1994. augusztus 7-én a Washington állambeli Oakville lakosai arra ébredtek, hogy kocsonyaszerű eső hullott az égből. Arról, hogy mitől esett ilyen furcsa állagú csapadék, csak elméletek születtek, általánosan elfogadott magyarázat azóta sem.
Az Egyesült Államok nyugati partvidékén található, körülbelül hétszáz fős településen gyakran előfordulnak esőzések, átlagosan 150 napon van csapadék egy évben, de azzal érthetően nem tudtak mit kezdeni a helyiek, amikor nagyjából rizsszem méretű, áttetsző, kocsonyás göbök placcsantak szét az utcákon. Maga a jelenség is ijesztő lehetett, de még nagyobb lett az aggodalom, amikor nem sokkal később a zselés anyaggal érintkező egyik rendőr és egy helyi lakos influenzaszerű tüneteket kezdett el mutatni.
David Lacey rendőr az autójában ült, amikor a zselés eső hullott. Szélvédőjéről ablaktörlővel próbálta meg eltávolítani az anyagot, de csak szétkenni tudta, alig látott ki ezek után. Egy benzinkútnál állt meg, ott gumikesztyűt húzott, és azzal szedte le a ragacsot.
„Az anyag nagyon puha volt, majdnem olyan, mintha zselé lenne a kezedben. Ahogy összenyomtad, átszivárgott az ujjaid között. Tudtuk, hogy ez nem olyasmi, amit általában látni szoktunk, még sosem tapasztaltunk ilyet. Megszólalt néhány csengő a fejünkben, ami alapvetően azt mondta, hogy »ez nem helyes, ez nem normális«” – emlékezett vissza később Lacey. Más pedig azt mondta, hogy először azt hitte, hogy jégeső borította be a különböző felületeket.
A rendőr nem sokkal később rosszul lett, fáradtságra és hányingerre panaszkodott, mások szédülésről, látási zavarokról, felső légúti fertőzésekről, fülgyulladásról számoltak be, amelyeket a kocsonyás pacák megjelenésével kötöttek össze.
Sunny Barclift szerette volna tudni, hogy mi az az anyag, ami anyját megbetegítette, ezért begyűjtött belőle egy mintára valót, azt pedig eljuttatta az egyik kórházba. Az ottani labortechnikus arra jutott, hogy a zselé emberi fehérvérsejteket is tartalmaz. A mintát aztán továbbküldte Washington állam ökológiai minisztériumának laborjába, ahol Mike McDowell mikrobiológus vizsgálta meg.
McDowell két baktériumfajt azonosított, amelyek közül az egyik az emberi emésztőrendszerben él. Erre alapozva néhányan úgy sejtették, hogy a zselés anyag egy repülőgép mellékhelyiségéből kerülhetett ki. Ezt az ötletet viszont elvetették, mert a repülési szabályok szerint kékre kellett festeni a gépekből kikerülő emberi hulladékot.
A New York Times 1994. augusztus 20-i cikke szerint Mike Osweiler, a minisztérium egyik tudósa azt mondta, hogy számos különböző méretű sejtet és kétféle baktériumot találtak a pacákban, de nem tudták azonosítani őket. Azt viszont megjegyezték, hogy sejtmagot nem találtak. Ezzel megcáfolták azt az állítást, hogy fehérvérsejtek lettek volna a zselében.
Zselés eső három hét alatt hatszor hullott Oakville-re, összesen ötven négyzetkilométernyi terület volt érintett, több tucat ember lett beteg, és kutyák, macskák elhullásáról is beszéltek, miután azok kapcsolatba kerültek a fura anyaggal.
Voltak olyan feltételezések, hogy a zselés pacák medúzákból származnak, és úgy kerültek a légkörbe, hogy a légierő az óceán felett hajtott végre éles bombázásokat. Azt persze senki sem magyarázta meg, hogy aztán hogyan utaztak körülbelül nyolcvan kilométert a medúzarajok maradványai a levegőben. A légierő utólag megerősítette, hogy a területen gyakorlatoztak, de azt közölték, hogy nincs tudomásuk ismeretlen anyagról, illetve arról, hogy bármilyen közük lenne annak előállításához vagy szétszórásához.
A helyieket ez a válasz nem nyugtatta meg teljesen, mert a kocsonyaeső előtti időszakban gyakran repültek fölöttük a légierő gépei és helikopterei.
„Lehet, hogy valamiféle kisebb biológiai kísérlet részesei voltunk, talán csak azt akarták, hogy az emberek egy kicsit legyenek betegek, hogy megnézzék, mi történik, ha az ellenség jönne ide biológiai bombával vagy hasonlóval” – nyilatkozta Beverly Roberts, az egyik helyi lakos.
Vannak olyan kutatók, akik kételkednek abban, hogy a zselés anyag az égből hullott, inkább azt sejtik, hogy az olykor csillagzselének is nevezett anyag kétéltűekből, algákból, penészgombákból, esetleg az olykor a mezőgazdaságban használt nátrium-poliakrilát kristályokból származnak. Utóbbira példaként az angliai Bournemouth-t hozták fel, ahol a nátrium-poliakrilát 2012-ben zselatinos foltokat alkotott, miután felszívta egy zápor vizét.
Azt, hogy a rejtély a mai napig foglalkoztatja az embereket, a témáról megjelent számos dokumentumfilm is bizonyítja, de megoldásra nem sok esély van, mert a washingtoni ökológiai minisztérium sem a begyűjtött mintákról, sem az azokról készült feljegyzések hollétéről nem tud.
(Felhasznált források: Unsolved.com | BBC Science Focus | DiscoveryUK)
