Többször előfordult a magyar sport történelmében, hogy egy Magyarországon született versenyző nem Magyarországnak nyert olimpiai érmeket. Az ökölvívó Torma Gyula Budapesten született, de a második világháború utáni első olimpián, 1948-ban Csehszlovákia bajnoka lett. Papp Lászlóval szoros barátságban volt, de ő a harcok végén Simonyban telepedett le, és már nem tudott visszajönni. Francia Zsuzsa, a Nobel-díjas Karikó Katalin lánya, első pár évét még Szegeden töltötte, később viszont az amerikai evezős nyolcassal lett olimpiai bajnok 2008-ban és 2012-ben.
A most hatvanadik születésnapját ünneplő Hunyady Emese története egészen más. Műkorcsolyázónak indult, művészi tornás alapokat kapott, aztán 1977-ben rábeszélte Kutas Bálint edző, hogy induljon el egy gyorskorcsolyaversenyen, noha addig soha nem volt a lábán hosszú élű korcsolya. Úgy tartotta a kezét, mint a műkorisok, de viszonylag gyorsan haladt, és ez a sikerélmény okozta, hogy megtetszett neki a „körbe-körbe rohangálás”, ahogy később ő maga mondta.
Már 1980-ban, 14 évesen országos bajnok lett a felnőttek közt, sorra döntögette a hazai rekordokat. 1983-ban megnyerte a szocialista blokkban nagy tekintélynek örvendő Ifjúsági Barátság Versenyt, és még mindig csak gimnazista volt, amikor 1984-ben már mehetett a szarajevói téli olimpiára. A Kaffka Margit Gimnáziumban nagyon örültek az osztálytársai, ha megjelent a neve a Népsportban, mert akkor az osztályfőnök tartotta magát az ígéretéhez: elmaradt a felelés.
Az olimpia utáni nyáron nem vették fel a Testnevelési Főiskolára, és ez az általa rosszindulatúnak tartott döntés mély nyomot hagyott benne.
Edzője 1984-ben egy svájci nő miatt elment az országból Bécsbe, majd ő maga is férjhez ment az osztrák állampolgárságú Németh Tamáshoz, akit a korcsolyapályáról ismert. Ez a spontán jött házasság nagy hatással lett a későbbi életére. „Az addig engem szigorúan nevelő apám kis híján kikészült a hírtől” – emlékezett vissza egy korábbi interjúban.
1985 februárjától élt Bécsben, tudta, hogy nem lesz könnyű végzettség és képzettség nélkül boldogulnia. A nyelvtudás fokozatosan ragadt rá, abban az évben a városligeti győzelme után már úgy került be a tudósításokba, mint Némethné Ausztriából. 1988-ban szerezte meg első érmét Európa-bajnokságon, egy bronzot. Az abban az évben Calgaryban rendezett olimpián beteg volt, nem is szerepelt jól.
A házassága öt év után véget ért, akár vissza is térhetett volna Magyarországra, de kockázatosnak tartotta a döntést, mert sportolni akart, és itthon akkor alig volt jégfelület. 1990-ben mélyponton volt, már majdnem feladta, ám akkor rátalált a lengyel edzőre, Marek Stanuchra és az erdélyi Antal Emesére, és egy kis csapatban elkezdték a munkát.
„Nem lett volna korrekt, ha azt mondom az értem mindent megtevő klubomnak, bocs, meggondoltam magam, mégis inkább magyar lennék én. Nem akartam hülyét csinálni magamból. Nem lett volna értelme önmagamat lejáratni azzal, hogy ide-oda dobálom magam” – idézte vissza egy korábbi interjúnkban.
Az 1992-es albertville-i olimpiára már esélyesként ment, 3000 méteren a harmadik helyet szerezte meg, Schmitt Páltól kapta meg az érmet. A hirtelen jött meleg miatt 1500 méteren nagy favorit volt, de még érem sem jutott neki. Utána vitték csarnokba a gyorskorcsolya versenyeit.
1994-ben Lillehammerben – pontosabban Hamarban, ahol a versenyeket rendezték – jött el az ideje, amikor 3000 méteren a második lett, négy nappal később pedig már a dobogó tetejére szólították az 1500 méter eredményhirdetésén. Nem lakott az olimpiai faluban, egy Nora nevű idősebb nő fogadta be, és az, hogy kiszakadt az olimpiai vérkeringésből, csak jót tett neki. A német Niemannt több mint egy másodperccel, az orosz Fedotkinát féllel előzte meg. Előző nap megálmodta, hogy nem győzheti le senki, másnap valóra váltotta a látomását. Ausztriának az övé volt az első győzelme azon az olimpián, és ha nincs Thomas Stangassinger sikere szlalomban az utolsó napon, egyedül őt ünnepelhették volna.
Hunyadyt fogadta az osztrák kancellár, Franz Vranitsky, lakóhelyén, Badenben napokig ünnepelték, az egész ország megismerte, a Forma–1-es Niki Laudával, a teniszező Thomas Musterrel együtt hívták meg eseményekre, az év legjobb sportolónőjének választották, amiért kapott 120 ezer schillinget. 1998-ban remek formában érkezett a naganói olimpiára, azt hitte, sikerül neki a címvédés, de a negyedik helynél nem jutott előrébb. Nem merte megtenni, hogy szakít az edzőjével, pedig utólag szerinte az lett volna a helyes döntés, mert már csak idegesítették egymást a futamok előtt.
A versenyeihez, a sikereihez rituáléként hozzátartozott a valcer, amikor a keringő taktusaira mérlegállásban siklott körbe a jégen, eközben sokszor zászlót tartott a feje fölé. A nézők követelték is tőle ezt a bohókás magánszámot. A sportág holland központjában, Heerenvenben is megcsinálta ezt a kecses mozdulatsort egy világbajnokságon, ami a művészi torna miatt nem is esett a nehezére, és hatalmas sikert aratott vele. Elmondása szerint Hollandiában volt olyan év, hogy 44 kislány kapta az Emese nevet, ehhez úgy érzi, van némi köze.
„Amikor boldog vagyok, kimutatom. Amikor szomorú vagyok, megpróbálom nem kimutatni. Megpróbálom azt mutatni, hogy mindig boldog vagyok” – foglalta össze a CNN-nek.
Hunyady két hónappal a térdműtéte után kijutott a 2002-es olimpiára is, az a verseny már nem róla szólt, de ő roppant boldog volt, hogy egy operáció után is nagy sebességre képes a jégen. A 2006-os játékokon is ott volt, azt élvezte igazán, mert Torinóban már díszvendégként volt részese az olimpiai hangulatnak.
A finn gyorskorcsolyázó Timo Järvinen lett a férje, a fiuk már egyetemista, orvostanhallgató. Hunyady sokat jár Budapesten, a magyarországi olimpiai bajnokok klubjának tiszteletbeli tagja. Amikor megszületett az első magyar aranyérem a 2018-as phjongcshangi olimpián, ő méltatta a korcsolyaváltót. Noha azt is büszkén vallja, hogy ő is magyar bajnok – csak az élet úgy hozta, hogy más színekben.
