Magyar Tornádó
– ezt a kifejező becenevet az angol lapok adták Csík Tibor bokszolónak, aki az ellenfeleit elsöpörve nyerte meg az 54 kilósok versenyét az 1948-as londoni olimpián. Elragadtatással írtak a 162 centis magyarról, akinek imponáló volt a lendülete, felőrölte az ellenfeleit. A döntőben találkozott először európai riválissal: az olasz Giovanni Zuddast a korábbi magyar kapitány, Steve Klaus készítette fel, de Csík rohamainak nem tudott ellenállni.
A hazai boksz akkori erejéről sokat elárul, hogy Csík Tibornak az egy évvel korábbi Európa-bajnok Bogács Lászlótól kellett elvennie az olimpiai indulás jogát. A harcmodora hatalmas nemzetközi érdeklődést váltott ki. Ha mostanában versenyezne, világsztár lenne, abból az időszakból viszont nem maradt fent mozgókép, így csak elképzelni tudjuk a folyamatosan előretörő, a védekezéssel vajmi keveset törődő, az ellenfelet állandó nyomás alatt tartó stílusát.
„Ellenfeleire lidércnyomásként nehezedett ez az ütészuhatag, nemcsak hogy támadni, de védekezni sem tudtak, még levegőhöz sem jutottak mellette” – mutatták be érzékletesen egy róla készült karikatúrán fékezhetetlen stílusát.
1948. augusztus 13. magyar szempontból fontos napja volt az olimpiák történetének, mert négy győzelmet vívtak ki a magyar sportolók, a 21 éves Csík mellett Jászberény másik szülötte, Gerevich Aladár vívó is ekkor ért a csúcsra. Mindketten a város díszpolgárai lettek, ünneplő tömeg fogadta őket a városban augusztus huszadikán. Az utcát, ahol Csík született, Baltáról az ő nevére keresztelték át. Azt is napirendre tűzték, hogy soron kívül földhöz juttassák.
Mint a Magyar Pamut SC versenyzőjét és a település lakóját, Újpest városa is ünnepelte Csíkot, a polgármester lakást ajánlott fel neki, így a Csányi László utcába költözött. A Magyar Pamutipar Rt.-ben is elismerték őt, a tiszteletére megtartott rendezvényen egy bokszolót ábrázoló bronzszobrot kapott ajándékba, emellett felajánlották neki, hogy anyagilag támogatják textilmérnöki tanulmányait, valamint műszaki tisztviselővé léptették elő.
Csík Tibor anyja második házasságából született 1927. szeptember 2-án, ő volt a negyedik, legkisebb gyerek. Apja földműves és napszámos volt, akinek egy gerinctörés tette nehézzé az életét, így értelemszerűen a családjáét is. Tibornak 15 éves korától dolgoznia kellett, egy szabómester mellett kapott munkát. Akkoriban ismerkedett meg a boksszal is. A mozgására és az ütőerejére gyorsan felfigyeltek, 1945-ben már igazolt sportolóként vívott meccseket, és az előmenetele példás volt.
A Bogács ellen sikerrel kiküzdött olimpiai válogató után, amikor már biztos volt a helye a csapatban, úgy döntött, hogy nem repülővel, hanem vonattal és hajóval teszi meg az utat Londonba. A belga kikötővárosban, Oostendében óriási szerencséje volt, hogy a vívóbajnok Kárpáti Rudolf szemmel tartotta, mert a Dakarba tartó hajóra akart felszállni, de még idejében észrevették, így odaért az olimpiára.
Papp László aranyérmére számítani lehetett, Csíké az egyik meglepetésarany volt. Egy évvel később a főiskolai világbajnoki címet is megszerezte, aztán megtorpant a lendülete, a helsinki olimpiára nem jutott ki, és utána egyáltalán azért küzdött, hogy képes legyen a ringbe lépni, hozni a súlyát.
1954 novemberében az Esti Budapest ötrészes cikksorozat szentelt az életének. Az elveszített foci-vb-döntő után a sportsajtó szellemisége megváltozott, már arról is lehetett írni, ha egy-egy bajnok keresi a helyét az életben, és nem találja meg a számítását. Ember Mária például feltette a kérdést a tornász Korondi Margit esetében, hogy vajon mi, magyarok jól szeretjük-e a bajnokainkat.
