Az orosz űrhajósok, mielőtt fellövik őket, levizelik egy busz hátsó kerekét

2024. szeptember 11. – 05:07

Az orosz űrhajósok, mielőtt fellövik őket, levizelik egy busz hátsó kerekét
Egy ortodox pap megáldja a legénységet és az űrhajót indulás előtt, Bajkonurban, 2019. szeptember 24-én – Fotó: Vyacheslav Oseledko / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az űrbe készülő asztronautáknak sok furcsa rituáléjuk van, de talán az oroszoké az egyik legbizarrabb. Az indítás előtt nem sokkal ugyanis levizelik egy busz hátsó kerekét. Ezzel is tisztelegnek Jurij Gagarin előtt, aki 1961-ben az első emberes űrrepülést hajtotta végre.

1961. április 12-én Gagarinnak nem babonaságból támadt az az ötlete, hogy egy buszkereket vizel le, egyszerűen annyira kellett pisilnie, hogy megállította az őt a bajkonuri kilövőálláshoz szállító buszt, és mivel a nyílt terepen voltak, kényszerűségből a busz hátuljánál könnyített magán.

A pisiléssel hagyományt teremtett, és azóta Bajkonurban mindig megáll egy rövid szünetre a busz, az űrhajósok pedig szépen hátramennek. A kanadai Chris Hadfield is osztozott ebben az orosz szokásban, de könyvében azt is megjegyezte, hogy tradíciók ide vagy oda, amikor az ember néhány órán át egy székbe van szíjazva, akkor a józan ész is azt diktálja, hogy az ember kilövés előtt elmenjen pisilni. Egy űrhajósruhából nem olyan egyszerű kibújni, de a technikusok erre az akcióra azért figyelnek, és megoldják a trükkös rögzítőelemeket. A modern szkafanderekben elvileg már vannak vizeletrekeszek is, de a hagyományt azért így is tartják.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mit csinálnak a női űrhajósok. Ők nem guggolnak a kerék mellé, hanem instant megoldással élnek: egy üvegcsében viszik magukkal a vizeletüket, és abból öntik rá a kerékre.

Vannak olyan feltevések, hogy a busznál vizelés nem feltétlenül Gagarin fejéből pattant ki, hanem a szovjet űrprogramokat irányító Szergej Koroljovéból. A rakétamérnök rendkívül babonás volt, például megtiltotta a hétfői indításokat és teszteket. Állítólag akkor kezdődtek a balesetek, amikor ezt a szabályt három év után már nem tartották be. Arra is van utalás, hogy Gagarin csak egy pilótahagyományt vett át, a második világháború idején a szovjet pilóták is így jártak el.

A Bajkonurból startoló űrhajósok más módokon is emlékeznek Gagarinra. Körülbelül két héttel az indítás előtt Csillagvárosban meglátogatják az egykori irodáját, ahol egy vendégkönyvbe is beírnak. Öt–hét nappal az indulás előtt pedig az Űrhajós sugárúton ültetnek el egy fát, ahogy Gagarin is tette egykor. Negyvennyolc órával a start előtt a legénység minden tagja fodrászhoz megy, ebben is az egykori elődöt követik, és amikor elhagyják a Űrhajós Hotelt, akkor aláírják szobájuk ajtaját.

A kötelező rituálék közé tartozik A sivatag fehér napja című szovjet film megnézése is, de ezt Gagarin még nem láthatta, hiszen 1970-ben vetítették le. Nem olyan régi és nem is Gagarinhoz kötődik az a szokás, hogy indulás előtt egy ortodox pap megáldja a legénységet és magát az űrhajót is. A legénység tagjaira szentelt vizet szórnak, és fejükhöz egy arany feszületet tartanak.

(Források: BBC, Atlas Obscura)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!