Gabriel Garcia Marquez A szerelemről és más démonokról című regényében egy kripta megnyitásakor vörös hajzuhatag ömlik ki. Ez persze a mágikus realizmusból inkább a mágikus részt képviseli, mint a realistát, de az állítás, hogy a halál után egy ideig még nő a köröm és a haj, olyan közhely, amivel mindenki találkozott már. Természetesen ez egyáltalán nem igaz: a növekedéshez olyan összetett biokémiai folyamatokra van szükség, amik a halál beállta után már nem zajlanak. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a halál beállta után még ne változna az emberi test, sőt, ezek a változások segítenek a halottkémeknek meghatározni, hogy mennyi idő telt el az életfunkciók megszűnése óta.
Már önmagában az sem egyszerű kérdés, hogy egyáltalán mit nevezhetünk halálnak. Egy darabig egyértelmű volt a válasz, hiszen a szívműködés és a légzés leállása jelentette praktikusan a halál beálltát, de az orvostudomány fejlődésével egy idő után képesek lettünk gépekkel, mesterségesen fenntartani a keringést és a légzést, így a halál definíciója a keringés és a légzés megállása mellett az agyi tevékenység megszűnésével is kiegészült. Szintén az orvostudomány fejlődése miatt lett fontos különbséget tenni a még visszafordítható (klinikai) és a már visszafordíthatatlan (biológiai) halál között. Utóbbi esetében leginkább a vérben felszaporodó szén-dioxid miatt következik be olyan savasodás, ami visszafordíthatatlanul károsítja a sejteket és a szöveteket. Korábban sokféle módszerrel próbálták megállapítani, hogy bekövetkezett-e a halál, például azt figyelték, hogy a száj elé rakott tükör felületén kiválik-e pára, vagy a gyomortájékra rakott pohár víz megrezdül-e, volt, amikor forró viaszt cseppentenek a bőrre. Ezen vizsgálatok egyike sem mutatja teljes biztonsággal a halált, pedig annak egzakt megállapítása, megint csak az orvostudomány fejlődésével, a szervátültetések miatt kiemelkedően fontossá vált. Ma az egyik biztosnak tekintett módszer az agyba futó és onnan elvezető erekben folyó vér oxigéntelítettségét méri – ha a kettő azonos, akkor az agy nem vesz oxigént, tehát nem működik.
A halál körülményeinek és pontos idejének megállapítása elsődlegesen az igazságügyi orvostan feladata, ehhez az úgynevezett hullajelenségek pontos megfigyelése szükséges. Az egyik első ilyen jelenség a sápadtság megjelenése (itt érthetővé válik a holtsápadt kifejezés), amit az okoz, hogy a hajszálerekből kifolyik a vér. A különféle ereink fala nagyon különbözik, a vénáké a legtágulékonyabb, ezért amint megszűnik a szív pumpálása, a gravitációnak engedelmeskedve a vér ezekben gyűlik össze. Az ókori görögök ezért is nevezték a verőrereket artériának, ami légvezetéket jelent, boncoláskor ugyanis ezeket mindig üresnek találták és azt gondolták, hogy a szerepük a levegő, vagy a pneuma, a lélek szállítása. Olyannyira, hogy azt is gondolták, a gége is ennek a rendszernek a része, az valójában a legvastagabb artéria. Később római orvosok megállapították, hogy az artériákban is vér folyik, de a név már megmaradt. Tény azonban, hogy a halál beállta után a vér eloszlása megváltozik, az arc hajszálerei kiürülnek és ez okozza a sápadást. A sápadtság nem csak a bőrön, de belső szervek felületén is megjelenik.
A sápadással párhuzamos és azonnal meginduló folyamat a kihűlés is. Az ember állandó testhőmérsékletét a biológiai oxidáció, a sejtek működése tartja fenn. Ha nincs oxigén, akkor ez a folyamat is gyorsan leáll. Minthogy az ember hőmérséklete többnyire magasabb a környezeténél, elkezdődik a kihűlés – és ha pontosan ismert, hogy milyen volt a külső hőmérséklet, ebből elég pontosan kiszámítható a halál beálltának időpontja. Amit persze még befolyásolhat a ruházat, a test zsírtartalma vagy hogy esetleg lázas volt-e az elhunyt.
