A Coca-Cola egy munkatársa üzleti titkokat akart eladni a Pepsinek. A Pepsi inkább feldobta a Coca-Colánál

Ha hirtelen fel kellene sorolnia a történelem néhány legendás céges vetélkedését, jó eséllyel a példái között lenne a Coca-Cola és a Pepsi évszázados párharca, amelyben volt minden marketinges csipkelődéstől egymás szemérmetlen (de kudarcba fulladó) másolásán át egészen odáig, hogy a nyolcvanas években a dolog annyira elfajult, hogy arra az időszakra úgy ráragadt a kólaháború becenév, mint asztallapra a kiöntött kóla. Ilyen előzmények után azt hihetnénk, hogy a kólagyártók között nincs betyárbecsület. Ennek látványos cáfolata volt azonban az a 2006-os eset, ami megmutatta, hogy a nagy üzleti viszálykodásban is van egy vörös vonal.

A nagy kólakémkedés

A sztori 2005-ben kezdődik, egy bizonyos Joya Williamsszel, aki a Coca-Colánál dolgozott, mint a cég globális marketingvezetőjének asszisztense – azaz elég közel a tűzhöz ahhoz, hogy bizalmas információkhoz is hozzáférjen. A cégnél híresen komolyan veszik a titoktartást, a legendás kólareceptjüket például állítólag egy dollármilliókért épített széfben őrzik – amelyet szerényen úgy hívnak, hogy A széf –, és egyszerre csak két ember ismerheti, akik nem utazhatnak együtt ugyanazon a gépen. És ez csak a legmagasabb szint, ennél lejjebb ott vannak a rendszeres biztonsági ellenőrzések és a cég titkait őrizni hivatott egyéb rutinintézkedések.

Williams három és fél évet húzott le a Coca-Cola legnagyobb palackozóüzemében, mielőtt az előkelő pozícióba került, és 14 hónap ott eltöltött idő után úgy érezte, nem bánnak vele megfelelően. Ezért amikor alkalma nyílt rá, úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi a sorsát. Ez az alkalom jött el 2005-ben, amikor Williams egy barátján keresztül találkozott egy bizonyos Edmund Duhaney-vel, aki épp akkor szabadult a börtönből. Talán nem spoilerezünk nagyot, ha már most eláruljuk, hogy nem sokkal később megint ott kötött ki, és az ok ironikus módon mindkétszer a coke volt. (Az angol szó egyrészt a Coca-Cola kólájának neve, de egyben a kokaint jelenti; ezzel a kettős jelentéssel játszik az Elemi ösztön egyik jelenete is.)

Williams elmesélte Duhaney-nek, hogy hozzáfér egy rakás szigorúan titkos céges dokumentumhoz, amelyek bizonyára sok pénzt megérnének a konkurenciának, de szüksége lenne egy közvetítőre, hogy ezt a profitot realizálni tudja. Hogy, hogy nem, Duhaney-nek pont akadt egy erre alkalmasnak vélt ismerőse, akit Ibrahim Dimsonnak hívtak. Dimson benne is volt a buliban, úgyhogy Dirk álnéven, a Coca-Cola hivatalos céges levélpapírján írt egy levelet erről az exkluzív lehetőségről, és elküldte a Pepsi egyik alelnökének. „Olyan információk vannak a birtokomban, amelyek mind titkosak és rendkívül bizalmasak, és amelyeket csak a cégem néhány felső vezetője látott. Olyan konkrét termékeket és bizonyos termékek csomagolását is át tudom adni, amelyeket öt csúcsvezetőn kívül senki sem látott” – írta. A válaszadásra két hetet adott.

Két héttel később csörgött is a telefon, amelyet Dimson elérhetőségként megadott. A vonal másik végén egy bizonyos Jerry jelentkezett, aki azt állította, hogy a Pepsi alkalmazottja, és érdekelné a biznisz, de előbb bizonyítékot kér. Dimson el is küldött tizennégy oldalnyi bizalmas, de azért nem szupertitkos céges dokumentumot, amelyeket Williamstől kapott, és kisvártatva meg is érkezett a számlájára a cserébe kért ötezer dollár. A dolog tehát sínen volt, elkezdhettek nagyban játszani.

