Összetákolt háztartási eszközökből született a világhódító szösztelenítő, csak a cég nevével volt egy kis baj
Nicholas D. McKay villamosmérnök 1955-ben arra készült, hogy egy michigani középiskolában egy sulis tánc hivatalos felnőtt felvigyázója lesz. Csak éppen elfelejtette a sportzakóját (egyes beszámolók szerint a szmokingját) tisztítóba vinni előtte, ezért az tiszta szösz volt. McKayt ez nem tántorította el, ha már a neve szinte már félig MacGyver volt, akkor elkezdett összeeszkábálni egy megoldást úgy, ahogy a legendás nyolcvanas évekbeli sorozatszereplő. Csak ő nem bombát akart hatástalanítani vagy valami kulimászból kimászni háztartási eszközökkel, hanem egyszerűen csak egy tiszta ruhát szeretett volna. Fogott egy már letekert vécépapír-gurigát, és befedte ragasztószalaggal. A gurigát ráerősítette egy kiszuperált, széthajtogatott fém vállfára – ezzel pedig meg is született a világ talán első szösztelenítő hengere, aminek a technikája ma is szinte változatlan.
A világtörténelem során próbáltak azért megoldásokat találni a szösztelenítésre különböző kefékkel és gumiszerű anyaggal bevont szivacsokkal, de egyik sem volt olyan hatásos, mint amit McKay cége gyártott a következő évtizedekben. A mérnöknek egy év kellett arra, hogy kitalálja az ideális konstrukciót, miközben egy helyi cégnél még állása is volt. 1957-ben beadta a szabadalmi kérelmet, majd megalapította a saját cégét. Ez lett a Helmac, amit a feleségéről, Helenről nevezett el.
A szabadalom elfogadására éveket kellett várnia, de sikerült, 1963-ban a cég elkezdte árulni a Helmac Lint Pic-Up, nem túl fantáziadús nevű szösztelenítőt, amit öt évvel később már az egész Egyesült Államokban lehetett kapni, több tízezer boltban. Addigra már a világ tizenhat különböző országában is árulták, nem sokkal az alapítás után már saját gyárat kellett építeni a michigani Flintben, hogy bírják a tempót a kereslettel. A nyolcvanas években aztán bevezették azt a technológiát, amit a mai napig használunk: a letéphető szalagot, amivel nem kell cserélni az egészet, ha összeszöszöltük.
A céget Nicholas és Helen vezették, de az alapító felesége 1983-ban meghalt. Ezért az idősebb McKay bevette a fiát társnak a kilencvenes években, az ifjabb Nicholas McKay viszont szeretett volna szélesebb választékot árulni, nemcsak szösztelenítőt, hanem illatosítót, folttisztítót, ilyesmiket. A cég szárnyalt, bár valószínűleg elketyegett volna anélkül is, hogy változtattak volna bármit a szösztelenítő-monopóliumon. Amíg meg nem jelent a 3M.
A 3M ugyanis a kilencvenes évek végén egy nagyon hasonló hengert dobott a piacra, feltehetőleg azért, hogy a McKay családot jól megszorongassa. Az addigra vezérigazgatónak választott ifjabb Nicholas McKay pedig azt tette, amit nagyvállalatok ilyenkor szoktak, és tanácsadókhoz fordult. A Landor Associatesnak kicsengettek félmillió dollárt, a tanácsadók pedig először is végeztek egy kis piackutatást, hogy az amerikaiaknak mi jut eszükbe a márkanévről. Kiderült, hogy hiába uralja a szösztelenítő piacot a Helmac, az embereknek lövésük sincsen arról, hogy melyik cég gyártja. A megkérdezettek tizenkét százalékra a „Helmac” szóról a sisakra asszociált (angolul a sisak = helmet), tizenegy százalék a majonézre, valószínűleg a Hellmann's márka miatt, kilenc százalék pedig a kénköves pokolra. Az ifjabb Nicholas McKaynek sosem esett le, hogy bárkinek is a pokol (hell) fog eszébe jutni a családi cég nevéről.
Úgyhogy váltottak. 1999-ben a gyártósoron már nem a Helmac termékei készültek, hanem az Evercare szösztelenítői és folttisztítói, bár egy másik közvéleménykutatásban azért a megkérdezettek hét százaléka szóvá tette, hogy hasonlít az Everclear nevű rockbandához, az azonos nevű olcsó tömény piáról nem is beszélve. Az idősebb McKayt elszomorította a névváltás – mégis csak a feleségéről nevezte el a családi vállalkozást –, de a cég eredményeinek jót tett. És ezzel mintha ki is nyitották volna a kaput ahhoz, hogy elinduljanak a szokásos nagyvállalati mozgások.
Miután felvásároltak egy másik céget, várt rájuk egy újabb névváltás, az Evercare-ből a még fantáziátlanabb The oneCARE Company lett hivatalosan a kétezres évek elején, de csak pár évig. Őket is felvásárolta az amerikai Bradshaw Products, amivel beolvadt a cégcsoportba. Az idősebb Nicholas McKay – akinek az eszkábált szöszölőjével indult az egész – megérte a 93 évet, 2014-ben halt meg, éppen a felvásárlás évében.
Források:
Gary Finn: The Lost Flint (History Press, 2021)
Steve Rivkin & Fraser Sutherland: The Making of a Name – The Inside Story of the Brands We Buy (Oxford University Press, 2004)
Brushing off mom (Forbes)
