Határviták olykor évszázados torzsalkodásokhoz és háborúkhoz tudnak vezetni, de van néhány olyan eset, amikor a józan ész győzedelmeskedik a nacionalista hevület felett. Ennek nyomán született meg az egyik legbizarrabb határvonal is, amely egy svéd–finn szigetet, Märketet szeli ketté.
Märket a Balti-tengeren, a Botteni-öbölben található sziget, és nem is túl régre nyúlik vissza a története. Csak az 1500-as években kerülhetett szárazra 3,3 hektárnyi, körülbelül öt focipályányi területe. A mérete és a kopársága – igazából csak sziklákból áll – miatt jelentéktelenségre lett volna ítélve, de később, amikor megélénkült a hajóforgalom Stockholm és az Åland-szigetek között, pont az észrevehetetlensége lett a gond. A sziget alig emelkedik ki a vízből, és az elkerülésére igyekvő hajók gyakorta futottak zátonyra a közelében lévő sekély öblökben. 1873-ban a sziget svéd oldalán 23 hajó zátonyra futását jegyezték fel.
A szigetnek 1809 óta van svéd és finn oldala. 1808-ban az Orosz Birodalom üzent hadat Svédországnak, és az oroszok jelentős sikereket könyvelhettek el maguknak. Néhány hónap alatt elfoglalták az addig svéd fennhatóság alatt állt Finnországot, és Svédországból is kiharaptak területeket, például az Åland-szigeteket. A háború az 1809. szeptember 17-én megkötött fredrikshamni békével zárult, amely rögzítette, hogy finn területek kerülnek az Orosz Birodalomhoz, de létrejött az autonóm Finn Nagyhercegség is. A két fél kijelölte a határokat, amelyek jó része tengeri volt, és egy egyenes vonal kettémetszette Märketet is, amely a közmegegyezés szerint a legkisebb olyan sziget, amelyen két ország osztozik.
A sziget földrajzi középpontján áthaladó határvonallal évtizedekig senkinek nem volt semmi baja, jórészt azért, mert a kutya se járt arra. Még azon sem kapott össze a két ország, amikor 1885-ben a Finn Nagyhercegség világítótornyot emelt Märketen. Korábban már felállítottak a szigeten egy vaspóznát, de azután sem lett kevesebb a hajóbaleset. A torony építésénél csak a terepviszonyokra voltak tekintettel, a határokra nem, így a világítótorony és a kiszolgáló svéd területre került. A svédek akkor sem különösebben háborogtak, a világítótorony végül is nekik is a hasznukra volt. Közel száz év elteltével a két fél végül mégis elérkezettnek látta az időt, hogy a világítótorony finn területre kerüljön, úgy, hogy egyik felet se érje területi veszteség, ezért kiigazították a határt.
A halászati jogokat és zónákat a sziget partvonala alapján alakították ki, és azokat nem akarták bolygatni, így a határvonal ki- és belépőpontja ugyanott maradt. A szigeten belül az addig nagyjából egyenes vonalat viszont alaposan megtekergették, és az addig körülbelül 100 méteres határ 470 méternyire nőtt, több ponton megtörve. A cikcakkos határt táblákkal jelzik, de sziklákba fúrt lyukakkal is megjelölték, mert a mozgó jég könnyen ki tudja dönteni a táblákat. A határvonalat a két ország 25 évente felméri és felülvizsgálja, legutóbb 2006-ban csináltak ilyet.
A 15 méter magas világítótorony először 1885. november 10-én adott le jelzéseket, 6 másodpercenként villant fel a fénye. Az akkor még kerozinnal üzemelő világításhoz háromfős személyzet is tartozott, egy világítótorony-mester és két őr dolgozott és élt benne. Később megduplázták a személyzetet, és hetente váltották egymást a csapatok. 1979 óta már egy automata kezeli a világítást, így azóta gyakorlatilag lakatlan a sziget. A torony is feleslegessé vált, mióta a navigáció GPS-alapú, így igazából már csak ipartörténeti látványosság.