Williams nemcsak dokumentumokhoz, de piacra dobás előtt álló termékek mintáihoz is hozzáfért, és egy este a cég atlantai központjában magához is vett egy kis fiolányit egy épp fejlesztés alatt álló, titkos termékből. Dimson az iratokkal együtt ezt is felajánlotta Jerrynek megvételre. 75 ezer dollárt kért a pakkért, ebből 30 ezret előre. A találkozót az atlantai reptérre szervezték, ahol Dimson át is adott egy titkokkal megtömött Armani táskát, hogy cserébe magához vegye a kólatörténelem nokiás dobozát: egy Girls Scouts süteményes dobozt, amellyel az amerikai filmekben a pénzt gyűjtő cserkészlányok sütivel házalnak.

Később felosztották az előleget: Dimsonnak járt 22, Duhaney-nek 6, Williamsnek 2 ezer dollár jutott. Mindez azonban még mindig csak aprópénz volt. Tíz nappal később Jerry újra jelentkezett, és másfél millió dollárt (mai árfolyamon 530 millió, inflációval is számolva, mai értékén 825 millió forint) ajánlott a további, még értékesebb üzleti titkokért.

Már a nulladik pillanatban lebuktak

Ezen a ponton érdemes rátérni arra, hogy mi történt valójában – mert nagyon nem az, hogy Williamsék megütötték a főnyereményt Jerryvel és a Pepsivel, akik úgy ugrottak rá a nagypályás ipari kémkedés lehetőségére, mint egyszeri kampánytanácsadó a kólára egy ibizai klubban. Jerry ugyanis nem a Pepsinél, hanem az FBI-nál dolgozott. A Szövetségi Nyomozóiroda nem magától fogott szagot, hanem a Coca-Cola vonta be őket az ügybe, a Coca-Colát pedig nem más értesítette, mint maga a Pepsi, gyakorlatilag azonnal, miután megkapták Dirk első levelét.

A Coca-Cola ezután végig együttműködött az FBI-jal. A Jerrynek átadott iratokról megerősítették, hogy valóban bizalmas információt tartalmaznak. De közben már titokban videóra vették azt is, ahogy Williams kicsempészi ezeket a bizalmas dokumentumokat.

Williamst, Duhaney-t és Dimsont 2006. július 5-én tartóztatták le csalás, illetve üzleti titkok jogellenes eltulajdonításának és értékesítésének vádjával. A tárgyalást nem húzták sokáig, Duhaney két, Dimson pedig öt évre volt kénytelen visszatérni a börtönbe. „Ennek ott kellett volna elhalnia, ahol elkezdődött, puszta fantáziaként” – mondta jegyzőkönyvbe a tárgyaláson Duhaney.

Williams eleinte tagadta az ellene felhozott vádakat, és kitartott amellett, hogy a társai őt is átverték, de akkora hegynyi bizonyíték magasodott előtte, hogy végül inkább ő se túráztatta a bíróságot, hanem inkább megkezdte nyolcéves börtönbüntetését.

A Pepsi pedig, amellett, hogy nyilván példamutatóan járt el, mintegy mellékesen learathatta a komoly marketingértékű erkölcsi babérokat: „Azt tettük, amit minden felelős vállalat tenne. A verseny lehet éles, de tisztességesnek és törvényesnek is kell lennie” – mondta az ítélethirdetés után cég egyik szóvivője.

„Azért tettek így, mert az üzleti titkok mindenkinek fontosak az üzleti életben. Tisztában vannak azzal, hogy ha üzleti titkaikat megsértik, mindannyian rosszul járnak, rosszul jár a piac, és rosszul jár a közösség is” – mondta ugyanerről David Nahmias, az eseten dolgozó ügyész.