A vér nem csak a hajszálerekből tűnik el, sápadtságot okozva, hanem a vénákban fel is gyűlik, ez alakítja ki a hullafoltokat. Nagyjából a halál beállta után két órával jelennek meg a szederjes foltok azokban a vénákban és kapillárisokban, amik a legalacsonyabban vannak. Kezdetben, ha a foltot megnyomják, a vér kipréselődik az erekből, a folt kifehéredik. Nagyjából tíz óra elteltével az erek fala elkezd felbomlani, a vértestek szétesnek, a vörös hemoglobin a szövetek közé folyik ki, ilyenkor a foltok már nyomás hatására sem tűnnek el. Ha a halott testet azután mozdítják meg, a foltok már nem változnak, tehát nem a legalsó részeken lesznek, ami árulkodó jel lehet. Mivel azokon a helyeken, ahol az ereket elszorították, nem alakulnak ki hullafoltok, így ismerhető fel például az akasztott halott.
Talán a legjobban ismert, halál utáni jelenség a hullamerevség kialakulása. Ez az állapot már a halál beállta után két órával jelentkezik, elsőként a szívben, majd az arc apróbb izmain (szemhéj, ajkak), három óra elteltével pedig megmerevednek a rágóizmok, ezután a nyak és felső végtagok izmai, hat óra elteltével a törzs izmai, majd fél nap elteltével az alsó végtagok is. Maga a merevség nagyjából fél napig áll fenn, majd újabb fél nap alatt, ahogy baktériumok kezdik bontani a sejteket, fokozatosan megszűnik. Kezdetben azt gondolták, hogy az izmok merevségét is a vér megalvadása, kicsapódása okozza, de később kiderült, hogy nem erről van szó. A kiváltó ok az életfolyamatok, az energiatermelés megszűnése. A mozgásban két fehérje, az aktin és a miozin vesz részt, a miozin képes bólintani, így húzza közelebb egymáshoz az aktinszálakat, egy ilyen bólintás után elengedi azt, kiegyenesedik, újra kapcsolódik hozzá, már egy kicsit távolabb, újra bólint és így tovább, ennek eredménye, hogy az izom megrövidül. Érdekes módon nem az aktin és a miozin összekapcsolódásához van szükség energiára, hanem ahhoz, hogy képesek legyenek elengedni egymást. Ha nem működik a sejt, nem kap oxigént és tápanyagot, a kétféle szál nem fogja tudni elengedni egymást, izomgörcs alakul ki. Az egyes izmok között elég nagy a különbség abban, hogy mennyi energia- és oxigéntartalékuk van, ezért nem egy időben történik a merevség kialakulása.
A haj és a köröm növése nem szerepel a halál utáni jelenségek között, de mégsem véletlen, hogy kialakult ez a legenda. A szövetek ugyanis elkezdenek kiszáradni, elveszítik a nedvességüket, de ez a szaruból felépülő, nem éppen nedvességben gazdag hajat és körmöt nem érinti. Így azt láthatjuk, hogy a haj, a köröm mintha nagyobb lenne, de nem azért, mert nőtt, hanem azért, mert körülötte a többi rész ment össze. Nem ez az egyetlen legenda, ami a halálhoz kapcsolódik. 1906-ban Duncan McDougall kanadai orvos azzal próbálta bizonyítani, hogy a lélek létezik, hogy tuberkulózisos haldoklók testsúlyát mérte meg. Összesen egy beteg volt, akinél a megfigyelése szerint a halál pillanatában háromnegyed unciával (21 grammal) kevesebbet mutatott a mérleg (a többi ötnél néha többet, vagy előbb kevesebbet, aztán többet, esetleg nem változott). Bár nem volt egyetlen olyan tudós sem, aki ezt komolyan vette volna, valahogy elterjedt a hiedelem, hogy a lélek súlya pontosan ennyi, még egy 2003-as hollywoodi thriller is ezt választotta címnek.
