Bizonyára önnel is előfordult már, hogy békésen kapirgáló csirkéket nézegetett valahol, és eszébe jutott, hogy vajon ezek az állatok tudnak-e repülni. Ne aggódjon, nincs ezzel egyedül, rengeteg emberben merült már fel ugyanez, és annak ellenére, hogy egy madárról beszélünk, aminek történetesen van szárnya, annyira nem is egyszerű a válasz. Röviden: tudnak repülni, de nem túl jól, és nem túl hosszan, mégpedig a szárnyfesztávolságuk, a súlyuk, meg az aránytalanul nagy mellizmaik miatt. Szóval tudnak is repülni, meg nem is, ami nem túl kielégítő válasz, és a történelem során voltak is, akik kicsit konkrétabb bizonyítékokra vágytak.
Ilyen volt Pat Glover is, a brit hadsereg 10., ejtőernyős zászlóaljának hadnagya, aki 1944 nyarán, a második világháború vége felé előszeretettel csillapította azzal az idegességét, hogy mindenféle dolgokra lődözött a puskájával. Egy ilyen alkalommal egy szélkakast vett célba, majd parázs vitába bonyolódott a többi katonával arról, hogy a csirkék tudnak repülni vagy sem. Glover azt mondta, hogy igen, és hogy bizonyítsa az igazát, szerzett is egy csirkét egy közeli farmról, akit Mirtillnek (Myrtle) nevezett el. Mirtill végül olyannyira bizonyította, hogy tud repülni, hogy hivatalosan is a brit hadsereg ejtőernyőse lett.
Glover nem bonyolította túl a dolgokat, az volt az elképzelése, hogy fogta Mirtillt, berakta egy táskába, és magával vitte a következő ejtőernyős ugrására, ahol az ernyő kinyitása után felnyitotta a táskát, hogy a csirke távozhasson onnan. Mirtillnek ehhez annyira nem fűlött a foga, szóval Glover nagyjából 15 méteres magasságban egyszerűen kihajította őt a levegőbe. A hadnagy szerint Mirtill hangos rikoltozás és vad szárnycsapkodás mellett ugyan, de sikeresen landolt, és ez egy gyönyörű barátság kezdete lett. Mirtill beköltözött Glover irodájába, és a következő hónapokban folytatta az ejtőernyős kiképzését is, még hat ugrást hajtott végre a hadnaggyal.
Mirtill a végére már közel 100 méteres magasságból is képes volt a saját szárnyain biztonságban landolni, aztán szépen megvárta, hogy Glover is leérjen, és felnyalábolja őt a földről. A csirke ennyi ugrással eleget is tett a brit hadsereg kiképzési követelményeinek, úgyhogy hivatalosan is kinevezték ejtőernyős katonának, a felvarróját is megkapta, amit a nyakába akasztva viselt. Mirtill nem tudhatta, de elég kritikus időszakban lett hivatásos katona: 1944 szeptemberében megindult a Market Garden hadművelet, a nácik által kontrollált holland területek elleni, nagyszabású ejtőernyős művelet, amiben Glover zászlóalja is részt vett. Ezt a hadműveletet mutatta be később A híd túl messze van című film, igaz, csirke nélkül.
Gloverék feladata a legmélyebben fekvő Arnhemnél található híd elfoglalása volt, a férfi pedig érezte is a dolog súlyát, mert úgy döntött, Mirtillt ezúttal a földet érésig a táskájában tartja. Ez jó döntésnek bizonyult, mert Glovernek a reagáló légvédelem miatt idő előtt kellett kiugrania a gépből, és ejtőernyőzés közben is röpködtek mellette a golyók, de végül ő és Mirtill is sértetlenül földet értek. Glover ezután lepasszolta az állatot a tisztiszolgájának, és ez volt az utolsó alkalom, amikor élve látta az ejtőernyős csirkét. A hadnagynak másnap, egy németekkel vívott tűzharc után jutott eszébe Mirtill, aki, mint kiderült,
a táskájával együtt kint lett hagyva az előzőleg ásott árok szélén, a német géppuskások pedig telepumpálták szegényt ólommal.
Glover és a tisztiszolgája a táskával és az ejtőernyős felvarrójával együtt temették el a harcban elesett csirkét egy közeli bokor tövében, mielőtt visszavonultak volna Arnhem mellől. Glover túlélte a csatát, és a háborút is, végül 1996-ban halt meg. Így a csata 50. évfordulóján is ott lehetett 1994-ben Arnhemnél, ahol egy plüsscsirke képében Mirtillt is megidézték az ejtőernyős támadás újraalkotásakor – persze akkor már nem Glover ugrott vele, hanem egy Les Locket nevű katona. Később a 10. zászlóalj állomáshelyéül szolgáló Leicestershire-ben működő Everards sörfőzde egy sörrel is lerótta a tiszteletét a csatacsirke előtt, a Myrtle nevű sört 2017 és 2018 között lehetett kapni a helyi kocsmákban.
Forrás: Friends of the Tenth
