorává vált, és olyan plakátokat is készíttettek, amelyeken a Coca-Cola logója és a horogkereszt együtt szerepelt. Amikor tízéves lett a németországi lerakat, Keith a céges születésnapi partin elrendelte, hogy mindenki Sieg Heillal köszöntse az 50. életévét betöltő Hitlert. Ha meggyőződésből tette, ha csak üzleti érdekből, a Coca-Cola szinte összenőtt a nácikkal. Állítólag van egy fotó, amelyen Hermann Göring, a Harmadik Birodalom második embere Coca-Colát kortyolgat, és Hitler is szerette koffeintartalma miatt ezt az italt.
Keith eközben gátlástalanul próbált kihasználni minden lehetőséget. Amikor 1938-ban a németek annektálták a Szudéta-vidéket, azonnal odautazott, hogy az ott hagyományosnak számító üveggyártásról tájékozódjon. A háborús készülődésben az állam korlátozta a felhasználható üveg mennyiségét, de Keith gondoskodott róla, hogy ne maradjon beszállítók nélkül, és az ottani palackozóüzemet biztosították, hogy talpon maradjon.
A cégnek akkor sem lett vállalhatatlan a hitleri Németország, amikor az 1939-ben megkezdte az európai invázióját. Az amerikai Coca-Cola továbbra is küldött szállítmányokat, benne a titkos recept alapján összeállított kólasziruppal, hogy folyamatos legyen az üdítőital gyártása. Keith pedig mindenhová, Hollandiába, Olaszországba, Franciaországba, Luxemburgba, Norvégiába is követte a hódító német hadseregeket, és átvette az ottani Coca-Cola-üzemek irányítását. 1940-re viszont ellehetetlenült a Coca-Cola németországi gyártása, mert az Egyesült Államok kereskedelmi embargót hirdetett, a britek pedig tengeri blokádot állítottak fel, ami, ha indultak is, ellehetetlenítette a szállítmányok célba jutását.
Miután a japánok 1941. december 7-én megtámadták Pearl Harbort, az amerikaiak a németek ellenségeivé is váltak, és minden üzleti kapcsolatot megszakítottak velük. Max Keith ezután nem kapott iránymutatást az anyacégétől. Emellett attól is tarthatott, hogy bármikor lefoglalhatják a vállalatát és annak üzemeit a nácik. Menekülőútnak azt látta, hogy csinál egy új üdítőt, kifejezetten a német piacra szabva.
A háborúban meglehetősen szűkös volt az elérhető alapanyagok köre, ezért kezdettől abban gondolkodtak a cég vegyészeivel, hogy melléktermékekből hoznak ki valamit. Így került aztán az új italba répacukor, almahéjból és cefréből kinyert rost és sajtgyártáskor képződő tejsavó. Az ital a nevét Joe Knippnek köszönheti, az angolul és németül is hasonló fantázia (fantasy és die Fantasie) szót rövidítette le Fantára, miután Keith arra biztatta munkatársait, hogy engedjék el a képzeletüket a név megtalálásához.
Keith ötlete bevált, és hamar népszerűvé vált az ital, amit nemcsak frissítőként fogyasztottak, hanem a cukorhiány miatt a háziasszonyok sütéshez és főzéshez is előszeretettel alkalmazták. Az ital kis hibája volt, hogy ízvilága nem volt állandó, aszerint változott, hogy éppen milyen alapanyag és mekkora mennyiségben volt elérhető. A Fanta így is piacvezetővé vált, és 1943-ra már hárommillió ládányival adtak el belőle.
A Fanta gyártása a háború lezárásáig, 1945-ig folyt, de miután bevonultak az amerikai csapatok, leálltak vele. Amikor Berlin elesett, Keith rögtön táviratot küldött a Coca-Cola atlantai központjába: „A Coca-Cola GmbH még mindig működik – írta, majd a bevételeket részletezte. – Küldjenek auditorokat.”
Bár Keith-t náci kollaboránsnak is lehetett tekinteni, ezért nem ítélték el, sőt az anyacég még ki is tüntette, hogy a nehéz körülmények között életben tudta tartani a gyártást. A legnagyobb jutalma az lett, hogy megkapta a Coca-Cola európai divíziójának a vezetését.
A Fanta 1955-ben került vissza a Coca-Cola termékkínálatába, miután a rivális Pepsi újabb és újabb ízesítésű italokat dobott piacra. A Fanta sem a Németországban kifejlesztett savós italként született újjá, hanem narancsos ízesítéssel, és a receptúrát egy olasz cégtől vásárolta meg a Coca-Cola. Néhány évig csak Olaszországban gyártották, majd 1958-ban az Egyesült Államokban is palackozni kezdték. A cég továbbra sem gondolta azt, hogy rosszul néz ki a náciknál felfuttatott márkanév használata, ezért maradtak a Fantánál. Az ital hamar eljutott minden földrészre, és egy idő után már nem is feltétlenül narancsos üdítőt jelentett. Mára már több mint száz különféle ízesítéssel készült, és némelyik csak egy-egy országban volt elérhető.
A háborús Fantát vagy ahhoz valamit hasonlót 2015-ben lehetett megkóstolni. Az ital megszületésének 75 éves évfordulóján Németországban dobták piacra az eredeti receptúra szerint készült italt, amelyet a korabeli palackokhoz hasonlókba töltöttek.
(Források: Atlas Obscura | Five Star Trading Holland | Historyanswers | Heritage Daily)
