Bár a húsvét a keresztény kultúrkörben Jézus feltámadásának ünnepe, a tavaszi nap-éj egyenlőség szinte minden vallásban ősidők óta kiemelt időszak. Így lehet, hogy a legrégebbi pogány vallások, hiedelmek és hagyományok szimbólumai beépültek a zsidó ünnepek szimbólumai közé, majd a keresztény szokások is továbbvitték őket.
Vallások és hagyományok sok ezer éves történeteinek találkozásaiból alakultak ki olyan abszurd mesék, melyek a világ nagy részének nem is olyan furcsák. Ilyen például a tojást tojó húsvéti nyúl, amiről tudjuk, hogy valójában emlős állat, nem madár és nem hüllő, és bár keresztény ünnep jelképe, nem szerepel a Bibliában.
Kezdjük a tojással, mert úgy tűnik, ez a régebbi szimbólum, szerepel a zsidó pészahot bevezető vacsora, a széder tálján is. Ha már széder: az este forgatókönyve szerint a gyerekeknek meg kell találniuk az elrejtett maceszlapokat, és ajándékot kapnak cserébe, így maga az ajándékkeresés hagyománya is régebbi lehet, bár Magyarországon csak a 20. században vált szokássá.
A tojás már az ókori Egyiptomban is a halál és az újjászületés szimbóluma volt, megjelent a sumér és egyiptomi sírokban elhelyezve vagy ábrázolva is. Ezt a jelképet aztán átvette a kora keresztény kultúra is, és a tojás három alkotóeleme – héj, fehérje, sárgája – a szentháromságot jelképezte. Kívülről pedig azért festették pirosra, hogy Jézus vérére, áldozatára emlékezzenek. Van egy végtelenül egyszerű magyarázat is arra, miért fontos a tojás minden tavasz körüli ünnepben, ez pedig az, hogy a tyúkok ekkor kezdenek többet tojni belőle. A böjt idején sokan nemcsak a húst vonták meg maguktól, de a tojást is, húsvétkor viszont újra lehetett enni, ezért is került sok tojás a jelképek közé.
A tojás és a húsvét kapcsolata tehát logikus, de miért nem tyúk tojja a gyerekeknek ajándékba? A húsvéti nyúlról szóló legrégebbi írott utalás 1678-as, egy németországi orvos, Georg Franck von Franckenau művében található, címe: A húsvéti tojásról. A nyúl mindig is tipikusan a tavaszhoz kötődő állatnak számított, nemcsak azért, mert a tavaszhoz kapcsolódik a termékenység, a nyúl pedig szapora állat, hanem mert állítólag valóban gyakrabban tűntek fel a kertek végében ebben az időszakban. A nyuszi termékenységéhez kapcsolódóan élt egy olyan elmélet is, amely szerint a nyulak közösülés nélkül voltak képesek teherbe esni, ezért egy időben Szűz Máriához hasonlították őket. Sokan hittek állítólag abban is, hogy a nyúl tojást tojik, mert a fészke hasonlított a bíbicéhez.
A nyulas hiedelmeket később német bevándorlók vitték tovább Európa többi részére és Amerikába is, ahol aztán főleg kereskedelmi jelképként, képeslapfiguraként, csokoládé formájában váltak igazi húsvéti jelképekké. Ahogy a karácsonyfa-állítás is német hagyomány, valahogy az ajándékot hozó és szerepében a Mikulásra emlékeztető nyuszi is a németektől indult.
A 19. század elején Jacob Grimm nyelvész kereste a nyúl és a húsvét közötti kapcsolatot. Ő jutott arra a megállapításra, hogy a nyúl az Ostara (angolszász nyelveken Éostre), az ősi kelta pogány tavaszi nap-éj egyenlőségi ünnep szent állata volt. Ehhez később további mítoszok kapcsolódtak, például arról, hogy a nyúl volt Éostre istennő kedvenc állata, vagy hogy egyszer kiszabadított egy madarat, ami belefagyott egy fába, úgy, hogy azt nyúllá változtatta, ám az továbbra is tojást tojt.
Sokak szerint a pogány istennő és a nyúl varázslatos kapcsolatának története nem is ókori legenda, mert régi forrásokban nincsenek rá utalások, csak a 19. századból. Így a legtöbben úgy vélik, hogy a mesét utólag kötötték ókori gyökerekhez. Más ókori istennők is kedvelték ugyan a nyulakat, de azokban a mesékben azok nem tojtak tojásokat, viszont több régi pogány hagyományban fontos szerepük volt rendkívüli szaporaságuk miatt.
A leglogikusabb válasz arra, miért is gondolták, hogy a nyúl tojást tojik, mégis a legegyszerűbb: azért, mert ovális, kerek alakú ürüléket pottyant.