Csík esetében a cikksorozat eleinte a tündöklésével foglalkozott, majd az ötödik részben már kiderült, hogy súlyosodó alkoholizmusa miatt segítségre szorul, amit ő maga kért. Arról számolt be a cikk, hogy az egyik főorvostól azt kérte a bajnok: olyan gyógyszert, abból is a legerősebbet adja neki, amitől meggyűlöli majd az alkoholt. Nem csak elhatározta, fel is vette az edzőjével a kapcsolatot, és újra bokszolni akart.
A sorozat ötödik, záró részében a szerző, Muha József keserűen és kritikusan tette fel a kérdést: nincs Magyarországon olyan szerv, aminek elsőrendű feladata az lenne, hogy vigyázzon a sportolóinkra? De van – válaszolta meg.
„Csík Tibort elsősorban legfelső sportszervünknek, az OTSB-nek kellett volna segítenie. Segítenie, hogy becsületes emberként állja meg a helyét. Segített? Aligha. Még azt sem tudta, hol lakik Csík Tibor, nemhogy megmentette volna őt a magyar sport számára. Pedig a sportolók is emberek. Sőt olyan emberek, akiket a dicsőség, a siker még könnyebben elkapathat. De ez még csak inkább intő példa arra, hogy ne csak a sportban, hanem a magánéletben is foglalkozzanak velük.
Csík Tibor saját akaraterejéből, kemény elhatározással véget vetett az eddigi életmódjának. Mindez azonban még csak kezdet. Elsősorban a sportvezetőkre, de nem utolsósorban az egész sporttársadalomra, a becsületes emberekre, munkatársaira most az a feladat vár, hogy segítsék, támogassák őt ebben az igyekezetében. Ne csak akkor szeressék, amikor az olimpiai bajnokság után vállukon hordozták örömükben, hanem fogják a kezét most, a szürke hétköznapok perceiben.”
Annyit biztosan tudunk, hogy Csík 1955 elején ismét fegyelmezetten készült, nyert is egy meccset, amiről beszámoltak a lapok, de a lendülete nem tartott ki. Innentől nehéz pontosan rekonstruálni, mi történt vele, van olyan verzió, ami szerint 1955 nyarán Jászberényben hangosan szóvá tette a beszolgáltatás káros rendszerét, emiatt a rendőrök elfogták, és izgatás vádjával letartóztatták. Előbb a szolnoki börtönbe, majd Budapestre került. Szabadulását baráti segítségnek köszönhette. A rendőrségi adatokban annak maradt nyoma, hogy „hatósági közeg elleni erőszak miatt letartóztatták, amiért hat hónapnyi felfüggesztett börtönbüntetést kapott”.
Azt is tényként állíthatjuk, hogy 1955 decemberében megszületett a kislánya. 1956 szeptemberében négy másik férfival együtt megpróbált átjutni Ausztriába, de a szolgálatok lecsaptak rájuk. Erről hatósági jegyzőkönyv is készült, beismerő vallomásában megbánást tanúsított. Másfél hónappal később, a forradalom kitörése után két nappal ott volt a Parlamentnél a sortűz idején, szerencsésen megúszta. Pár nap múltán Újpesten aktív szereplője volt az eseményeknek, részt vett a fegyveres harcokban.
Az is biztos, hogy már a forradalom leverése után azt szervezte, hogy a feleségével és a cseperedő lányával együtt hagyják el az országot. A felesége aztán meggondolta magát, Csík viszont felszállt a december 5-én induló vonatra – ekkor volt utoljára itthon –, és Bécsbe ment, ahol a brit nagykövetségen kopogtatott. Onnan legnagyobb sikere helyszínére, Londonba utazott. Szabóként akart dolgozni, de ott sem találta meg a számítását.
1959 januárjában Ausztrália lett élete következő állomása, ahol minden munkát elvállalt, volt rakodómunkás is a kikötőben, de az élete nem jött egyenesbe. A múltja, hogy tízezrek tombolnak a meccsein vagy ha valahol megjelenik, már csupán emlékképeiben létezett. Halálhíre a hazai lapokban meg sem jelenhetett, a kinti újságokban igen: májgyulladás miatt, 21 napos gyógykezelés után 1976 júniusában halt meg.
Két tisztelője váltott neki sírhelyet Sydney temetőjében, szakadó esőben kísérte néhány ember utolsó útjára. Sokáig szó volt arról, hogy hamvait Magyarországra hozzák, ez nem történt meg. Emlékére 2010-ben Jászberényben megalakult a nevét viselő sportegyesület, ahol bokszolókat oktatnak.
(Források: Bóna Nándor: Csík Tibor, a szélvész – öklöző, Koós Levente: A bajnok kálváriája)
